Hirdetés

Sikerek és akadályok

Elismerés, akadályozás és mellőzés – közel húsz éve ezen az úton halad a Székely­udvarhelyi Vasas Femina, amely úttörő szerepet vállalt a női labdarúgás meghonosításában a térségben, miközben generációkat nevelt fel, és folyamatos újrakezdések közepette is bizonyítja: a női focinak itt is van helye, még ha ezért sokszor meg kellett küzdeni.

Szász Csaba
Sikerek és akadályok
A Vasasban játszó Elekes Lilla (j) hámozza át magát védőjén. 14 évesen bizonyít a felnőttek között Fotó: Hodgyai István

A székelyudvarhelyi női labdarúgás története nem tegnap kezdődött. A bajnoki ezüstérmes és Román Kupa-győztes Vasas Femina mögött közel két évtizednyi munka áll – sikerekkel, ellenállással és folyamatos újrakezdésekkel. László Béla klubelnök szerint a kezdetekkor még nem lehetett pontosan látni, hová fut ki ez az egész, de az irány már akkor is sejthető volt.
– Nem mondanám, hogy beleláttunk a jövőbe, mert nem így volt, de tény, hogy akkoriban a női labdarúgás épp meredeken felfelé ívelő pályán volt, és előbb-utóbb elérte volna a mi régiónkat is. Ha nem csináljuk meg mi, akkor megcsinálta volna valaki más. Ma is ezt mondom: fejlődő, olimpiai sportág, amit megállítani nem lehet – fogalmazott. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Bár az első edzésre mintegy hetven udvarhelyi lány jelentkezett, a fogadtatás a közösség, de főleg a szakma részéről sokszor idegenkedő, helyenként kifejezetten elutasító volt. A csapat a kis Dinamo-pályán kezdett, majd a jobb körülmények miatt Szentegyházára költözött, ahol az első három évben Szentegyházi Vasas néven szerepelt. 2012-ben megalakult a székelyudvarhelyi klub, a Vasas nevet azonban megtartották, jelezve, honnan indultak.
– Székelyudvarhelyen nem fogadtak tárt karokkal, inkább idegenkedve, értetlenkedve, hogy mit akarunk ezzel. Komolytalanságnak fogták fel, szó szerint kinevettek minket. Most már elfogadnak, de mint női sport, amikor csak lehet, mellőzve vagyunk. Ilyenek vagyunk, ilyen a mentalitásunk – mondta. 
A támogatási rendszerbe való belépés újabb törést hozott. Amikor a klub is pályázni kezdett önkormányzati forrásokra, az már nem tetszett mindenkinek: a korábban kialakult „felosztás” megbomlott, és ezzel együtt a feszültségek is felszínre kerültek. 
– Addig mindenkinek megvolt a maga szelete, és nem tetszett, hogy mi is kérünk a tortából. Emiatt mindenkinek kevesebb jutott, és igazából itt kezdődtek a problémák – jegyezte meg. 
Időközben a szövetség licencrendszere is átalakította a mezőnyt. A női labdarúgás fejlesztésének terhe egyre inkább a meglévő férfi klubokra került, amelyeknek kötelezővé vált női szakosztályt működtetni. László Béla szerint ez különösen annak fényében érdekes, hogy korábban mennyire nem volt erre nyitottság. Korábban – mint mondja – számos egyeztetése volt Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda klubjaival, ám akkoriban egyik helyen sem akartak női focival foglalkozni, „a hátuk közepére kívánták”. A kötelező rendszer bevezetése után azonban ez gyorsan megváltozott, ami az erőviszonyokat is átrendezte, és a kisebb, kizárólag női klubok mozgásterét szűkítette. A jelen legnagyobb gondja továbbra is a rendelkezésre álló infrastruktúra hiánya. A klub több éven át edzéslehetőség-hiánnyal küzdött, és ma már a mindennapi munka is komoly akadályokba ütközik. 
– Nincs hol edzenünk. Haragszanak ránk, gátolnak, ahol tudnak, sokszor csak a kapuk mögötti füves területre engednek fel, ott „hülyéskedünk”. Közben az U17-es csapatunk a rájátszást az első helyről kezdte, az U15-ben másodikok vagyunk az elitkörben, miután tavaly megnyertük a másodosztályt. Igyekszünk, fejlődünk, és továbbra is az udvarhelyiek élveznek előnyt nálunk. Ha van helyi tehetség, aki vállalja ezeket a körülményeket, akkor övé a pálya – sorolta a klubelnök. Hozzátette, nem kívánnak mindenáron külföldieket igazolni, és a szakmai döntésekbe nem engednek külső beleszólást.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az udvarhelyi műgyepes pályát a város odaadta az FK Csíkszeredának, így azt sem használhatják. Amikor a licenc megszerzéséért a szövetségnél igazolniuk kellett, hogy van edzőpályájuk, Csíkban nem akarták aláírni.
– Talán így akarják segíteni a székelyföldi labdarúgást. Tudom, hogy abban a sportban, ahol nincs szavazat vagy haszon, ott a politikusok nem érdekeltek. A többi csak mese és átverés. Tizenhat–tizenhét év munkánk van ebben. Ha a puszta jelenlétünkkel zavartunk bárkit, akkor elnézést kérünk, de ettől még szeretnénk folytatni – fogalmazott a klubelnök.
A Vasas jogi útra terelte a sportpályázatok ügyét, ami nem járt következmények nélkül. Most a per kimenetelére várnak, bár – mint mondják – látva a helyi vezetők eddigi reagálását, nem túl bizakodóak.
A nehézségek ellenére a szakmai munka nem állt le, a fiataloknál már látszik a fejlődés, de idő kell, míg ez beérik. A jövő ugyanakkor továbbra is bizonytalan. Még az sem kizárt, hogy egy esetleges élvonalbeli folytatást sem vállalnának.
– Tervezzük a jövőt, de még nem tudjuk, mi lesz. Lehet, hogy felkérnek, hogy maradjunk a Szuperligában, de nem biztos, hogy élünk vele. Az is benne van, hogy elölről kezdjük az építkezést – mondta.
A klubelnök végül visszakanyarodott ahhoz, ami az egész történetet elindította: a hithez abban, hogy a női labdarúgásnak helye van Székelyudvarhelyen.
– A női foci fejlődő sportág, olimpiai sportág, ennél többet érdemel. Jó lenne, ha ezt az érintettek elfogadnák. Nagy élettörténetei vannak ennek a klubnak, nekem továbbra is nagyon fontos, és én mindent megteszek, hogy életben tartsam – zárta gondolatait László Béla. 

Sikerek és akadályok
Elekes Lilla (középen) 14 évesen a felnőttek között. Új generáció

Egymásra épülő generációk

A Vasas Femina története nemcsak eredményekről, egy tudatosan felépített utánpótlásról is szól. Székely János másodedző a kezdetektől részese a munkának, Tamás Géza kapusedzővel és László Bélával együtt gyakorlatilag az alapoktól építették fel a klubot.
– A felnőttcsapat felkészítésével együtt szinte egy időben indult az utánpótlásképzés. Egy generáción belül három-négy évet vonunk össze, így igazából négy generáció nevelkedett ki a Vasasnál – vázolta Székely.
Az első, 1994–96-os korosztályból máig aktív játékosok kerültek ki: Papp Szidónia a magyar élvonalban szerepel, Balázs Csilla az FK Csíkszeredát erősíti. A következő generáció adta Kajtár Linda válogatott kapust, de játékvezetőként Biró Enikő, edzőként Molnos Boglárka is a klub „terméke”. Krall Tímea ma is a Vasasban játszik, de innen indult Bartalis Barbara, Péter Kata vagy a válogatott Geréd Erika is, utóbbi szintén a csíkiakat erősíti.
A harmadik hullámban már más megyékből érkező játékosok is megjelentek, ami jelzi, hogy a klub idővel régiós szinten is vonzóvá vált. Székely szerint volt időszak, amikor Hargita, Kovászna, sőt Maros megyéből is Udvarhely jelentette a legjobb lehetőséget azoknak a lányoknak, akik komolyan akartak futballozni. A 2019-es Román Kupa-győztes csapat is ebből az építkezésből nőtt ki, Andrási Sándor Csaba irányításával.
A negyedik generációból is több meghatározó játékos került ki, majd a járvány évei megtörték a folyamatot. Az utánpótlás-nevelés gyakorlatilag leállt, de most ismét látszik a mozgás: a legfiatalabbak közül többen kopogtatnak a felnőttcsapat ajtaján.
– Összességében a Vasas nemcsak kapott, hanem adott is: közel negyven játékost a korosztályos és a felnőttválogatottaknak – fogalmazott Székely János.

Sikerek és akadályok
Duda tör az ellenfél kapujára. Brazil ízesítés

Rúgni, nem dobni

Krall Tímea ma már a Vasas egyik meghatározó játékosa, de története ugyanúgy kezdődött, mint sok más udvarhelyi lányé: kíváncsisággal és egy kis családi vitával.
– Tizenkét évesen csatlakoz­tam a Vasashoz, akkor még Szent­egyházán játszottunk. Apu­kám kézilabdás, engem is an­nak szántak, de a bátyám mindig focizott az udvaron, és ne­kem az jobban tetszett. Nem volt könnyű, de végül beleegyeztek a szüleim, hogy inkább rúgjam, mint dobjam a labdát – mesélte. 
Pályafutása eddigi legnagyobb élménye egyértelműen a 2019-es kupagyőzelem, amely a klub történetének csúcspontja is egyben. A futball iránti szeretete azóta sem változott: hosszú távon is a pálya közelében képzeli el magát.
– Imádom a focit, és szeretnék a közelében maradni később is, akár edzőként. De addig még van bennem néhány év játékosként – tette hozzá.

Tízévesen döntött

A legfiatalabb generációt már olyan játékosok képviselik, akik számára a Vasas Femina egyértelmű kiindulópont. Közéjük tartozik a mindössze 14 éves korosztályos válogatott Elekes Lilla is, aki már a felnőttcsapatban is bemutatkozott, és kupameccsen gólt is szerzett.
– Az iskolaszünetekben néztük a fiúkat, ahogy fociznak, és megtetszett. Tízévesen mondtam otthon, hogy én focista leszek. Az SZFC-nél kezdtem, onnan irányítottak át a Vasashoz – idézte fel az ifi tehetség.
A fiatal játékos számára különleges élmény a felnőttek között pályára lépni, de már most határozott céljai vannak.
– Nagyszerű érzés a felnőttek között játszani, remekül lehet fejlődni. Szeretnék minél többet elérni a fociban – mondta Elekes Lilla.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!