A fél évezredes csíkszentmártoni Mária-szobor

A csíkszentmártoni Mária-szobor nemcsak a település vallási és művészettörténeti kincse, hanem azért is értékes, mert azon kevés erdélyi középkori oltárszobrok egyike, amelyek napjainkig fennmaradtak.

Péter Ágnes
A fél évezredes csíkszentmártoni Mária-szobor
Fotó: László F. Csaba

Czikó László helyi plé­bános szerint ki­emelkedő vallási és művészettörténeti kincse a településnek az idén ötszáz éves csíkszentmártoni Mária-szobor: a talapzattal együtt 190 centiméter magas, fa­ragott és festett, hársfából készült alkotás talapzatán az ANNO DOMINI 1525 felirat olvasható. Az, hogy a szobor készítésének évszáma ennyire biztosan ismert, rendkívül ritka a középkori szobrok esetében, hangsúlyozta Hegedűs Enikő művészettörténész, amikor előadást tartott a szoborról a csíkszentmártoni római ka­tolikus templomban, érdekes részleteket osztva meg a szo­borral kapcsolatban.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A Napba öltözött asszony

A csíkszentmártoni szobor – amelyet Mihály Ferenc fa­res­taurátor 2006-ban restaurált – Szűz Mária álló alakját mu­tatja, jobb karján a gyermek Jézust, bal kezében pedig egy aranyalmát, glóbuszt tartva, amire Jézus ráteszi a kezét, és Mária kibontott haja a vállára omlik. Mária bíborszínű ruhát visel, és aranypalást borítja be, amelynek bélése kék színű, és csillagokhoz hasonló fehér pontocskák vannak ráfestve. A palást alól kilátszik bal láb­feje, amelyen piros lábbelit visel. A művészettörténész sze­­rint a színezés és aranyozás eredeti, a korabeli festésnek megfelelő technikával készült, az eredeti színeket hordozza, és a bal oldalon látható egy kis tanú-ablak, amely jelzi, hogy egy mély kékesszürke átfestést eltávolítva tűnt elő az eredeti festékréteg és aranyozás. 
Ez a Napba öltözött asszony sajátos ábrázolása, kö­­zölte a művészettörténész: a Jelenések könyvében fel­tűnő, a sárkányt lábbal tipró asszony szimbóluma ki­emelt jelentőséggel bírt a tö­rök veszély idején Közép-Európában. Különösen a 15. század második felében és a 16. század első felében terjedt el, éppen a Csíkban is fennmaradt Mária-szobrok keletkezésének idején.
A csíkszentmártoni szobor és a csíksomlyói kegyszobor – utóbbinak készítését a szak­értők az 1510–1515 közötti évekre teszik – között szem­mel látható a hasonlóság – a művészettörténész meg­jegyezte, hogy a csíksomlyói Szűzanya fején lévő, fából faragott tiara és a kis Jézus zárt koronája valószínűleg a csíkszentmártoni koronákkal egy időben készült, hiszen hasonló kialakításúak. A csík­szent­mártoni korona hát­ol­dalán az 1675-ös évszám látható.

A fél évezredes csíkszentmártoni Mária-szobor

Tatárjárás és a Mária-gödör

Egy másik, a két szobor közötti párhuzamra hívja fel a figyelmet Pál Zoltán történelemtanár, aki helytörténeti kutatásokat végzett Csíkszentmártonban, és az 1840-ben Csíkszentgyörgy községben született Baka János kántortanító hagya­té­ká­ban talált egy 1878-ban készített csíkcsekefalvi tér­képet (Csíkcsekefalva Csík­szentmárton községhez tartozó falu – szerk. megj.), amelyen a kántortanító feltüntetett egy Mária-gödör nevű helyet a falu szélén.

– A térképen a korabeli falu látható, jól kivehető az utcák és házak akkori elrendezése. A falu felső részén, a kertek mögött ábrázolt kék folt mellett látható a Mária-gödör felirat. Amikor megláttam, rájöttem, hogy megtaláltam azt a helyet, amiről annak idején keveset, de olvastam

– részletezte Pál Zoltán. 
Korábbi kutatásai alkal­mával, Baka János feljegyzéseit olvasva ugyanis arról talált információt, hogy az 1661-es tatárjárás idején a szobrot a helyiek a falu határában rejtették el a tatárok elől: kettős faládába helyezték, és egy gödröt ástak, amely­ben elrejtették. Mint a tör­ténelemtanár mondta, a Csíki-­medencében az 1661-es ta­tárjárás volt a legszörnyűbb: olyan pusztítás érte a tele­püléseket, amilyenre sem az­előtt, sem azután nem volt példa. Mégis, Csíksomlyón is és Csíkszentmártonban is épen maradt a Mária-szobor.

– Baka János csíksomlyói tanulmányai idején talál­kozott az ottani kegyszobor tör­­ténetével, majd Szent­már­tonra kerülve feldolgozta és megörökítette a tatárjárás helyi történetét és következményeit. Igaz, nagyon röviden

– közölte Pál Zoltán.

A fél évezredes csíkszentmártoni Mária-szobor
A csíkszentmártoniak való­­szí­nűleg hírt kaptak a felcsíki településekről, amikor betör­tek a tatárok, és amíg azok ideértek, a helyieknek volt idejük elrejteni a szobrot a falu határában, magyarázta Pál Zoltán. A szobrot nem vitték messzire, hiszen nem volt sok idejük, de el tudták rejteni ezt a kincset úgy, hogy a tatárok ne találják meg. Az alkotást így sikerült megmenteni, viszont a történet eltűnt a köztudatból, közölte az igazgató.
A szobor elrejtésének törté­netét most egy ismeretterjesztő táblán örökítették meg: a Szé­kely Legendárium csapa­tá­nak köszönhetően Márton Zoltán grafikus készített egy illusztrációt, amelyet az iskola falán helyeztek el, hogy a gyermekek nap mint nap lát­hassák a képet és emlé­kez­zenek a történetre.

– Szerettem volna, ha tu­dunk kezdeni valamit ezzel a történettel. A felnőttek szá­má­ra is érdekes, de inkább a gyermekeknek akartam ké­szíttetni valamit. Lehet, hogy egy szövegre nem fi­gyelnek annyira, de a táblán épp elég tudnivaló van, és hátha az illusztráció felkelti a figyelmüket. Igaz, 1661-ben még nem volt korona sem Mária, sem Jézus fején, de a jobb felismerhetőség érdekében így készült el a rajz

– tette hozzá Pál Zoltán.

Középkori örökség

Nemcsak fél évezredes múltja miatt, hanem azért is rendkívül értékes a Mária-szobor, mert Erdélyben nagyon kis számban maradtak fenn középkori ol­tárok, oltárszobrok, közölte Hegedűs Enikő. 1526 után a Magyar Királyság területén a reformáció elterjedésével és a hívek áttérésével a középkori templomok jó része más fe­lekezetek tulajdonába került. Erdélyben a Szászföld mellett a katolikus vallást őrző Csíkban maradtak fenn késő középkori oltárok, oltárszobrok és töre­dékek: Csíkszereda környékén ebből az időszakból például még ismertek a zsögödi és a csíkszentkirályi Mária-szob­rok.

A fél évezredes csíkszentmártoni Mária-szobor

A kegytárgy köré szervezett jubileumi év

Érdeklődésünkre Czikó László plébános közölte, a jubileumi évben több kulturális és egy­házi eseményt, előadást szer­veznek, amelyek a Mária-szo­borhoz kapcsolódnak. A csík­­szentmártoni Mátyás József Alkotótábornak is a szobor lesz a fő témája, emellett bi­ciklitúrát is fog­nak szervezni a Mária-kegy­helyekre, illetve mese-, vers- és esszépályázatot is hirdetnek az iskolásoknak.

– „Jubilál(j)unk Máriá­val!” jelmondattal indí­tottuk Gyertyaszentelő Boldog­asszony ünnepén az emlék­évet. Az ismeretterjesztő elő­adá­sok cél­ja a helyi értékek bemu­tatása és az, hogy ebben az évben közelebb kerüljünk Máriához, újuljunk meg

– kö­zölte a plé­bános.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!