A húsmarhatenyész­tés­ben külö­nösen fon­tos a környezeti, társa­dalmi és gazdasági szempontok egyensúlya. A környe­zet vé­delme, a legelők és a talaj egész­sége, a bio­lógiai sok­féle­ség megőrzése éppannyit nyom a latban, mint a gaz­dahagyományok, -közössé­gek fenntartás és – nem utolsósorban – a gazdák meg­élhetésének biztosítása.

Hárompilléres fenntarthatóságmodell

A fenntarthatóság három alap­­­pillérre épül, amelyek együttesen biztosítják a hús­marhaágazat hosszú távú élet­képességét. Az első a kör­nyezeti fenntarthatóság, ami azt jelenti, hogy a gaz­dálkodás során megőrzik a természeti erőforrásokat, vi­gyáznak a talaj és a legelők egészségére, óvják a biológiai sokféleséget, valamint a va­don élő állatok élőhelyét. Ide­tartozik a szén-dioxid- és víz­­lábnyom csökkentése is, va­­lamint a képesség, hogy a szarvasmarhák em­beri fo­gyasz­­­tásra alkal­mat­lan takar­má­nyokat hasznosítsanak. A má­sodik a társadalmi fenn­tart­hatóság, ami a mun­ka­vállalók biztonságát és az állatok jólétét helyezi előtérbe. Fontos szempont a korszerű technológiák alkalmazása,  az antibiotikumok felelős hasz­nálata, valamint a gazdák kul­túrájának és hagyo­má­nyai­nak megőrzése. A har­ma­dik pedig a gazdasági fenn­tarthatóság, ami a vidéki kö­zösségek meg­erősítését, a gazdák meg­él­hetésének biz­tosítását és a mar­hahúst fogyasztóknak a ter­mék meg­fizethetőségét fog­lalja ma­gában. Ugyanakkor ide­tar­to­zik a tenyésztés jöve­del­mező­sége is, hiszen csak így válhat az ágazat hosszú távon versenyképessé – ma­gya­rázza Gál Attila. Az állat­orvos, falugazdász szak­em­ber szerint Hargita megye adott­ságai – a kiterjedt lege­lők és a hagyományos gaz­dálkodási formák – jó ala­pot adnak a nyereséges hús­mar­hatartásnak. Ehhez azon­­ban tu­datos stratégiá­ra van szükség. 

Költségcsökkentés tervezéssel

A megfelelő fajtaválasztás alap­vető: a húshasznú faj­ták, például a pirostarka, az angus, a charolais vagy a limousin, gyors növekedésűek és prémiummi­nőségű húst adnak, ami komoly piaci előnyt jelenthet. Ugyan­ak­kor szempont, hogy a ke­resz­tezett állomány ol­csób­­­ban be­szerezhető, jó hús­­­­­­minőséget biztosít, és kön­nyebben al­kalmazkodik a helyi kö­rül­ményekhez.
A költségek döntő részét a takarmányozás teszi ki, így ezen a területen lehet a legtöbbet spórolni. A természetes lege­lők kihasználása, a saját ta­karmánytermesztés – lucer­na, silókukorica, cirok vagy szudánifű – és a télire tartalékolt szilázs, széna jelentős meg­takarítást eredményez. Egy gazdaság, amely évente 6–7 hónapig legeltetni tud, akár 20-30 százalékkal csökkentheti költségeit.
A termelési hatékonyság szintén kulcskérdés. A modern technológiák, a szaporulat ellen­­­őrzése és a digitális nyil­ván­tartás segítségével mér­sé­kelhetők a veszteségek. A  cél az, hogy minden tehén évente egy egészséges borjút adjon, hangsúlyozta a szakember.

Jó piaci lehetőségek vannak

A jövedelmezőség egyik leg­fontosabb tényezője a tuda­tos értékesítés. A helyi pré­­­mi­umpiacok – éttermek, kéz­­mű­­ves feldolgozók – mellett nagy ke­reslet mutatkozik a bio- és pré­miumminősítésű hús iránt. A nyugat-európai export, főleg Olaszországba és Ausztriába, szintén jó lehetőséget kí­nál. Míg az élő húsmarha ára 3,5–4 euró (15–20 lej) kilo­grammonként, addig a feldolgozott prémiumhús 10-12 euróért (50–70 lej) is ér­tékesíthető.
A gazdák helyzetét jelen­tősen javíthatják az uniós és hazai támogatások. A Mező­gaz­dasági Intervenciós és Kifi­zetési Ügynökség (APIA) területalapú és állatlétszámhoz kötött támogatásai, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügy­nökség (AFIR) vidék­fej­lesztési pályázatai, az öko­lógiai gazdálkodás ösztön­zése és az állatjóléti prog­ramok révén egy kisebb farm is évente 10-20 ezer eurós plusz­forráshoz juthat. A költségek kézben tartását elősegítheti a gépkörök – a közös eszközhasználat szom­­széd gaz­­dákkal – létre­hozása, a közös erőfor­rás-használat, vala­­mint a helyi anyagok, mint a szal­ma, trágya hatékony fel­hasz­nálása. Emellett a jó állategészségügyi programok a gyógyszerköltségek csök­ken­­tését is lehetővé teszik.
A fogyasztói elvárások és a jövőkép(ek)

A marhahús minőségét há­rom fő tényező határozza meg: a márványozottság, a por­ha­nyósság és az íz. A fogyasztói szokások egyre inkább a fű­vel táplált és helyi forrásból származó hús felé fordulnak. A szakember szerint a „szé­kely marhahús” brandként nemcsak a piacon, hanem a turizmusban is erős vonzerőt jelenthet. A jövő trendjeit a technológiai fejlődés, a ge­netikai szelekció, az állatjóllét kiemelt szerepe és az ellátási lánc átláthatósága határozza meg. A digitalizáció és az on­line értékesítés új távlatokat nyit a székely gazdák előtt is. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság, az állat­jóllét és az ellátási lánc átláthatósága.
Összegezve dr. Gál Attila rámutatott: a húsmarha-te­nyésztés akkor lehet igazán sikeres, ha a gazdák tudatosan választanak fajtát, csökkentik a takarmányköltséget, haté­kony termelést folytatnak, pré­miumpiacokon érté­ke­sí­­tenek, és m­axi­málisan ki­használják az elérhető támo­gatásokat.