Csak néhány félholtan úszó halat láttak kedden a Kis-Küküllő sóval szennyezett szakaszán azok a szakemberek, akik a tömeges állatpusztulást jegyzik és dokumentálják. Mint megerősítették, az élővilág többnyire kipusztult a Kis-Küküllő Parajd és Erdőszentgyörgy közötti szakaszán, a nyugatabbra eső folyórészeken kedd délután végeztek megfigyeléseket a környezetvédelem és a környezetőrség szakemberei. Kovrig Zoltán ökológus épp a folyó Kibéd és Sóvárad közötti szakaszát mérte fel, amikor megkerestük – elmondása szerint már csak elvétve találni néhány kisebb félholt halat a folyóban, a nagyobb példányok mind elpusztultak és a folyófenékre süllyedtek. 

– Az elmúlt napokban annyit változott a helyzet, hogy tisztább lett a víz, és látszanak a haltetemek a mederben. Hogy marad-e bármi élő a folyóban, azt adatok nélkül lehetetlen megmondani, már az a csodával határos, hogy van, ami eddig életben maradt – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha bármi életben is marad vagy visszatelepedik, kérdéses, hogy élelem híján meddig fog túlélni. – A mikroorganizmusok, kérészek, lárvák, algák, ami többnyire a halak táplálékai, mind eltűntek. Ha mesterséges beavatkozásokkal segítenék a folyó élővilágának rehabilitálását, akkor is 5-10 évbe telhet, hogy legalább részlegesen helyreálljon az egyensúly – fogalmazott Kovrig Zoltán. Megjegyezte, a helyreállítási intézkedéseket és munkálatokat a katasztrófát okozó felelősöknek kellene kifizetniük.

Összecsuklott a környezetvédelem

Szakács László ökológus több szakemberrel közösen egy hete tart ellenőrzéseket. A Hargita Népe érdeklődésére ő is megerősítette, hogy a Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, a sós árhullám lefolyását követően alig maradt élet. A szakember elmondta, már azért is kiemelten fontos, hogy részletes megfigyeléseket végezzenek a terepen, mivel a megyehatártól szinte Dicsőszentmártonig természetvédelmi területeken folyik át a Kis-Küküllő. – Két Natura 2000-es területen is áthalad a folyó, egyik a Kis-Küküllő mentét és a Bekecset, a másik az égeres társulásokat öleli fel, utóbbi pedig elsődlegesen védett élőhely. Ezeken a területeken többnyire védett fajok élnek a szivárványos öklétől a hódokon át a kagylókig. Ezeknek a fajoknak többsége a Korond-patak beömlésétől számított szakaszon – néhány egyed kivételével – már elpusztult – közölte az ökológus, megjegyezve, hogy bár lehetnek még túlélő példányok a folyóban, az őket ért fizikai sokk miatt aligha maradnak életben.
Függönnyel fogva, hordókban mentették a halakat

Szakács László elmondása szerint csütörtök délben a tiszta vizű patakok torkolatainál figyeltek meg nagyobb haltömörüléseket, amik az édesvízben próbáltak menedéket keresni – vélhetően fel akartak úszni a patakokon. – A helyiek szerint már szerdán érkeztek a befolyásokhoz halak, a mentést, holott szakmai szemmel kicsi volt az esélye, hogy a halak áttelepítve életben maradjanak, már akkor elkezdtük. A helyiek tálakat, műanyag hordókat hoztak, a gyermekek függönyből rögtönzött hálóval fogták ki a halakat – írta le Szakács, aki szerint ezzel az akcióval sikerült néhány száz kiló halat átmenteni a Szolokma-patak felsőbb szakaszára. Mint mondta, kétséges volt, hogy a szervezetükbe jutott só miatt megélnek-e a sokknak kitett halak, de a következő napok megfigyelései igazolták, hogy azokon a szakaszokon, ahol kiengedték a halakat, maradtak élő példányok. – Több ezer halivadékról beszélünk, melynek, ha csak az egy százaléka él is meg, egy lehetőség a természetnek, hogy a teljes állomány kipusztulása esetén, könnyebben tudjon visszatelepülni, regenerálódni az ökoszisztéma – fogalmazott, hozzátéve, hogy kifejezhetetlen mértékű pusztítást végzett a sós víz, hiszen nemcsak a vizek élővilágát pusztította el, az emberekre és a növényzetre is hatalmas veszélyt jelent.

Kiszívja az árterekből az életet

Az általunk megkérdezett szakemberek egyetértenek abban, hogy a sós víz utólagos károkat is fog okozni: hosszú távon tönkreteszi az élőhelyeket, kiszárítja az ártéri növényzetet, és a folyó menti mezőgazdasági területekre is káros hatással lehet. Az ökológusok rámutattak: a sós vizet az ártéren élő növényzet felszívja, a felszívott só pedig belülről fogja kiszárítani a fákat és cserjéket azzal, hogy elvonja tőlük a vizet. A folyamatot felgyorsíthatja, hogy a meleg nyári időben jelentősen megnő a növényzet párologtatása, így gyorsabb lesz a fák folyadékvesztése is. 
– Először elkezdenek sárgulni a levelek, lehullanak, végül kiszárad a fa. A só pedig nem hasonlítható azokhoz az anyagokhoz, melyek nem rakódnak le a medrekben. Beivódik az iszapba, lerakódik a part mentén, még a talajvízzel is kommunikálhat. Így, ha meg is szüntetik a sós víz áramlását, bizonyos mértékű szennyezés mindaddig maradni fog, míg magától ki nem tisztul majd a folyó – mutatott rá Szakács László. 

Egyelőre nem fenyegeti veszély a kutakat

Hidrológus szakembert kérdezve arra is választ kaptunk, hogy a folyón leáramló sós víz és a már lerakódott só beszennyezheti-e a talajvizet és a folyóparti települések forrásait? A neve elhallgatásának feltételével nyilatkozó szakember lapunknak elmondta: mivel nyáron a talajvíz szintje lényegesen lecsökken és a folyó szintje alá esik, így csak akkor történhet sószennyezés, ha a közvetlen közelében szivattyúznák a kavicsteraszokat.  

– Most nincs semmi arra utaló jel, hogy a sós víz bekerülne a talajvízbe vagy a forrásokba. Az a tendencia, hogy a vízszint lement – ha lenne egy árvíz, és a talajvíz szintje magasabb vagy azonos lenne a folyó szintjével, akkor fennállna a veszély, de még így is mérsékelné, hogy a temérdek víz felhígítja a sós vizet – fogalmazott, hozzátéve, hogy mivel a folyó vízszintje is csökken, így a háttérvizekből és a kutak felől minden kifelé folyik, a folyóba.