Már igényelhető az oktatási támogatás
Mától pályázhatnak a magyar nyelvű oktatásban részt vevő gyermekek szülei a Szülőföldön magyarul programra, a támogatás összege idén is személyenként bruttó 100 ezer forint, azaz mintegy 1300 lej.
Mától április 16-ig online lehet benyújtani a Szülőföldön magyarul programra a pályázatot a www.mipont.hu felületen. Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a program erdélyi koordinátora lapunknak elmondta: a pályázat feltételei az idei évben sem változtak. Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett támogatásra jogosultak a magyar nyelven tanuló óvodás gyermekek, valamint az akkreditált romániai intézményekben magyar nyelven tanuló általános és középiskolás diákok. Hallgatói támogatásban részesülhetnek a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói is, akik alap- vagy mesterképzésben részben vagy teljes egészében magyar nyelven tanulnak. Az egyetemisták az igényléseket továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez kell eljuttassák. A felhívás szerint nem jogosult támogatásra az a tanuló, aki a 2025/2026-os tanév első három moduljában több mint 30 tanórát igazolatlanul hiányzott. Ugyanez érvényes arra a fakultatív vagy opcionális magyar nyelvű oktatásban részesülő diákra is, aki a magyarórák több mint 10 százalékáról igazolatlanul hiányzott.
A koordinátor szerint a rendszer egyszerűen használható, lépésről lépésre jelzi a szükséges dokumentumok feltöltését. A felületet ugyanakkor korszerűsítették: a rendszer már nem engedi a hibás bankszámlaszámok megadását, így elkerülhetők az elírásokból adódó problémák és a kifizetések késései.


