Hirdetés

A futó, akit mozdonyhoz hasonlítottak

Nemcsak a hosszútávfutásban elért eredményei, hanem emberi tulajdonságai miatt is máig emlegetett atléta Emil Zátopek, aki 1922-ben született Csehszlovákiában. Négyszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnok volt, számos világrekordot megdöntött, és megannyi történet bizonyítja sportszerű, tiszteletteljes magatartását.

Péter Ágnes
A futó, akit mozdonyhoz hasonlítottak
Fotó: deutsche fotothek

Egy nyolcgyermekes család hetedik gyermekeként született Emil Zátopek, aki tizennyolc éves korában indult futóversenyen először, és akkor sem önként, hanem azért, mert egy cipőgyár alkalmazottjaként jelölték őt egy 1500 méteres futamra, amelyen – a százfős mezőnyben – másodikként végzett. Mondhatni, ennek a sikernek köszönhetően jött meg a kedve a futáshoz, hiszen pár évvel később már országos rekordot döntött 2000, 3000 és 5000 méteren.

A második világháború után belépett a hadseregbe, ahol folytatta az edzést, amelyet társai csak önsanyargatásként tudtak értelmezni, Zátopek ugyanis télen, rohambakancsban, az egész napos gyakorlatozás után rótta a kilométereket havas erdei utakon, és amikor kitavaszodott, „400 métereket futott teljes erőből, kilencvenszer egymás után, pihenőnek 200 méteres kocogást iktatva a sebes sprintek közé. Mire a végére ért, jó 53 kilométernyi gyorsasági futás volt mögötte” – írja róla Cristopher McDougall újságíró. Az akkoriban kialakulóban levő intervallumos edzésrendszerben feszegette határait, de gyakran előfordult, hogy súlyokkal futott, vagy éppen gázálarcban, hogy nehezítse a dolgát. Edzésein tehát nemcsak a teljesítmény növelése érdekelte, hanem az is, hogy hozzászokjon és egyre jobban tűrje a fájdalmat, szenvedést.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


18 világrekord

Számos róla szóló leírás említi, hogy az arcára volt írva a fájdalom: futás közben grimaszolt, oldalra döntögette a fejét, és feltűnően hangosan fújtatott, ami miatt megkapta a „cseh mozdony” becenevet, a sportújságírók tréfás hasonlataira reagálva Zátopek viszont csak annyit mondott, hogy annyira azért nem tehetséges, hogy egyszerre fusson és mosolyogjon. Rengeteg versenyen részt vett, és futás közben szerette gyakorolni a nyelveket, amelyeket beszélt, így néha franciául, angolul vagy éppen németül kezdett beszélgetni a többi versenyzővel: állítólag egyszer be is panaszolták, amiért „szüntelenül fecseg”.
26 éves volt, amikor az 1948-as londoni olimpián megnyerte a 10 000 méteres síkfutást. A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején uralta a hosszútávfutást: a különböző távokon összesen 18 világrekordot állított fel, ő volt az első, aki 29 perc alatt futotta le a 10 000 métert és egy óra alatt a 20 000-et.

Nem túl gyors?

A legtöbbször az 1952-es helsinki olimpia kapcsán említik a nevét – nem véletlenül, hiszen aranyérmet szerzett 5000 és 10 000 méteren is, ráadásul megnyerte a maratont is. Mivel a cseh olimpiai csapat kis létszámú volt, ezért Zátopeknek lehetősége volt válogatni a hosszú távok között, ő pedig az összeset kiválasztotta, annak ellenére, hogy maratont versenyen addig még nem futott. A világcsúcstartó brit Jim Peterst követte a maratonon, aki az első tizenhat kilométeren olyan magas tempót diktált, hogy Zátopek kételkedni kezdett, és meg is kérdezte versenytársát: nem túl gyors a tempó? Jim Peters állítólag azt válaszolta, hogy inkább túl lassú, mire Zátopek gyorsított, és a célszalagot átszakítva harmadik olimpiai rekordját állította fel: 2 óra 23 perc alatt teljesítette a távot, és a 42 kilométeren semmilyen folyadékot és ételt nem fogyasztott.

Nagylelkűségét számos történet bizonyítja, melyek közül az egyik Ron Clarke nevéhez fűződik: a számos világcsúcsot felállító futó olimpián nem tudott jól teljesíteni, soha nem tudott nyerni. Átutazóban volt Prágában, amikor meglátogatta azt a futót, aki viszont soha nem veszített, és kapott tőle egy kis ajándékot, amit csak később bontott ki: Zátopek 1952-ben kapott, 10 000 méteres futásért kapott aranyérme volt benne.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!