Hirdetés

Román emlékezők az úzvölgyi katonatemetőben

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 1 perc
Román emlékezők az úzvölgyi katonatemetőben
Fotó: Vlajcu Lajos

Mintegy százfős tömeg gyűlt össze vasárnap délután az úzvölgyi katonatemetőben Mihai Târnoveanu, a Nemzet Útja nevű szervezet vezetője felhívására, hogy a hősök napján az elesett román katonákra emlékezzen. Pár nappal korábban Târnoveanu néhány társával együtt már felkereste a helyszínt, kicserélve az általuk tavaly állított, időközben megrongálódott fakereszteket. A vasárnapi rendezvény során hazafias dalokat énekelve vonult be a tömeg a temetőbe, majd – a korábbi megemlékezések forgatókönyve szerint – felolvasták a véleményük szerint ott elhantolt román katonák névsorát.

Ezt követően a jelen lévő görögkeleti papok egyházi szertartást celebráltak. Időközben szemerkélni kezdett az eső, emiatt többen elhagyták a temető területét. Ezúttal nem vettek részt tömegesen gyermekek a megemlékezésen. Târnoveanu bejelentette, hogy a fenyőfából készített keresztek közül pár elkorhadt, ezeket tölgyfából készített keresztekkel cserélik, mondván, hogy a fenyő könnyen törik, de a tölgy időtálló. A következőkben az elmúlt négy év történéseit elevenítette fel a saját szemszögéből. A többnyire idős emberekből álló hallgatóság a megemlékezés után elhagyta a csendőrség és a rendőrség által biztosított helyszínt, rendbontás nem történt.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!