Régiós probléma, ráadásul évek óta növekvő tendenciát mutat a vízhiány: a gazdaságok és vállalkozások mellett most már sok esetben a háztartásokat is sújtja, hogy a csapadékhiány következtében megcsappannak a felszíni vizek, elapadnak a források. A megyében Udvarhelyszék délnyugati része a leginkább vízszegény terület, ami részben a talaj kőzettani összetételének is köszönhető. A vízhiánnyal küzdő települések új források bevonásával és mélykutak fúrásával próbálják fedezni a vízszükségletet, de sok helyen még a mélyben sincsenek kiaknázható tartalékok. A szakemberek szerint bár a mélyfúrás ideiglenesen megoldást jelenthet, a vízhiány orvoslását nagyobb léptékben kellene elkezdeni: konkrét vízgazdálkodási stratégiák kidolgozásával, a takarékosabb szemléletű lakossági vízfogyasztás elérésével, az erdőállomány gyarapításával. 

Hiány és pazarlás

A vízhiány kiváltó okairól és a probléma megoldásáról Serfőző Antal székelyudvarhelyi hidrogeológussal beszélgettünk, aki cégével számos vízlelőhelyet azonosított már a környék községei és települései számára. A szakember természeti és emberi tényezőket egyaránt említ.
– Megváltozott a csapadék intenzitása: vagy hiány van belőle, vagy egyszerre nagy mennyiség érkezik, de az nem tud lejutni az alsóbb rétegekbe, elfolyik a talaj felszínén. Másik fontos tényező, hogy megváltozott az erdőgazdálkodás: kisebbek az erdős területek, ezáltal a talaj víztartó képessége lecsökkent. Harmadjára nem lehet eltekinteni attól, hogy megnövekedett a fogyasztás: az emberek vízszükséglete lényegesen nagyobb, mint mondjuk két évtizede volt – mutatott rá. Hozzátette: míg idáig a talaj felsőbb rétegében nagyjából 4-5 méteren raktározódott az a víz, amit szükségleteik fedezésére használtak az emberek, ezen rétegek víztartó képessége határozottan lecsökkent, miközben a fogyasztás határozottan megnőtt. – Húsz-harminc éve még sok helyen nem volt vízöblítéses vécé, falusi környezetben nem voltak gyárak, autómosók, nem töltötték fel vezetékes vízzel dézsáikat és medencéiket az emberek. A gyepet sem locsolták, ami ma már sokak számára természetes és mindennapos. Miután lehetőségünk lett akár száz kilométeres vezetékrendszer kiépítésére, hogy elegendő és megfelelő nyomású vizünk legyen, elfeledkeztünk arról, hogy összhangban éljünk a környezetünkkel, alkalmazkodjunk, figyeljünk a természetre – mondja.

Vízadó rétegek a föld alatt

Jó hír, hogy egyes helyeken vannak olyan föld alatti víztartalékok, melyek megoldhatják az adott települések vízhiányát – egy ideig. Ilyeneket már azonosítottak, és fúrtak is többek közt Farcádon, Peteken, Etéden és Malomfalván, és már több másik község is rendelt vonatkozó tanulmányt. A szakember szerint mindig jó vízadó képességű rétegeket – homok- és kavicslencséket – keresnek, melyekben akár több ezer éves vizekre bukkanhatnak. 
– Van három nagy fő kőzettani összlet, ami különböző víztartó képességekkel bír: nyugaton terülnek el a bádeni–szarmata–pannon üledékek, melyek az Erdélyi-medencében vannak, ezen belül a homokos, kavicsos rétegek a jó vízadók, ezeken kívül vannak a vulkanitok, melyek rá vannak terülve az üledékes kőzetekre, keletebbre pedig már megjelennek a kristályos és metamorf kőzetek, a Csíki-medencében pedig a flis is. Ezek vízadó képessége különböző, a szarmata és miocén rétegekben található inkább édesvíz, a bádeniben már megjelennek a sós vizek. A vulkanitok, a kristályos kőzetek és a karsztvidékek is jó vízadók, ha megtalálják bennük a repedéseket, amelyeken az alsóbb rétegekből feltör a víz. Ellentétben az agyagrétegekkel, melyek fogazottan rétegzettek lehetnek kisebb-nagyobb homokos-kavicsos összletekkel, esetenként több kilométer vastagságúak is lehetnek, vízadó rétegek nélkül – ismertette.

Tízezer éves friss víz

A felszín alatti vizek felfedezése és beazonosítása összetett és minden esetben eltérő, így sarokszámokba sem lehetne foglalni, hogy nagyjából hány méter mélyen milyen kőzet és milyen víz található. Mint Serfőző mondja, ha csak a Sóvidéket vesszük példának, lehet, hogy a völgyben már fél méter mélyen is sós vizet találnának, míg Fenyőkút és Korond környékén ez több száz méter mélyen is lehet a vulkanitok miatt.  
– A kőzet adottságai miatt karsztvidéken az esővíz könnyen lejuthat két-háromszáz méter mélyre, míg Udvarhelyszék délnyugati részén hetven méteren is lehet több ezer éves vizet találni, mivel az agyagon nehezen jut át – fejtette ki. Arra is rámutatott, hogy a több mint száz méter mélyen lévő tartalékok nem a helyi csapadékból származnak: a felszín alatti vizeknek van beáramlási, átáramlási és kiáramlási területük, ami azt jelenti, hogy állandó mozgásban, áramlásban vannak. – Például Udvarhelyszéken a vulkanitok irányából a völgyek felé áramlik a víz, megvannak az áramlási pályák, melyek végén 8-10 ezer éves víz is lehet. Ezek nagy kiterjedésű rendszerek, amelyek helyenként más hidrológiai hatásokkal működnek: tehát más a vizek összetétele és a felszín alatti nyomás – magyarázta. Munkájáról úgy fogalmaz: – Sokszor csak keressük a tűt a szalmakazalban, Udvarhelyszék nyugati részén nagyon kevés a víz, és ami van is, valószínű, hogy sós.

Mélyre nyúl, aki kutat fúrat

Megkérdeztük, amit – mint kiderült – a laikusok is legelőbb szoktak: hogyan tudják behatárolni, hogy milyen mélységben milyen típusú víztartalékok vannak. A szakember kifejtette, hogy a különböző fajtájú és összetételű kőzeteknek változó a fajlagos ellenállása, így aszerint tudják behatárolni, hogy egy-egy talajréteg milyen vastag, milyen mélységben van agyag, honnan kezdődik a kavics- vagy homokréteg, és sós vagy édes-e a víz. A felméréseket rendszerint egy vonalban, több kilométeres szakaszokon végzik: elektródákat helyeznek a földbe, melyekbe áramot vezetnek, az adatokat pedig egy számítógép rögzíti és továbbítja elemzésre. Serfőző szerint, ha sikerült beazonosítani, azt is meg lehet határozni, hogy hány éves vízről és mekkora tartalékról van szó. 
– Ha nagy a felszín alatti nyomás és a fúrást követően feltör a víz, pozitív, ha szivattyúzni kell, negatív kútról beszélünk. Ezek közül az előbbi kivitelezése költségesebb és állandó felügyeletet igényel, mivel a kutat le kell szabályozni, hogy ne folyjon el a víz, de magába is roskadhat, ami azt jelenti, hogy új fúrást kell végezni – vázolta.
A felszín alatti víztartalékok beazonosításának jelentős anyagi vonzata van: egy település határának felmérése, az adatok kielemzése és tanulmányba foglalása mintegy 100 ezer lejbe kerül. A fúrást csak a tanulmány meglétét követően lehet elvégezni, amiért a kútfúró cégek 450–500 lej/méter árat szabnak, tehát egy száz méter mélységű kút fúrása nagyjából 50 ezer lejbe kerül. Az anyagi ráfordítás annak függvényében, hogy milyen összetételű és keménységű talajban kell fúrni, illetve, hogy pozitív vagy negatív lesz a kút, nőhet.

Ami hiányzik: stratégiai gondolkodás

Serfőző szerint miközben a felszíni vizek fogynak, és egyre aszályosabb évek elé nézünk, az emberek igényei továbbra sem összeegyeztethetők a takarékosság elvével. 
– Sok olyan helyen dolgoztunk már, ahol nem figyeltek és nem vigyáztak a vízre. Hiányzik a stratégiai gondolkodás – sok település csak kivette a felszíni vizekből a szükségleteit, de nem gondolt arra, hogy legyen opciója vízhiány esetére. Ha megnézzük a Kis-Küküllő esetét, a parajdi sószennyezés miatt a folyó menti települések vízellátása leállt, és több ezren maradtak víz nélkül. Több kisebb, különálló rendszerrel a meghibásodások és a szennyezések okozta szünetek jobban elkerülhetők – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a lakossági vízgazdálkodást is javítani kell. – Tegyük fel, hogy van egy víztartalék, ami egy településnek száz évig elegendő. Ha nem figyelnek oda rá, harminc év alatt is el lehet fogyasztani, aztán meg keresni újabb és újabb megoldást arra, hogy legyen a lakosságnak vize. A mélykutak is elapadhatnak: ha annyira elfogy a tartalék, lehet, hogy csak tíz százalékban fognak működni, és nem tudják ellátni a települést – összegezte.