Jó talajvízkészlettel indul a tavaszi idény
Csapadékmennyiség szempontjából az elmúlt fél évtized legjobb tele volt az idei, és a hótakaró lassú olvadása is kedvezően hatott a talaj nedvességtartalmára. A tavaszi mezőgazdasági munkák hamarosan megkezdődnek. A zab az első gabonaféle, amely a talajba kerül, „vetése már a hólébe, a fagyok megszűntével kezdődik”. A gazdasági kilátások ugyanakkor kihívást jelentenek a termelőknek: a megemelkedett kiadások, például az üzemanyag- és a műtrágyaárak jelentős nehézségeket teremtenek az ágazatban.
Nem egyszerű a gazdák helyzete, nagyon át kell gondolniuk, hogy miből tudnak pénzt, bevételt termelni – világít rá az aktuális helyzetre a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Romfeld Zsolt érdeklődésünkre rámutatott, hogy már nem pusztán a termelés jelenti a legnagyobb kihívást, a gazdáknak ma már azt is alaposan mérlegelniük kell, hogy amit megtermelnek, azt milyen áron tudják értékesíteni. A szakember szerint a mai mezőgazdaságban a gazdáknak komoly szakmai és gazdasági felkészültséggel kell rendelkezniük, hiszen előre meg kell tervezniük a vetésszerkezetet, a költségeket, és azt is, hogy mely kultúrákból számíthatnak bevételre. A termelési döntéseket ma már gazdasági számításokra és technológiai ismeretekre alapozva kell meghozni, mert a költségek, a piaci árak és az időjárási kockázatok egyaránt befolyásolják a gazdálkodás sikerét, fogalmazott.
Az elmúlt öt év legjobb tele
Az idei tél csapadékosabb volt az utóbbi öt évhez képest, ami így kedvezőbb indulást jelent tavasszal a mezőgazdaság számára Hargita megyében. Az év első két hónapjában a megyei átlagos csapadékmennyiség elérte a 64,5 liter/négyzetmétert, ami jelentősen meghaladja az előző két esztendő adatait. Összehasonlításképpen, tavaly januárban és februárban mindössze mintegy 13 liter, az azt megelőző évben pedig körülbelül 30 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Az idei tél egyik kedvező sajátossága volt még, hogy a lassú felmelegedés következtében a hótakaró fokozatosan olvadt el, így a víz nagyobb része a talajba szivárgott, javítva annak nedvességtartalmát. Ez különösen fontos tényező az utóbbi évek gyakori vízhiányos időszakai után. Ugyanakkor a talaj vízkészlete még mindig nem telítődött teljesen, inkább arról beszélhetünk, hogy a vízellátottság lassan a megszokott, normális szint felé közelít, jelezte a szakember.
Rajt a szántóföldeken
A tavasz beköszöntével hamarosan megkezdődnek a mezőgazdasági munkák. A tavaszi kultúrák közül a gazdák hagyományosan a zab vetésével indítanak, amelyet már a fagyok megszűnésével „a hólébe” el lehet kezdeni. A többi haszonnövény vetése – az időjárástól és a talaj állapotától függően – április közepe és vége felé következik. Például a burgonya ültetését a fagyok elmúltával, a talaj 3 Celsius-fok fölé emelkedésével el lehet kezdeni, a kukoricánál viszont meg kell várni a 8 Celsius-fokos talajhőmérsékletet. A gazdáknak különösen figyelniük kell a talaj megfelelő előkészítésére és a munkák optimális időzítésére.
Megtudtuk: az őszi vetések állapota egyelőre kedvező. A búza például jelenleg a bokrosodás időszakában van, fontos számára a megfelelő tápanyag-utánpótlás. A gazdák
ilyenkor végzik el a műtrágyázást vagy más tápanyag-kijuttatást, ami jelentősen befolyásolhatja a későbbi terméseredményeket.
A megyei adatok még nem véglegesek, de megközelítőleg 13 ezer hektárnyi őszi, valamint 14 ezer hektárnyi tavaszi vetéssel számolnak – búza, árpa, kukorica, valamint más szemes kultúrák. A burgonya továbbra is meghatározó növény a térségben: tavaly mintegy 5800 hektáron termesztették, ebből körülbelül 3800 hektáron nagyobb gazdasági célú termelés folyt, a többi kistermelői munka.
Hús, gyep, víz
Az állattenyésztés terén a legfrissebb adatok szerint a megyében mintegy 92 ezer szarvasmarha van, míg a juhállomány körülbelül 220 ezer egyedre tehető. A baromfitartás kisebb léptékű: három tojástermelő és egy húscsirketelep működik a megyében.
Romfeld Zsolt rámutatott: térségünk egyik fontos erőforrása a kiterjedt gyepterület – Hargita megyében mintegy 300 ezer hektárnyi legelő és kaszáló található. Ezek azonban nincsenek teljes mértékben kihasználva. A hegyvidéki legelők egy részén a gazdák munkaerőhiány és gazdasági nehézségek miatt nem tudják megszervezni a legeltetést, így egyes területeken megindult a beerdősödés. A gyepet is meg kell művelni, a beerdősödést meg kell akadályozni – figyelmeztet a szakember.
Az agráriumban érdekeltek számára a talaj vízkészletének megőrzése is egyre fontosabb kérdés, annál is inkább, hogy térségünkben elenyésző az öntözőrendszerek száma. A vízmegtartás érdekében a gazdáknak törekedniük kell a talaj minél kisebb bolygatására, valamint arra, hogy a földet növényzet borítsa, így csökkentve a kiszáradás és az erózió veszélyét.

