Időigényes bürokrácia
Többlépcsős folyamat előzi meg az elektromos buszokkal üzemelő járatok indítását Borszéken: a fejlesztési társulás már létrejött, de a cég engedélyeztetési folyamata lassan halad.
Idén februárban érkeztek meg Borszékre a városi tömegközlekedést és a környező településekkel összeköttetést biztosító távolsági járatokat biztosító autóbuszok. A pályázati forrásból vásárolt négy járműhöz öt kisebb és egy nagyobb töltőállomás is tartozik: ezek elkészültek, egy részük nemsokára használható lesz.
– Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy az autóbuszok indulásával párhuzamosan helyezzük üzembe a töltőállomásokat is, de mivel előbbi késik, valószínűleg 2-3 töltőállomást nemsokára használhatóvá teszünk
– fogalmazott lapunk megkeresésére Mik József, Borszék polgármestere. Az elöljáró elmondta: a Gyergyóholló, Gyergyótölgyes, Maroshévíz és Borszék önkormányzatai részvételével létrejött a fejlesztési társulás, az autóbuszokat bejegyezték a forgalomba, de a cég elindítása a bürokratikus folyamatok miatt késik, így várhatóan csak 2027 elején indulhat a szolgáltatás.
