„Olyan életút rejlik a név mögött, amely tiszteletet parancsol: az értelmiségi családból származó Nagy Benedek magyar nemzetének és a szabadságnak kompromisszumot nem ismerő harcosa volt. Egyetemista korában a kommunista diktatúra kegyetlenségével dacolva az 1956-os eszmék mellett állt ki, és ezért fiatalságának 5 évét börtönökben töltötte 1956–1961 között. A meghurcolás nem ért véget ezt követően sem: még évekig mellőzték, ellehetetlenítették. 1971-ben végül sikerült elvégeznie a történelem szakot, és tanárként nemzedékek szívébe csempészte bele Csíkszeredában a kommunisták által rejtegetett valós történelmünket. Az 1989-es forradalom idején a szabadságot ünneplő sokaság kérésére egyike volt azoknak, akik nyilvánosan a tömeghez szóltak. Nyilvánvaló volt, hogy városa számít rá a közéletben is. Alapító tagja volt az RMDSZ helyi szervezetének, és hat éven át parlamenti képviselőként segítette a Szövetség munkáját a demokrácia »hőskorában«, 1990–1996 között, szerepet vállalva az alapvető nemzetiségi, nyelvi jogok kiharcolásában. Ekkor nyugdíjba vonult ugyan, de közösségi felkérésre folytatta a politikai pályafutását vallásügyi, oktatásügyi vonalon. Meghurcolásáról, közéleti szerepvállalásáról nemcsak saját kötetei, hanem pályatársai is vallanak. A volt politikai foglyok emlékének fáradhatatlan ápolója, városának tevékeny szolgája volt. A munkássága elismeréséül adományozott Pro Urbe díj apróság ahhoz képest, amit tőle kapott Csíkszereda” – írta Korodi.

Nagy Benedek 1937. május 29-én született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányait Csíkszeredában végezte, egyetemi tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán kezdte meg, de 1956. november 24-én a magyarországi forradalom eszméjével való közösségvállalása okán letartóztatták, és a kolozsvári katonai törvényszék 1957/68-as számú ítéletével „közösség elleni izgatásért” öt év börtönre ítélték (1956–1961), amit a szamosújvári, peripravai és salciai börtönökben töltött le. Szabadulása után faipari munkásként, villanyszerelőként, bányaipari technikusként, majd muzeológusként, tisztviselőként és újságíróként dolgozott. 1971-ben minisztériumi engedéllyel szerzett történelemtanári diplomát a BBTE-n, ezután tanárként dolgozott Csíkszeredában. 1989. december 22-én a csíkszeredai tüntetők, köztük egykori diákjai felszólalásra ösztönözték. A csíki RMDSZ egyik alapítója, a Csíki Lapok szerkesztőbizottsági tagja. 1990–1996 között az RMDSZ parlamenti képviselője, e minőségében szólalt fel a HAR-KOV-jelentés vitájában. 1991-ben nem szavazta meg az új alkotmányt. Márton Árpáddal közösen dolgozta ki 1994-ben az RMDSZ-nek a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatásáról szóló törvénytervezetét. 1994-ben 1956-os emlékéremmel tüntették ki. A magyar egyházfők és az RMDSZ javaslatára 1998 és 2008 között a magyar történelmi egyházak képviseletében a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa Bukarestben. 2003 és 2009 között az Országos Restitúciós Bizottságon belül az egyházi és a közösségi ingatlanok restitúciós albizottságának is a szaktanácsosa. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.