Kászoniné Fejős Gabriella agyagfalvi református lelkész a gyülekezetben, az Udvarhelyi Népzeneműhelyben, valamint a Ke­reszt­úri Népzenetanodában népi hegedűt és éne­ket tanít. Emellett a marosvásárhe­lyi Világló Egyesület által szervezett nép­­zene­oktatásban is részt vesz. A Vaj­daságban született, ott is nőtt fel, a táncházmozgalommal gyermekkorában ismerkedett meg, és vallja: életre szólóan megfertőződött vele. 

– A zene életem meghatározója. Olyan családba születtem, ahol mindig dúdolt, énekelt vagy fütyült valaki, szinte soha nem volt csend nálunk. A hangszeren való tanulás egyértelmű út volt számomra. A napi gyakorlás annyira beépült az életembe, hogy a pályaválasztás kezdetén, nyolcadik osztály végén a zeneiskolát választottam. A népzenével való foglalkozást terveztem hivatásul, de a Jóisten másképp irányította utamat. A lelkészi hivatás olyan, hogy abban maximálisan jelen lehet a zene. A fejemben, a fülemben mindig dallam szól, sokszor még álmomban is, a zene továbbadása ott van a mindennapjaimban, a gyülekezetben és két népzeneiskolában hegedűt és éneket tanítok, így hát hivatásommá is vált.

Kászoniné Fejős Gabriella számára a zene a lélek megnyugtatója, ápolója, az érzelmek kifejezésének egyik legszebb módja. Mint mondta, érezték ezt őseink, alkottak is számunkra egy kiapadhatatlan kincsesládát, énekelt dalokkal, hangszeren eljátszott dallamokkal. Ezek éltetése pedig közösséget teremt, hiszen a táncházakban, családi ünnepeken ezeket együtt énekeljük és táncolunk rá, mulatunk és feltöltődik a szívünk-lelkünk.

– Összetartozom azokkal, akik velem együtt muzsikálnak, énekelnek vagy táncolnak az általam eljátszott dallamok ritmusára. Erre a közösségi élményre törekszem a táncházakban, a táborokban, de még a tanóráimon is, élmény számomra a tanítványaimmal együtt énekelni, zenélni. Remélem, hogy ők is hasonlóan éreznek!

Meglátása szerint az emberek zenéhez való viszonya határozottan változott, és a változást már onnan nyomon lehet követni, amikor először belépett a mindennapi életbe a szerkezet, amely lejátszotta a zenét. A rádióból hallgatott zenék hatással voltak a népzene (vissza)fejlődésére, a technika előrehaladásával az élő hangszereken megszólaltatott zene, az öröm dalban való kifejezése egyre inkább háttérbe szorult. Mára már teljesen elterjedt az, hogy a zene szolgáltatója biztosítja a hangulatot az ember számára, míg régen a mulató közösség kiszolgálása volt a zenész feladata. A fiatalok, a gyermekek egyre kevesebbet énekelnek, egyre kevesebb dalt jegyeznek meg, még a feléjük érkező zenei ingerekre sem figyelnek fel, mert az leginkább gépekből, szerkezetekből, kütyükből érkezik, lelki közvetlenség nélkül.

– A népzeneiskolák elindulása óta folyamatosan bővül a fiatal érdeklődők száma, ez biztató. Az én fiatalkoromhoz képest sokkal inkább elérhetők a minőségi szinten megszólaltatott népzenei anyagok és az archív felvételek, tehát a technika fejlődésének vannak előnyei is. Úgy gondolom, hogy a fiatalok is éheznek arra a közvetlenségre, amit a népzene, a táncházas közösség nyújt. Bízom benne, hogy egyre többen találnak rá a népzenére, akár mint hivatásra, akár mint örömforrásra!