Hirdetés

Elvégezték a munkát, igényelnék a pénzt

A Kós Károly és Szentkirály utca felújítására megnyert Anghel Saligny pályázat dokumentációját készítette elő a városháza finanszírozási szerződéskötésre, tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől az önkormányzat pénteki, soron kívüli ülését követően.

Pál Bíborka
Elvégezték a munkát, igényelnék a pénzt
Fotó: László F. Csaba/archív

A csíkszeredai ön­kor­mány­zat tavaly saját költ­ség­vetéséből el­kezd­te a Kós Károly és Szentkirály ut­ca felújítását, Korodi Attila pol­gár­mester akkor úgy fogalmazott, „az Anghel Saligny program pályázatától függetlenül elindítjuk a két utca felújítását, és ha majd lehetőségünk lesz rá, akkor elszámoljuk a programban”.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A polgármester szerint a szóban forgó utcák korszerűsítése mára 90%-ban elkészült, ebben a fázisban azonban még aktívnak tekinthető a beruházás, így finanszírozási szerződést köthetnek rá az Anghel Saligny programban.

– Időközben sikerült a kormányprogramban kivitelezési szerződést kötnünk a két utcára, ezért tanácsi határozattal kiigazítottuk a pályázatban szereplő munkálatok értékét arra az 1,8 millió lejre, amivel a kivitelező megnyerte a közbeszerzést

– mondta Bors Béla.
Az alpolgármester szerint a város vezetősége a következő hetekben fog tárgyalásokat folytatni a fejlesztési minisztériummal az Anghel Saligny programban megnyert támogatás finanszírozási szerződésének megkötéséről.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!