A kezdőjelenet fontos. Erős nyitó­kép: nagytotál egy nép­telen busz­­megállóról. A cselek­mény időpontja: valamikor este későn, talán éjfél is elmúlt már. Ezt hangsúlyozandó, narancsszín utcai lámpák világítják be a helyszínt, a drámai hatás kedvéért balról némi kékes derengés játszik. Nagyváros, ezt távoli szirénázás jelzi (nagyvárosokban állandóan vinnyog valami, ki lehet próbálni: tessék csak elutazni valami nagyvárosba, és kimenni este későn egy lepukkant buszmegállóba, azonnal meg tetszik róla győződni a saját becses füleivel). Ha mindez nem lenne elég, egy profin kivitelezett graffiti is utal a nagyvárosi helyszínre. Ezek nem holmi kék kariókával kivitelezett „Joco kabbe” vagy „Gizi k***a” kaliberű vidéki firkák ám!

Szóval, nyitókép: kalapos ember balról be. Fekete kalap, fekete dzseki, fehér ing, nyakkendő. A nadrágja is valami sötét árnyalatú szövet, cipője nem tisztán kivehető. Kezében kis zöld bőrönd. Leteszi az ülőkére. Rágyújt. Gyufával ad magának tüzet, majd széles mozdulatokkal rázza a kezét, míg kialszik a láng, aztán mély slukkot szív. Jobbra-balra néz, ebből látszik, hogy nemcsak a buszt várja, illetve lehet, hogy egyáltalán nem fuvarra vár. Eddig még semmi feszkó, nem túl drámai a helyzet. Majd az lesz. Tessék csak kivárni a végét!
Másik kalapos ember jobbról be. Nála is bőrönd, de egy jóval nagyobb, fekete, esetleg sötétbarna. Hullákat szállítanak ilyenekben baljós egyének. A túlvilágról szederjes arccal ránk vicsorgó, aprólékos műgonddal feldarabolt porhüvelyeket. Brrrr! Hideglelős az egész, szerző keze megremeg, kávé kilöttyen. Kalapja fekete, kabátja fekete, bokáig lötyögő. Jó, ha van rajta nadrág vagy legalább egy kitérgyesedett fecskealsó. Tartása ele­gáns, mozdulatai kimértek. Testbeszéde alapján ő sem feltétlenül buszra vár, sőt elegáns megjelenése inkább kizárja ezt a lehetséges magyarázatot. Az ilyenek nem szállnak buszra. Az ilyenek nem követnek talmi menetrendeket, ők írják azokat másoknak. Ha fuvaroztatják magukat valahova, ők szabják az irányt. Taxival, limuzinnal utaznak arra az üzleti találkozóra, ahol majd megveszik a taxitársaságot vagy a limuzinkölcsönzőt, esetleg mindkettőt, és ha ebédszünetben leesik a telefon, véletlenül mellé csapják a busztársaságot is.
Észreveszik egymást. Továbbra is nagytotál, ez fenntartja a feszültséget. A nézőben kérdést vet fel a nagytotál, tudat alatt azt sugallja, nemsokára jön a dráma, végül oldódik a feszültség, azaz bekövetkezik a végkifejlet vagy a csúcsjelenet, attól függően, hány perces a produkció.
És most a meglepetés: első fekete kalapos a második fekete kalaposhoz fordul. Megkérdi, hány óra. A szereplők megjelenése huszonegyedik századra utal, ezért fölöttébb gyanús az egész, mert manapság mindenkinek van mobilja. Meglepetés a meglepetésben: a második kalapos ember feltűri a kabátja ujját, és a karórájára pillant. Ekkor első számú fekete kalapos a kabátja belső zsebéből lassú mozdulatokkal kézi lőfegyvert húz elő. Ha most a kedves olvasó látná a szerzőt! Homlokára redők torlódnak, mint sötét vihar­fellegek, melléüt a klaviatúrán, a kávét már az ölébe borította, most éppen fütyülős körtére vált. Kivan idegileg, ezért félrevonul sikoltani, és itt abba is hagyja az alkotást. Lapozzon tovább, vagy nézze alant a karikatúrát. A vi­szontlátásra. Már ha...

Ez egy pamflet. Sértődni lehet, de minek?