Hirdetés

A sikeres termesztés a körülményeken múlik

A növényeknek nagy a tűrőképességük, de ha azt szeretnénk, hogy eredményesen fejlődjenek, megfelelő környezetet kell biz­tosítanunk számukra. A növények igényeiről dr. Bálint János kertészmérnök, növényorvos adott tippeket, támpontokat a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola, a Sapientia – EMTE és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete szervezésében nemrég tartott előadásában.

Simó Bernadette
A sikeres termesztés a körülményeken múlik
Virágok megfelelő környezetben. Meghálálják a gondoskodást Fotó: László F. Csaba

A növénytermesztés nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a növényeknek meglepően nagy a tűrőképességük – gyakran akkor is fejlődnek, amikor mi magunk sem értjük pontosan, mit csiná­lunk jól vagy rosszul. Legyen szó zöldségről vagy dísz­növényről, ha figyelembe vesszük a növények igényeit, és rendszeresen mérjük, illetve ezekhez igazítjuk a környezeti feltételeket, meghálálják a gon­doskodást – fogalmaz dr. Bálint János (medalionképünkön). A növényorvos kiemeli, a szép és egészséges növé­nyek termesztésében kulcs­szerepe van a fénynek és az oldat elektromos ve­zető­képességének (EC). Mint mondja, sokszor hallja kerté­szek szájából, hogy bár ugyanazt csi­nálták, mint az előző évben, mégsem lett ugyan­az az ered­mény – ez a tapasztalat nem egyedi, és jól mutatja, mennyire hajlamosak va­gyunk alábecsülni a nö­vények környe­zeti igényeit.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A fény mint energiaforrás

A növények autotróf élőlények: a fény energiáját felhasznál­va állítják elő saját szerves anyagai­kat. Ez önmagában is mutatja, hogy a fény nem egy­szerűen jelen van, hanem alapvető erőforrás. A növények számára azonban nem az számít, hogy a fény mennyire világos az emberi szemnek, hanem az, hogy egységnyi idő alatt mennyi fotoszintetikusan aktív foton éri a leveleket. Ezt a mennyiséget fotonfluxus-sűrűségnek nevezzük, mér­ték­egysége a mikromol/másod­perc/négyzetméter (µmol/m²/s). Ez fejezi ki, hogy má­sod­percenként hány foton ér­kezik egy négyzetméterre.
Az aktuálisan mért lemenő nap fénye körülbelül 200–250 µmol/m²/s értéket ad. Egy fejes saláta már 100–150 µmol/m²/s mellett életben marad, de a jó minőségű, intenzív növekedéshez inkább 200 µmol/m²/s kö­rü­li érték szüksé­­ges. Össze­ha­sonlításképpen, egy át­la­gos, lámpákkal meg­vilá­­gí­tott szobában ez az érték 3-4 µmol/m²/s. Más kul­túrák ennél jóval nagyobb fényigényűek, mint például a paradicsom, és ha ezt nem kapják meg, a növény ugyan él, de nem hozza azt a minőséget és termést, amit elvárnánk. 

A mesterséges fény is nyújt energiát

Gyakori hiba, hogy télen, amikor a természetes fény a minimum­ra csökken, a termesztők pró­bálják hormonokkal vagy plusz­tápoldattal serkenteni a növényt. Ha nincs meg a minimális fényenergia, a növény nem tudja fel­dolgozni a tápanya­got. Növénytermesz­tés során gyakran al­­kalmaznak a ker­tészek mesterséges meg­világítást, ám en­nek jóval kisebb az intenzitása, és nemcsak a mennyiség, hanem a spektrum is fontos. A nö­vények elsősorban a kék és a vörös fényt hasznosítják, ezért terjedtek el a speciális, gyak­ran lilás fényű növénylámpák. Ezek energiatakarékos módon biztosítják azt a fényt, amelyre a növénynek valóban szüksége van. Jelenleg azonban nem tartunk ott, hogy megérje csak mesterséges fénnyel ter­meszteni a növényeket.

A sikeres termesztés a körülményeken múlik

A fény mint információ

A fény nemcsak energia, hanem információ is a növényeknek. A nappalok hossza – a foto­periódus – határozza meg sok növény virágzását. A rövid­nappalos növények, mint a krizantém vagy a mikulásvirág, csak akkor virágoznak, ha elég hosszú ideig vannak sötétben. Egy esti lámpakapcsolás is elég lehet ahhoz, hogy a növény összezavarodjon, és ne induljon el a virágzás. Ha például a karácsonyi kaktuszunk nem akar virágozni, az azért van, mert „megvicceltük” azzal, hogy összezavartuk a rövidnappalos periódusát.

EC-érték: a talaj „vérnyomása”

A másik kritikus, mégis el­hanyagolt tényező a víz és a talaj elektromos ve­zetőképessége, azaz az EC (Electrical Conductivity), amely a talaj- vagy tápoldat oldott sótartalmát jelzi, az ionok összmennyiségét mé­ri. Millisiemens per centi­méterben (mS/cm) mérjük, és közvetett módon információt ad arról, mennyi tápanyag áll a növény rendelkezésére. Minél magasabb az EC, annál több oldott ion – például nitrát, kálium, kalcium – van jelen.
Az alacsony EC táp­anyaghiányra utalhat, míg a túl magas EC sóstresszt okoz. Ilyenkor kialakulhat a fiziológiai szárazság: a víz ott van a talajban, de a növény a magas sókoncentráció miatt nem tudja felvenni.
A profi termesztésben az EC-vel és a tápanyagok arányával sakkozunk. Ha azt akarjuk, hogy a paradicsomunk zöldelljen és nőjön, a nitrogéntúlsú­lyos, alacsonyabb EC-jű oldat a cél. Ha azt szeretnénk, hogy a ter­mésérlelésre koncentráljon (ge­neratív fázis), eltoljuk az arányt a kálium irányába és emeljük az EC-t.
A sikeres kertész nem csak az ösztöneire hagyatkozik. Ha megértjük, hogy a fény nem csak világos, hanem mér­hető energia, és a tápoldato­zás nem találgatás, ha­nem mér­hető vezetőképesség (EC), akkor megszűnnek a „ta­­valy még működött” tí­pusú rejtélyek. A növények hálá­sak, ha kiszámítható kör­nyezetet biztosítunk nekik, és bár sokat kibírnak, az igazi eredményt csak akkor adják, ha az igényeiket számokkal is alátámasztjuk.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!