Ha adott a minőség, kliens hozza a klienst

László Emil lázárfalvi gazda hat éve kezdett el komolyabban disznótartással foglalkozni, amikor megvásárolta az első kocát, majd négy malacot. Kitartó munkával fejlesztette a telepet, és 2024 decemberére sikerült megszereznie az úgynevezett A típusú minősítést. A cél megvalósítása előtt a fejlődést beárnyékolta egy tűzeset, amely a farm jelentős részét elpusztította, de nem adta fel, és sikerült újraépítenie a gazdaságot, modern, konform épületrészekkel. Az alcsíki tenyésztő a sertéstartás szabályairól, az ágazat kihívásairól osztotta meg tapasztalatait.

Létai Tibor
Ha adott a minőség, kliens hozza a klienst
Malacait szoptató koca. A telephely A típusú minősítéséért szigorú, de nem teljesíthetetlen feltételeknek kell megfelelni Fotó: László Emil

Olyan családban nőtt fel, ahol mindig vol­tak jószágok, kö­zöttük sertések is, így László Emil számára nem volt is­meretlen az állattartás vilá­ga, ugyanakkor a háztáji gaz­dálkodás keretein túllépve, komolyabban mintegy hat év­vel ezelőtt kezdett ser­téseket tartani, amikor meg­vásárolta első négy malacát és kocáját.
– Mindig is jóleső érzés volt etetni, foglalkozni velük, gondozni őket – mondja.
 Rövid idő alatt kialakult a vevőköre is, amely évről évre bővült. Viszont egy pillanat alatt szinte minden semmivé vált: a fejlődő gazdaság a ta­valy tavasszal súlyos csapást szenvedett el. 
– Április 15-én hajnalban tűz ütött ki, és az udvaron lévő összes gazdasági épület leégett. Az akkor 14 állatból csupán öt malacot és három felnőtt sertést sikerült kimenteni – ele­veníti fel a nehéz pilla­natokat a fiatal gazda. Bár a veszteség hatalmas volt, nem adta fel. – Tudtam, hogy nincs más választás, újjá kell építeni mindent.
 Így jött létre az a sertésól, amely közel 90 négy­zetméteres, és amelyben he­lyet kapott 2 da­rab 12 négyzetméteres mala­coz­tató, mellettük pedig a ne­velde és hizlalda is. Az épülethez tartozik egy öl­töző és egy gabonaraktár, ami a késztakarmány elő­állí­tásának is helyet ad. Ez a telep már tel­jesen megfelelt az A típusú, konform kis­gazdaságnak. A mi­nő­sítést 2024 decemberében kapta meg.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Szabályok, biztonság, minőség

Az A típusú minősítéshez szi­go­rú feltételeknek kell eleget tenni. Az ólban kizárólag csak sertés tartható, külön elkerített udvarral kell rendelkeznie, a helyiségben vezetékes víznek kell lennie, külön öltözőt kell kialakítani, ahol a gazda munkaruháját elkülönítve tá­rolhatja, a belépési pontnál fertőtlenítőtálca elhelyezése is kötelező. Emellett minden sertésnek fülszáma kell le­gyen, a gazdának pedig ér­vényes szerződést kell kötnie a helyi állatorvossal és egy fertőtlenítést végző céggel, amely évente többször elvé­gzi a szükséges rovar- és rág­csálóirtást. Ugyancsak szer­ződéses viszony szükséges az elhullott állatok elszállítását biztosító céggel, és félévente vérmintát is be kell küldeni. 
– Szigorú szabályok ezek, de szükségesek ahhoz, hogy tiszta, biztonságos környe­zetben tartsuk az állatokat, és megfeleljünk a hivatalos előírásoknak – hangsúlyozza László Emil. 
A farmon jelenleg közel ötven egyed található, ame­lyek többsége a nagyfehér faj­tához tartozik, az idéntől pedig a báznait is bevonta a tenyésztésbe. A nagyfehér na­gyon szapora fajta, akár 12–18 malacot is hoz almonként, és kiváló anyai tulajdonságokkal rendelkezik. Vegyes haszno­sítású, kiváló hús- és sza­lon­na­­minőséggel. A báznai zsí­ro­­sabb, szalonnásabb, a hú­sa puhább szerkezetű, amit sokan kedvelnek. Igaz, kevesebb ma­lacot ellik, 8–12 körül, de a húsminősége miatt nagy becsben tartják.

Az elégedett kliens újabb vásárlót jelent

A tenyésztő szerint manapság a legtöbb gazda a hússertésekre állt rá, emiatt a zsírosabb, szalonnásabb sertések gyak­or­latilag eltűntek a piacról. 
– Pedig a székely ember számára a szalonna alap­élel­miszer. Ezért is szeretnék továbbra is mindkét fajtá­val foglalkozni, hogy ezt a hagyományos vonalat élet­ben tartsam – ismerteti elkép­zeléseit László Emil. Hozzá­fűzi: soha nem törekedett törzs­könyvezett állományra.
– Számomra a legfontosabb a minőség, hogy a vásárlóim elégedettek legyenek és vissza­­térjenek. Mert a kliens hozza a klienst – fogalmaz a gazda.
A sertéseket kizárólag hivatalos formában, állat­orvosi jóváhagyással érté­kesíti. A leg­­több felnőtt állatot egy helyi vágópontnak adja el, amellyel szerződése van, de több vásár­lója is akad, aki tőle vásárol malacokat, hogy maga nevelje fel az állatot.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!