Jobban teljesítettek a forgalmi vizsgán
Éves összevetésben 2025 első kilenc hónapjában emelkedett Hargita megyében a forgalmi vizsgán átmenő tanuló vezetők aránya – tájékoztatott kedden a vezetői jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal adatai alapján a prefektusi hivatal.
Ezek szerint idén január és szeptember között a 10 935 jelöltből 4205 (38,45 százalék) vizsgázott sikeresen elméletből. A gyakorlati (forgalmi) vizsgákon az 5493 jelöltből 3560 (64,8 százalék) ment át.
A prefektúra szóvivője, Adrian Pănescu az Agerpresnek elmondta, hogy a forgalmi vizsgán átmenők aránya nőtt az előző évhez képest, míg az elméleti vizsgát teljesítőké hasonló szinten maradt. A statisztikai adatokból kiderül az is, hogy 2025 első kilenc hónapjában 9850 gépjárművetői jogosítványt állítottak ki a megyében, ezekből 3560-at sikeresen vizsgázó tanuló vezetőknek.

