A Csíki Székely Múzeum 2013-as évkönyvében közöltem A csíkszeredai képzőművészeti élet kezdetei című tanulmányomat. Ezt azért hangsúlyozom, mert helytörténeti hibának tekintem, hogy a Gaál András Emlékkiállítás megnyitóján, a művésszel kapcsolatban ezek hangoztak el: „Jelentős szerepe volt abban, hogy a helyi képzőművészeti élet intézményes kereteket kapjon.” Ez az állítás igaz, de túlzottan általános, azonban egy közönségköszöntő szövegben elfogadható. A másodiknak az első tagja sajnálatos módon félrevezetően hiányos: „Gaál András nevéhez fűződik a rendszeres csíkszeredai képzőművészeti kiállítások elindítása, valamint a Gyergyószárhegyi Művésztelep megalapítása Zöld Lajossal és Márton Árpáddal közösen.” Helyénvaló így fogalmazva lett volna: „…nevéhez fűződik a rendszeres csíkszeredai képzőművészeti kiállítások…” szervezésének folytatása. Ugyanis ez is közönségköszöntő szövegben hangzott el, ennél pontosabban nem is kellett volna fogalmazni. Anélkül, hogy Gaál művész úr, illetve a köszöntőszövegek szerzői iránt bármiféle dehonesztáló érzelmem, vagy gondolatom lenne, ezen soraimat eligazító szándékkal vetem papírra, hogy a civis szájhagyomány ne ekképpen, hanem tárgyilagosan tartsa számon tovább néhai festőművészünk emlékét!
*
Most pedig az előzmények taglalása nélkül idézek a tanulmányomból egy bekezdést: „Kovács Dénesnek kellett megtörnie a jeget, s meg is tette: intézményesítette a csíkszeredai múzeumot, majd annak második székhelyén, a Zakariás Manó-féle házban megnyitotta a város első állandó kiállítótermét.” Igen, a kapualjból jobbra nyíló egykori üzlethelyiségként működő teremben. Ez annak is köszönhető volt, hogy a Művelődésügyi Minisztérium 1955 tavaszán engedélyezte azt az épületcserét, melynek során a Csík Rajoni Múzeum a Dávid-féle házból átköltözhetett az utca túloldalra, a Rajoni Milícia helyére, a Zakariás Manó-féle volt kereskedőházba, s így jelentős méretű kiállítótér birtokosa lett. Ez a költözés tekinthető a csíkszeredai kortárs képzőművészeti élet igazi, szervezett origójának. Kovács Dénesnek ebben az épületben volt lehetősége megnyitni az említett kiállítótermet, amelyben a célnak és az akkori elvárásoknak tökéletesen megfelelően önálló képzőművészeti tárlatokat szervezhettek. Ennek a teremnek a megnyitásával a múzeumigazgató, intézményteremtőként és művészetszervezőként elévülhetetlen érdemeket szerzett Csíkszereda entellektüel jellegű polgárosulásának folyamatában, hiszen abban az időben csak a nagyvárosoknak volt képzőművészeti kiállítóterme. Múzeumunk történetében fontos évszám 1956. Akkor került sor az első múzeumi képzőművészeti kiállítás megrendezésére és A Csíki múzeum közleményei első kiadására. Az esztendő nyarán, a Nagy István rokonságától és csíkszeredai ismerőseitől kölcsönzött művekből állt össze a legelső képzőművészeti tárlat. Ez nyitotta meg a havi, másfél havi rendszerességű – az intézmény Mikó-várba való költözéséig –, 1970-ig megszakítás nélkül folytatott kiállítássorozatot. A korszaknyitó »közlemény« is túlnyomóan ezzel a kiállítással foglalkozik. Részletezi a rendezés szándékát, közli a látogatók pontos számát, a köszönetnyilvánításából pedig a kiállítás anyagának tulajdonosait ismerhetjük meg. A cikk nagy részét Lyka Károly Nagy István-kiállítás Csíkszeredában című tanulmánya teszi ki. Megállapítja, hogy a kiállítás megrendezésének indítóoka kettős, egyrészt, hogy megemlékezzünk róla, másrészt pedig »kezdeményezésnek« szánták. Összegzésében a következőt írja: „Ha kiállításunknak egyéb eredménye nem lett volna csak az, hogy megtudtuk, hogy hány Nagy István-kép található Csíkban, már ez is – az eddigi szervezetlen érdeklődéssel szemben – pozitív eredménynek mondható. […] Legnagyobb segítséget a mindszenti Nagy család adta; unokaöccse, Nagy Antal tisztviselő, 24 krétarajzot, özv. Nagy Antalné 5 olajfestményt, dr. Nagy András orvos (Csíkszentkirály) 2 olajfestményt, özv. Gál Ferencné 2 olajfestményt és 2 pasztellképet, özv. Biró Alajosné (Csíkpálfalva) 2 pasztellképet, Részegh Viktor (Csíkszereda) 1 olajfestményt, 1 szénrajzot és egy ceruzarajzot, Kovács Irma tanárnő (Csíkszentkirály) 1 szénrajzot és egy olajfestményt, Szabó Béla (Csíkszereda) 1 pasztellképet kölcsönöztek kiállításunknak.”
*
Aztán 1959-ben új rajztanár érkezett Csíkszeredába, a Vegyes Középiskolába: Gaál András. A későbbiekben a város egyik vezető képzőművésze. Egyetlen oka volt annak, hogy kihelyezéskor Csíkszereda mellett döntött: volt itt kiállítóterem. Rajztanári munkájának első támogatója maga a Csík Rajoni Múzeum volt, amit a következő elismervény tanúsít: „Alulírott Gaál András a Csíki Múzeumtól átvettem 1 db. festőállványt a Vegyes Középiskola részére.” Ezt Kovács Dénes özvegye, Kiss Éva is megerősítette: „A Dénes saját állványát adták Andrásnak.” Gaál András ugyanaz év augusztusában be is került a manapság múzeumbarátok körének nevezettek társaságába. Itt mégsem fejezhető be a kiállítássorozat taglalása, mert Kovács Dénes letartóztatásával sem állt le a múzeumban a képzőművészek sorozatos bemutatása. Egy 1960 őszi munkajelentésből kitűnik, hogy novemberben „A Rajoni Kultúrházzal karöltve rendeztük meg a képzőművészeti kiállítást.” Tehát a kiállítások sora folytatódott, és ebből segítő részét már Gaál András is kivehette. Hogy ez alkalommal ki vagy kik, csíkiak vagy máshonnan érkezett művészek állítottak ki, sajnos nincsen nyoma. Ellenben az akták lefűzési sorrendjéből ítélve egy április utáni munkatervvázlatból megtudható, hogy 1962-ben Nagy Imre fametszet-kiállítást rendeztek.
*
Elérkeztünk 1968-ig, Hargita megye létrehozásáig. Ez jelentős fordulópontot hozott a már kilenc éve Csíkszeredai festőművésznek számító Gaál András személyes, illetve a város, valamint a megye művelődési életébe. A művész úr ekkor nyert hivatalos vezetőbeosztást, s ettől kezdve végzett elvitathatatlan művészeti vezetőszerepet. A legelső megyei tárlatra még a Csík Rajoni Múzeum épületében került sor, amit egy „értékes tapasztalatcsere követett”, tudható meg a Hargita 1968. május 4-i számának jelzet nélküli híréből. Ennek megrendezésében már jelentős szerep jutott Gaál András számára is. Öt nap múltán – ugyancsak a Hargitában – Salló István, a Művelődési Ház igazgatója elemezte az »értékes tapasztalatcserét«. „Mint ismeretes – írja –, a közelmúltban fejeződött be a Képzőművészek Szövetségének III. országos konferenciája. […] A vitaindító után a jelen levő képzőművészek behatóan elemezték az utóbbi időben kifejtett tevékenységet, az alkotómunka eredményeit, azokat az alapvető problémákat, amelyektől a megyei képzőművészeti élet további fellendülése függ. […] A képzőművészet elvi kérdéseinek megbeszélése után a tanácskozás gyakorlati problémákat vitatott meg. Megyénkben az új területi-közigazgatási beosztás bevezetése óta még nem alakulhatott meg a Képzőművészek Szövetségének fiókja. Mindaddig, amíg a hivatalos formaságok rendeződnek, a művészek egy hattagú kollektívát választottak maguk közül…”: Gaál András csíkszeredai, Karácsony János gyergyószentmiklósi, Kovács Dénes csíkszeredai, Márton Árpád csíkszeredai, Maszelka János székelyudvarhelyi és Horia Moldovan maroshévízi képzőművészeket. Aztán a Hargita 1969. január 14-i jelzet nélküli Megyénk képzőművészei alkotómunkájának elismerése címmel megjelent híre Gaál András vezető szerepbe való kinevezéséről tudósít: „Megalakult a Képzőművészek Szövetségének Hargita megyei fiókja. A fiók elnökének Gaál András csíkszeredai festőművészt nevezték ki”. Tagjai a megyénkben élő, festészetben, grafikában és szobrászatban eredményes művészi tevékenységet kifejtő és a különböző kiállításokról jól ismert művészek. Székelyudvarhelyről Maszelka János, Sepsi Lajos, Orbán Áron, Székely József, Nagy György, Rösler Károly; Székelykeresztúrról Ipó László; Korondról Páll Lajos, Karácsony János; Gyergyószentmiklósról Karancsi Sándor és Gyergyóalfaluból Sövér Elek művészek. Ettől számítva Gaál András művészetszervező tevékenysége szárnyra kapott. A Gyergyószárhegyi Barátság Művésztelep létrehozásának utánajárásában és annak évenkénti szervezőmunkájában csúcsosodott ki. Gaál András művészetszervező tevékenysége egy tízesztendős sorozatba való beépülésből és az arra való építkezés lehetőségéből fakadt.
Sajnos már öt éve távozott az élők sorából. A Jóisten nyugosztalja, mi pedig igaz emlékét őrizzük meg!

Id. Szabó András, a Nagy Imre-hagyaték ny. kurátora