Nők a pályán

Évszázadokon át tartotta magát az orvosi és társadalmi meggyőződés, hogy a nők teste nem alkalmas a versenysportra – egészségüket, termékenységüket féltették a megterheléstől. Ennek ellenére mindig akadtak bátor nők, akik nemcsak rajthoz álltak, hanem rekordokat is döntöttek.

Péter Ágnes
Nők a pályán
Fotó: Wikipedia

A versenysportok kezdete óta orvosok arra figyelmeztették a nőket, hogy a sportolás veszélyeztetheti reproduktív egészségüket és kimerítheti őket: a PubMedCentral oldalán, egy 2022-ben közzétett tanulmány (Az örökké sérült sportoló: hogyan korlátozták az orvosi szakemberek és a sport sérülés­kutatói a női sportolók részvételét, és hogyan torzították a sportsérülésekről szóló kutatások értelmezését) szerzői például a nők sportban való részvételét a rejtett nemi előítéletek összefüggésében vizsgálták.
A korlátozásokkal szemben viszont voltak nők, akik bebizonyították, hogy nekik is helyük van a versenypályán: ők nemcsak versenyeztek, hanem rekordokat döntöttek, és megkérdőjelezték a női képességekkel kapcsolatos feltételezéseket.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A nők maratoni futásának legnagyobb úttörője

Ilyen például Kathrine Switzer, aki 1967-ben hivatalosan indult a Boston Maratonon. Mint beszámolójában írja, bár a szabályok között sehol sem szerepelt, hogy nők nem versenyezhetnek, mégsem volt elfogadott a jelenlétük. A New York-i Syracuse Egyetem hallgatójaként nevezett be a maratonra, de csak monogramját – K. V. Switzer – adta meg, így a verseny első pár méteréig csak kevesen vették észre, hogy egy nő is a rajthoz állt. Mint írja, edzője és csapattársai biztatták, ám két mérföld után a versenyigazgató, Jock Semple fizikailag próbálta megakadályozni Switzert a futásban, és le akarta tépni róla a rajtszámot, miközben azt kiabálta: „Takarodj el innen!” Switzer edzője és barátja közbelépett, így folytatni tudta a versenyt, és 4 óra 20 perc alatt célba ért. Kathrine Switzer futása után, 1972-től hivatalosan is engedélyezték a nők részvételét a bostoni maratonon.

Szabálytalanságból rekord 

Hasonló Monspart Sarolta tájfutó története is, aki 1972-ben a Csepel Maratonon akart indulni, de – mint a 24.hu 2020-ban készült interjújában mondta – a szabályzat szerint csak rajtszámmal rendelkező férfiak állhattak a rajtvonalhoz. „Szerencsére egy honvédos srác nem jött el, így az egyik társam megszerezte nekem fű alatt az övét, a rajtnál nem tűntem fel a tömegben. A Csepel Vas- és Fémművek szép nagy kapuja elől indult a verseny, az útvonala kivitt Tökölre, a reptérig, és onnan vissza. A pályán odafelé bárhol találkoztam versenybíróval, mindegyik ordibált velem és kizárással fenyegetett. Amikor már haladtunk visszafelé Tökölről, a részidők azt mutatták, nem is olyan rossz ez a kis hülye csaj. Erre elkezdtek biztatni” – fogalmazott Monspart Sarolta az interjúban. Nemcsak sikeresen teljesítette a távot, hanem rekordot döntött: európai nőként először három órán belüli idővel, 2:59:53-mal ért célba.

Nők a pályán

Az első nő, aki átúszta a La Manche csatornát

Az amerikai úszónő, Gertrude Ederle, akit a hullámok királynőjének is becéztek, 1926-ban húszévesen sikeresen átúszta a La Manche csatornát. Ezzel bebizonyította, hogy nem csak egy férfi képes erre a hihetetlen teljesítményre: az 56 km-es távot 14 óra 34 perc alatt teljesítette, és így két órával megdöntötte az addigi férfivilágcsúcsot. A franciaországi Cap Gris-Nezből indult, és utazása az angliai Doverben ért véget. Motorkerékpáros-szemüveget viselt, útközben csirkecombot, narancsot és zöldséges csirkelevest is evett. Az Elzász nevű vontatóhajó kísérte, amelyen családtagjai meg az őt szponzoráló New York Daily News és Chicago Tribune újságírói kaptak helyet. Ez volt az első sportközvetítés, amelynek híreit vezeték nélkül tudták közvetíteni, így az angolok pontosan tudták, mikorra várható az úszó felbukkanása a tengerparton, és óriási tömeg verődött össze érkezésekor, írja a Múlt-kor történelmi magazin.

A leggyorsabb női sprinter

Florence Griffith Joyner, becenevén Flo-Jo, az atlétika történetének egyik legikonikusabb és leggyorsabb női sprintere. Az 1988-as szöuli olimpián világrekordot állított 100 méteres síkfutásban (10,49 másodperc), amelyet azóta sem tudtak megdönteni. Ugyanezen az olimpián 200 méteren is világcsúccsal nyert (21,34 másodperc), ez a rekord szintén a mai napig áll. Teljesítménye azért is jelentős, mert nemcsak a sebessége volt lenyűgöző, hanem stílusa is: hosszú, színes körmei, extravagáns megjelenése révén új arcot adott a női atlétikának. Az amerikai Flo-Jo áttörte a női sportolókkal szembeni korlátokat, példaképpé vált, és máig inspirálja a sportolókat világszerte.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!