APIA: június 13-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket
Az egységes mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó igénylések benyújtásának határidejét országosan június 13-ig meghosszabbították, ugyanakkor Hargita megyében az eredetileg kitűzött határidő lejáráig, május 30-ig – néhány kivételtől eltekintve – sikerült szinte minden kérést iktatnia a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnek (APIA).
Az APIA csíkszeredai központi épületének felújítása miatt adódott nehezebb munkakörülmények ellenére mindvégig a terv szerint haladtunk, ami nagyon fontos. Volt egy ütemtervünk minden egyes napra, és ahhoz tartani is tudtuk magunkat – mondta érdeklődésünkre Haschi András. Az APIA Hargita megyei igazgatója megjegyezte: számokban ez azt jelenti, hogy a tavalyi adatokból kiindulva – 24 466 benyújtott kérelem 176 192 hektár területre – az idén május 30-ig 23 569 kérést sikerült iktatni, ami 169 530 hektárt jelent, így a teljesítmény több mint 96 százalékos.
– Tudni kell, hogy évről évre 400-500-zal csökken a kérések száma, de az eredményekből látszik, hogy százalékarányosan első helyen állunk az országban, amihez nagyban hozzájárul a helyi önkormányzatok segítsége és a közel két évtizede zajló csapatmunka, aminek köszönhetően a gazdák túlnyomó többségének a támogatási kérelem benyújtásához nem kell a központba jönniük, a dokumentációt a saját településükön is benyújthatják – emlékeztetett a kifizetési ügynökég vezetője.
Megtudtuk, a kérelmek határideje meghosszabbításának célja, hogy azok a gazdák is élhessenek a támogatás lehetőségével, akik különféle – tőlük független – okok miatt nem tudták tartani az eredeti határidőt. Ez lehet például technikai akadály, adminisztratív késedelem vagy egyéb külső tényező.
Országos szinten az eredeti határidő lejártáig 668 074 gazda nyújtotta be támogatási kérelmét, összesen 7 775 853 hektár földterületre.