Saját kerettantervet készíthetnek a középiskolák

A középiskolák készíthetik el saját kerettantervüket, legalábbis akkor, ha Daniel David oktatási miniszter keresztülviszi reformterveit. A tárcavezető kedden, egy bukaresti konferencián kijelentette: a jelenlegi oktatási rendszerben a középiskolai modell a legelavultabb, amely a 90-es évekből származik és 2009-ben egy-két helyen módosították.

HN-információ
Saját kerettantervet készíthetnek a középiskolák
Daniel David oktatási miniszter. Ismertette elképzeléseit Fotó: Oktatási és Kutatási Minisztérium

Negyven százalék körüli a funkcionális analfabetizmus – ez már nemzetbiztonsági kérdés – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter a Curs de Guvernare portál és  Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémia által szervezett, Humán tőke: Oktatás – a gazdaság sürgetése című konferencián.
Az eseményt szervező portál beszámolója szerint a tárcavezető többek közt arról beszélt, hogy ami a korai nevelés szintjén nem működik jól, főleg az infrastruktúrához kötődik. A 0–3 éves gyerekek csupán 11–12 százaléka  jár bölcsődébe – mutatott rá Daniel David. Meglátása szerint ugyanakkor a 2019-ben készített és 2024-ben frissített tanterv jó, azzal nincs dolga a kormánynak. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



„A bölcsődékben dolgozó tanárok és nevelők továbbképzésével viszont valóban van gondunk” – ismerte el a miniszter. Az elemi iskolás oktatás kapcsán elmondta: a 2013-ban készült tanterven lenne mit módosítani, de még nem látott hozzá, mert eddig a fiskális intézkedéseket hajtotta végre és emelte a tanárok kötelező óraszámát. Meglátása szerint a plusz két órát a tanítóknak a felzárkóztatásra kellene fordítania.  A miniszter ugyanakkor elmondta: kompetenciaalapú, PISA-jellegű mérést akar bevezetni a 2., 4. és 6. osztályban, amely nemcsak a tantárgyi tudást, hanem a tudás gyakorlati hasznosíthatóságát is értékeli.
Daniel David szerint a leg­nagyobb változtatásra a középiskolák esetében van szükség, ahol az a legnagyobb gond, hogy túl központosított a rendszer. Elképzelés szerint a tanórák egynegyedét felzárkóztatásra és a tanultak mindennapi használatának gyakorlására fordítanák. Továbbá bevezetné, hogy az iskolák maguk állítsák össze saját tantervüket, így nem a minisztérium szabná meg az óraszámot és hogy milyen tantárgyakat oktassanak. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!