Csípték a hagymát Madéfalván
Gazdag kulturális és szórakoztató programkínálattal szervezték meg a XVI. Madéfalvi Hagymafesztivált az elmúlt hétvégén. A négynapos rendezvény célja a helyi értékek, a híres madéfalvi hagyma és a közösségi összefogás fenntartása volt.
Nemcsak a helyi termelők és kézművesek számára kínált bemutatkozási lehetőséget, hanem Madéfalva közösségi erejének és hagyományőrzésének is szép bizonyítéka volt a hétvégén megtartott, 16. kiadásához érkezett, négynapos Madéfalvi Hagymafesztivál. Az események iránt nagy volt az érdeklődés, a község lakosságát megmozgatták a programok, de sokan érkeztek a környező településekről, Székelyföld más vidékeiről, sőt az anyaországból is.
Csütörtökön ünnepi tanácsüléssel és önkormányzati focitornával nyitották meg az eseményt. A pénteki nap elsősorban a fiataloké volt, ahol az ifjúsági programok mellett a Hagymakörút két keréken és az esti táncház teremtett jó hangulatot. A rendezvény egyik legjobban várt eseménye a szombati Hagymakörút volt, amely során a résztvevők – gyalog, biciklivel, motorkerépárral, gépkocsival és a nagy sikernek örvendő kisvonattal – végigjárhatták a kijelölt hagymapontokat, ahol kóstolók, különleges hagymás ételek és közösségi programok várták őket. Este utcabál zárta a napot.

Szentes Csaba polgármester lapunk érdeklődésére kiemelte, a rendezvény igazi erejét az adja, hogy évről évre egyre több helyi lakos kapcsolódik be a szervezésbe, a munkába, a helyszínek kialakításában a szomszédok, a falutízesek fogtak össze. Elmondta, hogy az öt helyi hagymapont mellett idén először vendégként a szomszédos Vacsárcsi is saját ponttal mutatkozott be.
A szervezők beszámolója szerint nagy volt az érdeklődés a kóstolójegyek iránt.

A hagymapontokon a székely konyha hagymás ételei mellett az anyaországi testvértelepülésekről származó borkülönlegességek is szerepet kaptak. Farkas Tamás Mogyoród képviseletében elmondta, a mátrai borvidékhez tartozó településről négy borászat nedűit hozták el a fesztiválra.
Vasárnap kora reggel mintegy 70-80 traktor felvonulásával ébresztették a falu apraja-nagyját, majd a templomban tartott hálaadó szentmisét és a terményáldást követően a hagyományőrző csoportok léptek színpadra. A fesztivál hangulatos koncertekkel és ünnepi műsorral ért véget.
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
×
