Homály az úton és a fejekben

Olyan köd volt nálunk reggel, hogy a kutyát meg kellett fordítani, mert befelé ugatott az udvarra – így a mondás. Ez az időjárás elég gyakori térségünkben, ilyenkor a forgalomban gyakran láthatunk olyan járműveket, melyek fényszóróit és ködlámpáit nem megfelelően használják a sofőrök.

Bíró István
Homály az úton és a fejekben
Fotó: László F. Csaba

Késő ősszel és kora télen, a változó időjárás miatt pillanatok alatt változhatnak a látási viszonyok, és ilyenkor gyakran látni, hogy a sofőrök a legkülönbözőbb módon használják autóik világítását. A ködlámpákra vonatkozó előírások nem bizonyulnak eléggé egyértelműnek, ezért azokat a legjobb belátásuk szerint használják.

Mit mond a törvény?

Településen belül sem az első ködlámpa, sem a ködzárófény nem tiltott, és akkor sem szabálytalan, ha tömött kocsisorban haladva használjuk. Kizárólag arra vonatkozóan kapunk egyértelmű tiltást, ha az autó nem forgalmi okokból áll, vagyis parkol – ilyenkor tilos használni a ködlámpákat! A gondot leginkább az okozza, hogy sokan teljesen indokolatlanul kapcsolják fel, holott a legtöbb helyzetben használatuk nem segít, sőt inkább elvakít. A ködlámpák használata rossz látási viszonyok mellett ajánlott: heves esőzésben, hófúvásban és sűrű ködben, de sokan enyhe eső vagy gyenge köd esetén is felkapcsolják, feleslegesen.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Első, hátsó vagy mindkettő?

Az első ködlámpa kevésbé lehet zavaró, de rossz beállítással elvakíthatja a szembejövő jármű sofőrjét. Akkor számít megfelelőnek, ha csak az autó előtti néhány métert világítja meg, mert sűrű ködben a messzire szóródó fény visszaverődik, fényfalat hoz létre és rontja a látási viszonyokat. Lakott területen, ahol van közvilágítás, jellemzően nincs rá szükség.
A hátsó ködlámpa, a ködzárófény sokkal zavaróbb, mert fényereje a féklámpáéhoz hasonló. Erős ködben használható, de amint utolér egy jármű, kapcsoljuk le, különben elvakítja a hátunknál közlekedő sofőrt – figyeljük tehát gyakran a visszapillantót! Célszerűbb lenne, ha egy hosszabb járműsorban csak a legutolsó autós használná, hiszen ő teszi láthatóvá az egész sort, így az előtte haladóknak már értelmetlen felkapcsolni.

Figyeljünk egymásra!

Fontos tudni, hogy a ködlámpa a korai észlelést szolgálja, és nem díszvilágítás! A sofőrök látása és komfortérzete eltérő lehet rossz időben, ezért alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Mindig figyeljük, melyik lámpánk világít, és ha ránk villantanak, először gyanakodjunk arra, hogy nálunk maradt felkapcsolva a ködzáró vagy a távolsági. Hibás tompított fényt nem szabad ködlámpával helyettesíteni, illetve a helyzetjelző és a ködlámpa kombináció sem megfelelő.
A ködöt is a helyén kell kezelni: ha már nagyobb távolságból is tisztán látjuk a jelzőtáblákat, autókat és lámpákat, a ködlámpák használata indokolatlan. Bár a román közlekedési szabályzat nem tiltja annak nappali, városi vagy torlódásban való használatát, csakis akkor megengedett, ha a látási viszonyok miatt egyébként is lassú a forgalom.
 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!