Nőni kedvességben, bölcsességben

A hagyományossá vált ta­tárdombi csatára való meg­emlékezéssel egybekötött tanévnyitó ünnepséget tartottak a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószárhegyi gyermekotthonának udvarán.

Boncina-Székely Szidónia
Nőni kedvességben, bölcsességben
Böjte Csaba szerzetes szólt az egybegyűltekhez. Intelmek Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Gyergyószárhegy határában, a tatárokkal való összecsapás emlékére emelt emlékműnél tartott koszorúzás után a Kájoni János Gyermekotthon udvarán felállított színpadon tanévnyitó szentmisén imádkoztak a környék gyermekotthonainak lakói, a helyi közösség tagjai és a meghívott vendégek. 

– Az iskolatáskáitokba pakoljátok be a tízparancsolatot, amely által az Isten iránti imádat mellett egymás tiszteletét és szeretetét is megtanulhatjátok. Azt kívánom, ebben a tanévben adja meg nektek az Úr a vele való párbeszéd kegyelmét: gondjaitokban merjetek tőle tanácsot kérni és azokat valóra váltani

– fogalmazott prédikációjában Böjte Csaba ferences szerzetes.
Az ünnepi szentmise keretében a csíkszeredai Role együttes Kájoni János 1600-as évekbeli gyűjtéseiből készült válogatása volt hallható. Az egész napos eseménysorozat kulturális és vallási programokkal folytatódott.

Nőni kedvességben, bölcsességben





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!