– Egy éve van mandátumban, két mandátumra elég komplikációval kellett szembenézzen ezalatt: politikai feszültségek, gazdasági nehézségek, társadalmi zúgolódás, természeti katasztrófa. Látta mindezt jönni?

– Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz ez az év. Ha láttam volna, másként megyek neki a választási évnek.

– Közfeladatot ellátó személyként milyen alkat? Nyomás alatt funkcionál jobban, vagy adaptálnia kellett szemléletét, vezetési stílusát a nehéz időkhöz?

– Relatíve vakmerő vagyok. Elég sok, nagy felelősséget hordozó döntést magamra vállalok. Megtehetném, hogy dobigálom a labdát a testületnek: mondják meg, merre menjünk, mit folytassunk, mit ne… De én most nem politikai karriert építek, hanem ügyintézőit: felvállalom a felelősséget, azt, hogy nem kivárásra játszunk, hogy folytatjuk az építést, az újítást, megyek, tárgyalok, és egész addig lépegetek a sakktáblán, amíg le nem szednek.

– Kifizetődőnek gondolja ezt?

– Szükségesnek.

– Ha már tárgyalások: úgy tudom, nemrég a Ditró–Tölgyes útszakasz kivitelezőjével egyeztetett. Eredményesen?

– Kötöttünk szerződésmódosítást. A munkálatok haladnak. Meglátjuk.

– Értem, hogy a kármentés most a legfontosabb feladat. De azt is látom, hogy felülről újabb és újabb kényszerhelyzeteket teremtenek.

– Mint mindenki, aki hajlandó ok-okozati összefüggésben gondolkodni, értem, hogy a tavalyi választások előtti kétéves időszak kormányzati pazarlásának elkerülhetetlen következményeként, közteherviselés címén a társadalom minden rétege, s így mi, a helyi önkormányzatok is, ki kell fizessük ezt a hibát. És értem a kormány célját, hogy kerüljük el, hogy a költségvetési válságból gazdasági válság legyen. Csak arról nem vagyok meggyőződve, hogy Bolojan miniszterelnök úr elképzelései nem gyorsítják-e a gazdasági válság felé vezető utat. Ilyen helyzetben még egy egyszínű vagy egy kisebb koalíciós partnerrel működő kormány is nehezen tud dönteni – hát még ha négy pártból áll… Azt látom, hogy nagyon nehezen működik a kormánykoalíció. Abból is adódóan, hogy a miniszterelnök nagyon határozott, viszont kevés kompromisszumkészéget mutat; a PSD úgy van kormányon, hogy közben folyamatosan bírálja a kormányt; a PNL energiája javát arra fordítja, hogy lassan eltűnjön; az USR lendületből vagdalkozik. Mi vagyunk a legstabilabbak, legalábbis csak akkor tesszük a lábunkat a küszöb és az ajtó közé, ha azt az ajtót a magyar közösségre akarják rácsapni. Továbbszűkíti a mozgásteret, hogy Bukarest főpolgármester-, a szociáldemokraták meg pártelnök-választás előtt állnak. Szóval mivel sokkal több a szétfeszítő erő, mint az összetartó, a döntések nehezen és lassan születnek meg.

– Az közismert, hogy országos szinten halmozott krízishelyzet van. A megyei önkormányzatnál mekkora a baj?

– Nem fogok vészharangot kongatni. Sem sopánkodni, mert azzal mit segítettem az ügyön? Tény, hogy nem vagyunk jó helyzetben.

– Rendben, ne panaszkodjon. Mondjon számokat.

– Jelenleg 32 millió lejt várunk vissza a kormánytól, amit az Anghel Saligny-s beruházásokra a megyei önkormányzat előre kifizetett. A kormány a június 19-ig feltöltött számlák idei kifizetésére tett vállalást, ami azt jelenti, hogy idén 16-17 millió lejt kapnánk. Ami igencsak kevés a boldogsághoz. Ez a helyzet nehézségeket okoz, és arra kényszerít, hogy lelassítsunk egyes beruházásokat. Az utolsó negyedév októberi nyitása levegőhöz juttat, mert ki tudjuk fizetni pár régebbi kötelezettségünket, de jelenleg van 24 millióra hozzánk benyújtott számla, amiből 16 millióra novemberben lejár a 90 napos kifizetési határidő.

– Vagyis fizetésképtelenségbe kerül, és zárolni fogják az önkormányzat számláit.

– Bízom benne, és nem alaptalanul, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe. Hogy pénzügyileg, ha fogcsikorgatva is, de vészfékezés nélkül végigvisszük az évet. Igyekszem a kivitelezőkkel megállapodásokat kötni, hogy a kecske se haljon éhen, s a káposztából is maradjon egy torzsányi. De az idei évet így is úgy fogjuk befejezni, hogy 20-30 millió lejnyi kifizetetlen számlát áttolunk 2026-ra.

– Hogy fordulhatott elő, hogy ilyen tetemes összeggel tartozik a kormány? Itt konkrétan az Udvarhely és Keresztúr közötti 137-es út felújításáról kérdezem.

– Elsőéves megyeitanács-elnökként abban hittem, hogy ebben az országban érdemes tervezni és stratégiában gondolkodni. Ezért a költségvetést úgy építettük fel, hogy az Anghel Saligny-program helyi nagyberuházását pörgessük fel azzal, hogy mi megelőlegezzük a pénzt, ezáltal a kivitelező hatékonyan, gyorsan és jól dolgozhat, mi majd visszakapjuk a befektetett pénzt a minisztériumtól, és amikor ez megtörténik, a Ditró–Tölgyes útszakasz felújítását is el tudjuk indítani, azzal is haladunk. Így annyi pénzből, amennyit mi előregörgetünk, tulajdonképpen két nagy munkálatot tudunk segíteni. Ez okozza azt, hogy most pénzügyi szempontból kétszer annyi bajunk van, mint amennyi lenne, ha nem előlegeztük volna meg a 137-es utat.

– Az előfinanszírozási stratégia az eredmény tekintetében jó volt. Azt nem lehetett előre látni, hogy a kormány fizetés nélkül lép le majd a buliból?

– Voltak, akik élcelődtek rajta, hogy saját költségvetésből állami beruházást finanszírozunk meg, mondván, ilyet ők sosem tettek, mert az állami kifizetések bizonytalanok. Erre azt tudom mondani: igen, csakhogy a mi beruházásunkat már nem tudják leállítani! És végső soron nekünk az a fontos, hogy a közösség élvezhesse, használhassa egy beruházás hozadékát, és lehetőleg ne sokévi rostokolás, várakozás után. Ha a 137-es útnál maradunk: én kötöttem a szerződést, minden felelősség engem terhel. De én annak a finanszírozási szerződésnek a nyomán kötöttem kivitelezési szerződést, amit nekem a kormány biztosított. Na most, ha a kormány kihátrál, engem hagy nehéz helyzetben, s ennek nyomán nehéz helyzetbe kerül a kivitelező. Az a jó, hogy gyakorlatilag, mire leállították, az utat 96 százalékban elkészítettük. Egyébként sem csinálhatnám meg a végső átvételt, mert ha megtenném, már nem tudnám lekérni az időközbeni költségnövekedés értékét, ami 18 millió lej. Emiatt most késedelmi kamatos számlákat kapunk. De mindezt a lakosság nem érzékeli, mint mondtam, az embereknek végső soron az a lényeg, hogy használhatják az utat.

– A hargitai problémák Bukarestből kisebbnek látszanak?

– Ha arra céloz, a kormányon lévő RMDSZ-es kollégáinkat folyamatosan tájékoztatjuk, legutóbbi bukaresti látogatásomkor például Cseke és Tánczos miniszter urakkal egyeztettem, Kelemen Hunor elnök úrral is beszéltem. És biztosan tudom, hogy nemcsak látják, hanem pontosan értik és átérzik a helyzetet. Egyébként, ha ad rá lehetőséget, elmondom majd, miben látom én az RMDSZ mostani kormányzati szerepvállalásának lényegét. De maradva a témánál, mondok konkrét példát: miközben igaz, hogy 32 milliót várunk a fejlesztési minisztériumtól, az is igaz, hogy idén 40 millió lej Anghel Saligny-s pénzt már megkaptunk, ami nagyon nagy dolog. Másképp mondom: ha az RMDSZ nem lenne kormányon, akkor a kasszánkból most nem 30 millió hiányozna a Saligny-s költségtérítésből, hanem 50-60. És akkor már két hónapja fizetésképtelenek lennénk. És még sok másik helyi önkormányzat is lehúzta volna a rolót. Egyébként, ha a mi közösségünktől távolabbra tekintünk, azt látjuk, hogy az országban sok önkormányzat van hasonló helyzetben. Kicsit olyan, mintha a mieink kellene meggyőzzék a koalíció többi tagját, hogy ezt az országot mégiscsak működtetni kellene… Nem mintha nem tudták volna, de a kormány egészen addig elengedte a füle mellett a vészjelzéseket, a segélykéréseket, amíg Cseke Attila ki nem küldte az átiratot, hogy leállnak a beruházások. Sőt, máig se tudtak dönteni a koalícióban. Pedig egyértelmű, hogy ha a kormány nem engedi folytatni a beruházásokat, nagy bajok lesznek az egész országban. Egyrészt sok vállalkozó térdre fog rogyni. Másrészt, és erről Tánczos miniszter úrral beszélgettem legutóbb, meg kell találni a módját, hogy a PNRR-s projektekből azokat, amire szerződés van, tovább lehessen vinni, akár más EU-s források bevonásával. Mert ezek gyakorlatilag szinte az egyetlen konkrét megvalósítások lesznek, amikkel 2028-ban az emberek elé tudunk állni. Nagy többségük vagy építkezési engedéllyel rendelkezik, és csak a munkakezdési parancsra vár, vagy már zajlik, tehát 2028-ig meg tudnak valósulni. Ha viszont elvágják a finanszírozást, amíg még egyszer ezek a tervek hasonló fázisba kerülnek, egy új kiírással, új elbírálási időszakkal, újra elkészített és engedélyeztetett műszaki tervekkel, új megnyert közbeszerzésekkel: az legalább hat év. Vagyis, ha holnap kezdenénk újra, 2032-ig akkor sem lenne belőlük semmi.

– Nem akarok hetyke lenni, de úgy tűnik: a kormány nem, Ön viszont döntött egyes beruházások folytatásáról…

– Korábban is az volt a politikám, azt képviseltem, hogy mindent, amit tudtunk vinni, erősen nyomjuk előre. Hiszek abban, hogy beruházásokat nem fognak leállítani, abban is, hogy ha valami el van kezdve, azt valamikor be kell fejezni, és én magamtól semmit nem fogok leállítani, amíg nem jön egy olyan törvényerejű döntés, ami megtiltja nekem, hogy folytassam.

– Ez azért nemcsak bátorság kérdése.

– A helyzet a következő: minden önkormányzat maga kötött kivitelezési szerződéseket a kivitelezőkkel, ezért őket terheli az ebből adódó minden felelősség. A finanszírozási szerződést pedig a kormánnyal kötötték, és a kormányt nem terheli semmilyen felelősség. Tehát én mint önkormányzat nem bonthatok fel kivitelezési szerződést, mert a meghiúsulásából adódó pénzügyi következményeket nekem kell viselnem. Érthetőbben: ha egy kivitelezési szerződéstől egyoldalúan elállok, a kivitelező kérheti – és ezt sok esetben meg is ítélik – a munkálat megvalósulása után járó profit kifizetését.

– Ezért dolgoznak szombaton is a megyeháza felújításán a munkások?

– Saját felelősségemre nem állítottam le a munkálatot. Le kellett volna, viszont azt nem tudom megvárni, amíg a memorandumokat elbírálják, mert akkor egy ekkora munkálatot a határidőig biztosan nem tudunk elvégezni, s akkor vissza kellene fizetni az elnyert összeget is. Márpedig az aláírt finanszírozási szerződésben az áll, hogy 2026. augusztus 31-ig be kell fejezni a projektet, erről saját felelősségre még egy külön papírt is aláírtam a minisztériumnak. Na, ezek után már nem mondhatja nekem senki, hogy állítsam le a munkát. Folyamatban kell látni a dolgokat: ha ma hozhatnék döntést, nem kezdeném el a székházfelújítást – de elindultunk ezen az úton, és visszafordulni költségesebb lenne, mint végigmenni rajta. Heti operatív üléseink vannak, kértem a kivitelezőt, hogy hétvégén is dolgozzanak, a munkálat jól halad, ha az időjárás nem lesz komisz, év végére az épület felére – a téglalap egyik hosszú és egyik rövid oldalán – már felkerül az új travertinborítás. A benti villanyszerelési munkák is folynak, a kivitelező a jelen állás szerint vállalja az augusztusi határidőt. Egyébként meg azt remélem, hogy akár átütemezéssel is, de ezeknek a középületeknek az energetikai felújítását el tudjuk végezni. A jó hír, hogy a 35 millió lejes kincstári hitelt, amit a PNRR-s projektek befejezésére igényeltünk, nemrég jóváhagyta a minisztérium.

– További hét középület felújítása is esedékes lenne: személynyilvántartó, népiskola, orr-fül-gégészeti kórház, oktatási központ… Ezeknek mi lesz a sorsa?

– Van, amiről mi is úgy gondoljuk, hogy nem fogunk tudni eredményt elérni. Három épületnél kezdődtek el a munkálatok: a volt fogászati rendelő, a homoródi 6-os villa és a megyeháza. Utóbbi jelent nagy tételt, a többi kisebb, azokat könnyebben be lehet fejezni határidőre. Az iskolabusz-projektünk eredményesen kifutott, a másik, amely révén 220 iskolát szerelnénk fel bútorokkal és high-tech didaktikai eszközökkel, licit alatt áll, arra memorandum fog születni.

– A kórház sürgősségi osztályának építése CNI-s projekt, ott milyenek a kilátások?

– Az épület vázszerkezete kész van, s amit látunk, azt úgy kell nézni, hogy van még két szint a föld alatt is. A belső terekben már emelik a válaszfalakat, év végéig az épület köntöst kap. Én úgy érzem, a kórháziinfrastruktúra-beruházásokat, főleg, amelyek haladnak, nem fogják elkaszálni. Amikor tavaly decemberben, rögtön kezdés után le akarták állítani, Kelemen Hunor, Tánczos Barna és Cseke Attila átlendítette a projektet az akadályon, s az folytatódhatott. Mi nem is vettük észre, de valaki menet közben cserélt kereket. Az, hogy a kórházépítés eddig eljutott, annak következménye, hogy a tavalyi választások után az RMDSZ kormányra került, s bízom benne, hogy az ügyet továbbra is védik és képviselik.

– A tüdő- és fertőző betegségek osztályának tervezett épületéről mit tud mondani?

– Év végéig kellene választ kapjunk az elbírálásról. Nem tudom, a jelenlegi gazdasági helyzetben lesz-e rá pénz.

– Mit mond arra az állításra, hogy miközben a diskurzust a nagy beruházások ügye uralja, a kicsik azok, amelyek jól működnek?

– Biztosítottuk a keretet a tej-kifli programra, a civil szervezeti és egyházi pályázati támogatásunk stabilan működik, sikerült úgy egy modern könyvtárépületet megvásárolnunk, hogy három év alatt kell kifizessük az árát. Büszke vagyok rá, hogy olyan események támogató partnerei tudtunk és tudunk lenni, amelyek kulturális és nemzeti identitásunk megerősítését szolgálják, és maradandó közösségi élményt nyújtanak, mint például a csíki Bagossy- vagy az István, a király-koncert, az udvarhelyi táncháztalálkozó és a Siculus Fesztivál, Gyergyóban az örmény művészeti találkozó vagy az Egyfeszt. Lehet arról értekezni, hogy lemondjunk-e egy-két nagy projektről, vagy hogy szükségesek-e ezek. Én viszont mindig abból a megközelítésből elemzem az EU-s pályázatokat, hogy ha kapunk vissza nem térítendő támogatásként egy eurót, akkor tegyünk-e mi még mellé egyet vagy akár kettőt. A válasz határozott igen, illetve csak abban az esetben nem, ha az általunk mellérendelt összeg kamatja vagy költsége több, mint a kapott rész. Egész addig megéri, mert pénzt hozunk haza, olyant, amire nem a megye gazdasága dolgozott rá.

– Mi van a saját beruházásokkal?

– Ezek értékben nem feltétlenül nagyok, viszont fontos, hogy meglegyenek. Van egyenesen kötelező. Több omlásveszélyes hídnál a munkálatokat nem lehet halogatni: a székelyszentkirályit már használja a forgalom, Kászonjakabfalván a hidat és a támfalakat mondhatni befejeztük, az Ilona völgyében elkezdjük a híd újraépítését, Orotván is, Bélborban is van egy-egy, amit meg kell erősíteni, Korondon most kötünk szerződést a Sóréti utcai híd rámpáira. Kisvíz-, Kisvillany-projekteket nem tudunk vállalni, járdaépítési programot sem. Azt mondtam a polgármestereknek, hogy semmilyen új dolgot nem tudunk elindítani, és úgy tervezzenek, hogy a megyei tanács tartalékalapjára ne számítsanak a következő másfél évben.

– Jobb lesz a helyzet másfél év múlva?

– Úgy látom, 2026 szeptembere lesz az, amikor a megyei önkormányzat elkezdhet kilábalni a nehéz helyzetből. Ez azt jelenti, hogy a jövő év annyira nehéz és megterhelő lesz anyagi szempontból, hogy nagyon át kell gondoljuk a megyei tanács támogatási rendszerét.

– De a gyermekvédelmi igazgatóság már most bajban van. A szociális ellátórendszerben már szeptemberben nem volt pénz a bérek kiutalására.

– Most is bajban van. 16 millió hiányzik a gyermekvédelmi rendszer költségvetéséből, és idén nem tudom vállalni, hogy kisegítjük őket. Amikor 2016-ban először alelnöknek választottak, megkaptam koordinálásra ezt az intézményt. Akkor 55 millió lej volt az éves költségvetése, ma 95, tehát nyolc év alatt majdnem megduplázódott. A költségek 90 százalékát az állam kellene biztosítsa, de vagy a költségstandardokat nem hozzák napirendre, tehát a két évvel korábbiak szerint fizetnek 90 százalékot, ami a valóságban 70, vagy pedig halasztgatják a kifizetést. Tavaly a költségvetés 27 százalékát a megyei tanács állta, úgy, hogy 10-et lett volna kötelességünk. Persze fenntartjuk, hogy mi úgy vagyunk erős közösség, ha odafigyelünk mindenkire. De végleg le kell zárjuk az Anghel Saligny-programot, a Tölgyes–Ditró szakaszt be kell fejezzük, a PNRR-s projekteket augusztusig el kell számolni. Minden projekt kivitelezési értéke minimum 40 százalékot nőtt, ezek mind az önrészbe kerülnek át. Ha tőlünk elvárják, hogy teljesítsük az aláírt kötelezettségeinket, akkor az állam is teljesítse, ami a törvénybe van foglalva. Egyébként meg a szociális rendszert teljesen újra kellene gondolni Romániában, ameddig ez nem történik meg, folyamtaosan az lesz a kérdés, hogy ki hogyan fogja finanszírozni.

– Mivel nehéz idők jönnek, megelőlegezem, hogy a kulturális szektor is hosszú koplalásra rendezkedhet be…

– Rosszul gondolja. Egy dolgot tudok megígérni: hogy bármilyen nehéz pénzügyi évünk lesz, a kulturális pályázatok, a népviselet-beszerzés és a nagy kulturális közösségi események benne lesznek a költségvetésünkben a jövő évben is. Meggyőződésem, hogy a kultúra az az anyag, ami összeilleszt, közösséget épít és megtart nehéz időkben, amikor vasból, betonból, téglából kevés van. Azt látom, hogy a társadalomban feszültséget keltő kísérletek nem eredménytelenek – ilyenkor meg kell próbálni azt hangsúlyozni, felmutatni, ami összeköt. A kulturális eseményeket a jövőben sem fogom elengedni, mert én abban hiszek nagyon, amit Kallós Zoli bácsi mondott, hogy a mi megtartónk ebben a szláv tengerben ezer éven át a magyar nyelv és a kultúra volt. Bármennyire szép is legyen a keresztúri út, az nem fog közösségként megtartani. Az viszont igen, hogy székely ruhában elmegyünk egy táncháztalálkozóra, és a fiatalok kapnak egy olyan közösségi élményt, ami büszkévé teszi őket. Vagy eljönnek az István a királyra a somlyói nyeregbe. Egyházaink szerepe is fontos, hogy összetartsák a közösséget egy olyan világban, ami szítja a dühöt, és a depresszióra hajlamosító időkben is megtalálják azt, ami hálával tölt el.

– Mit gondol, milyen állapotban van most a magyar közösség?

– Ilyen rossz állapotban szerintem már rég nem volt a mi közösségünk. Az emberek nehezen viselik el a sok negatív döntést, nagyon sok a düh bennük. És azt sem tudom mondani, hogy nem jogosan éreznek így, mivel nem ők a hibások azért, hogy az ország nagy bajban van. Az erdélyi, benne a Hargita megyei magyar közösség a tavalyi választásokon az elmúlt húsz évben példa nélküli összefogást és erőt mutatott, és ilyen nagy siker és győzelem után joggal várja el, hogy valami jó történjen. Ehelyett rossz dolgok történtek, emiatt kiábrándultak, dühösek, és dühükbők mindenkinek juttatnak is, elsősorban a közösségi média kommentszekciójában, ami így folyton újrateremti ezt a lelkiállapotot. A legdurvább kommentek azoktól jönnek, akik profilképe egy szerető család… A közösségi médiában állandóan emelni kell a tétet, mindig nagyobbat, durvábbat kell mondani. És ez csak rosszabb lesz, mert a politikai után a társadalmi diskurzus is polarizálódik, eltűnnek az árnyalatok, egyre sarkosabb a véleményünk, egyre távolabb vagyunk egymástól. A verbális agresszió már mondhatni a közösségi élet része lett, és a szélsőség egy idő után tettekben is megjelenik. Szóval társadalomelméleti szempontból nehéz időszak előtt állunk. És én ebben nagyon féltem a mi túltraumatizált erdélyi magyar közösségünket, mert a legfogékonyabbak mi vagyunk erre.

– A közösség nagy győzelme – ahogy Ön mondja – az RMDSZ-t magas kormányzati pozíciókba juttatta. Nem tart attól, hogy a közösség saját vezetőin kéri számon az elmaradt jutalmat?

– A mi közösségünk kicsi, és az országot nem a mi vezetőink vezetik. Sőt. Az RMDSZ kényszerhelyzetben van, a körülmények nem nekünk segítenek, és a mozgásterünk nagyon limitált. Mindezzel együtt reálisan nincs más választásunk, mint kormányon lenni, úgy is, hogy tudjuk: azok az intézkedések, amelyek most születnek, a mi közösségünknek is fájnak. Tudjuk azt is, hogy ezek nem népszerű döntések. A kormányzati pozíciónak azért nincs alternatívája, mert ha nem lennénk ott, rögtön végzetes döntések születnének a mi közösségünk számára. Nem lenne, aki megakadályozza, hogy átszabják az oktatási rendszert, hogy összevonják a községeket, majd a megyéket. Gyorsan megtennék, a román pártok találnának olyan megoldást, amiben mind egyet tudnának érteni. Mondok példát: felmerült, hogy az 1500 lakos alatti önkormányzatoknál megszüntetik az alpolgármesteri tisztséget. A polgármestereink dühösek is lettek, el is mondták. De a kérdés nem úgy tevődött fel, hogy akarjuk-e, hogy az 1500 fő alatti közösségek önkormányzatainál legye-e polgármester vagy sem, hanem úgy, hogy az alpolgármesteri tisztséget adod oda, vagy az egész községet, és akkor azt majd odacsatolják egy nagyobbhoz. Ha innen nézzük, érthető, hogy az RMDSZ miért mondta, hogy akkor inkább az első változat. Szerencsére sikerült levetetni a napirendről. Tehát most egyfolytában a végzetes és a rossz között kell dönteni, és a legjobb döntés is rossz. Sok esetben az az eredmény, hogy mit tudunk megakadályozni. És amikor megakadályozunk egy végzetes dolgot, azt nem egy jó dologgal tudjuk egyensúlyozni, hanem csak egy kevésbé rosszal. De ha nem vagyunk ott, akkor meg sem kérdeznek.

– De hosszú távon egyetlen politikai alakulat sem hozhat mindig csak „kevésbé rossz” döntéseket.

– Jelen pillanatban is az RMDSZ egy stabil tényező. Kiegyensúlyozott álláspontot képvisel, stabilitást próbál behozni a kormánykoalícióba. Nem egyszerű és nem is hálás feladat, de hosszú távon kifizetődő lesz: olyan időszakként fog bevonulni a történelembe, ami átmenti a közösségi gyarapodás, megmaradás lehetőségét egy következő korba.