– Mit jelent pontosan az, hogy ön Hargita megye egyik legmagasabban jegyzett játékvezetője?

– Úgy mondanám, hogy Hargita megye legmagasabban jegyzett nagypályás labdarúgó-játékvezetője vagyok. Bálint Attila a legmagasabban jegyzett játékvezető, ő az, aki FIFA-szinten van, strandfociban, vakfociban jár paralimpiára és más világeseményekre is. Voltak előttem is nagyszerű játékvezetők, második ligás bírók, partjelzők, reméljük, hogy lesznek még, és én is el tudok érni erre a szintre!

– Mit jelent az országos keret, milyen feladatokat kaphat?
– Jelenleg a harmadik liga a legmagasabb osztály, ahol középen vezetek. Ezenkívül országos ifjúsági bajnokságban, női bajnokságokban és második ligában negyedik játékvezetőként tevékenykedem. Ez a következő lépcsőfok, hogy középen kapjak meccset, ebben a Next Generation program segít.

– Mióta foglalkozik játékvezetéssel, és hogyan indult a karrierje?
– A foci tízéves korom óta jelen van az életemben, az egész családunk szereti, a szüleim folyamatosan követték a világversenyeket. Tízévesen kezdtem a labdarúgást a helyi csapatnál, az SZFC-nél. Végigjártam a korosztályos csapatokat, tízévestől egészen U19-ig. A nővérem is focizott, ő kezdte el hamarabb a játékvezetést, és folyamatosan nyaggatott, hogy végezzem el én is a tanfolyamot, bíráskodjam. És 2017 őszén hazajött egy napon, és azt mondta, hogy beíratott tanfolyamra. Így kezdődött minden, elvégeztem a tanfolyamot, Fodor József tartotta, az alapokat tőle tanultam. Ősz végén már volt egy-két ifjúsági meccsem, és hivatalosan 2018-tól kezdtem el bíráskodni a megyei negyedik, ötödik, hatodik ligában, úgyhogy 17 évesen kezdtem el.

– Milyen tapasztalatokat szerzett az alsóbb osztályokban? 
– Játékvezetői körökben azt szoktuk mondani, hogy aki az alsóbb ligákban megbírja a nyomást, az magasabb szinten is bíráskodhat. Annál könnyebb a bíráskodás, minél magasabb szintű a foci. Ha csak a harmadik ligáról beszélünk, ott már olyan körülmények vannak, hogy a néző szinte nem is tud odakerülni a bíró közelébe. Viszont a megyeiben olyan helyek vannak, ahol a nézők ott vannak mögötted, nyomást helyeznek rád. Én valahogy mindig ki tudtam zárni ezeket a körülményeket, nyugodt típus voltam. Végül viszonylag hamar átléptem ezeket a szinteket, és bekerültem a harmadik ligába.

– Mennyiben segített az a játékvezető pályafutásában, hogy korábban futballozott? 
– Nem csak az lesz jó játékvezető, aki korábban futballozott. Vannak magasabb szinten is bírók, akik soha nem fociztak, de a játék megértése szempontjából előnnyel indul az, aki benne volt. Akinek bármilyen köze volt korábban a futballhoz, vagy egyáltalán a sporthoz, az könnyebben belerázódik, mint az, aki csak belecsöppen ebbe a világba.

– Mi az, ami megragadta ebben az egészben, és hová szeretne eljutni?
– Maga a sport az, ami megfogott, hogy benne maradjak ebben a közegben. Számomra nagy előny volt az, hogy a nővérem játékvezető volt már, amikor a tanfolyamot végeztem. Vele a tanfolyami napok előtti estén átismételtük az aktuális anyagot. Általában minden kérdésre tudtam a választ, és a többiekhez képest hamar kaptam meccset. Én voltam az első, aki meccset kapott síppal, zászlóval. Jó élménnyel maradtam a legeslegelső meccsemről, jól ment, éreztem, hogy talán lehet keresnivalóm. Jólesett a mozgás, a döntések jók voltak, élveztem. Szerettem volna a sportban, a focipályán maradni, de amúgy a játékoskarrier nem is volt célom, teljesen csak hobbi volt a foci. Egy ideig csináltam a kettőt együtt, de már az elején jól belejöttem a játékvezetésbe, és tudtam, hogy ha elindulok ezen az úton, még karrierépítési lehetőség is lehet belőle.

– Milyen célokat tűzött ki maga elé? 
– Hogy ne rakjak túl nagy nyomást magamra, úgy vagyok vele, hogy minél magasabb szintre szeretnék eljutni. Ez lehet a Bajnokok Ligájától a másodosztályig. Úgy állok neki, hogy rajtam nem fog múlni, edzem, készülök, tanulok. Ez az, amit tényleg nem látnak sokan, ahogy a sportolóknál sem, a háttérmunkát. Mi is mindennap edzünk, naponta akár kettőt, hármat is, ugyanolyan sportolók vagyunk, mint a játékosok.

– Azt mondják, hogy az a jó játékvezető, aki észre sem vesznek a pályán, és mégis rend van. Ön milyen típusú bírónak tartja magát?
– Minden meccs előtt azt beszéljük meg a kollégákkal, hogy ne legyünk előtérben. Nekünk ez a legfontosabb, hogy meccs végén ne is tudják, ki volt a játékvezető.

– Hogy lehet ezt elérni?
– A legfontosabb a szabályzatot ismerni, anélkül esélyünk sincs. Második dolog a fizikai felkészültség, ha nem vagyunk akcióközelben, nem tudjuk tartani az iramot a játékosokkal, akkor „végünk”. Ezenkívül mentálisan is rendben kell lenni. Emlékszem, hogy a legeslegelső, harmadik ligás mérkőzésem 2021. március 27-én volt, mentálisan soha nem éreztem olyan fáradtnak magam, mint akkor. Egyszerre annyi mindenre kellett figyelni, hogy hihetetlen. Ezen a szinten játékvezető és játékvezető között általában nem az dönt, hogy milyen jók voltak a döntések, hanem az apró nüanszok, hogy ki menedzseli jobban a játékot, például lehozza-e sárga lap nélkül a meccset. Nyugodt játékvezetőnek tartom magam. Sokszor meg is kaptam, hogy túl nyugodt vagyok a pályán, de ez előny is tud lenni. A diszkréció is nagyon fontos, hogy ne tűnjünk ki. A síphasználatunk is diszkrét legyen, mert ha túl sokat használjuk a sípot, egy idő után elveszti a jelentőségét. Nagyon fontos a kommunikáció. Jó kommunikációval meg lehet nyerni mind a játékosokat, mind az edzőket. A játékvezetésben az első 5-10 perc, de akár az első fél perc nagyon fontos menedzsment szempontjából. Ha az első percekben a játékosnak meghúztam a határokat, megmutattam, hogy mi az, amit engedek, mi az, amit nem, a maradék 80-85 perc gond nélkül le tud menni.

– Ki tud emelni olyan mérkőzést, ami valami miatt különösen emlékezetes?
– Az első meccs nagy élmény volt. Akkor egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak. Nagyon megmaradt az is bennem, amikor negyedik játékvezető voltam a második ligában, egy Steaua – Gloria Buzău meccsen, a Gencea Stadionban, amely egy modern, gyönyörű létesítmény. Volt még egy-két meccs, például Vajdahunyadon, ahol tényleg nagy hangulatot teremtettek a nézők, pirotechnikával meg hasonlókkal. Nemrég voltam a Sepsi OSK meccsén is negyedik játékvezető, ott fantasztikus a stadion. De hogy el ne felejtsem, az FK Csíkszereda új lelátójának és klubházának az avatómérkőzése is hatalmas élmény volt. Ha ilyen pályákra el tud jutni az ember, akkor már megérte. Ez még mindig csak hobbinak számít, ha úgy vesszük. Igaz, hogy mindennap ezt csinálom, és hétvégenként ebben dolgozom, de még mindig csak hobbi, mert szeretem, amit csinálok.