Értékek, közösség és hit

Négynapos ünnepségsorozattal várták a községből elszármazottakat, helyi­eket és vendégeket a Gyergyó­újfalvi Falunapokra június 29. és július 2. között. A falu búcsús ünnepén, Sarlós Boldogasszony napján zenés ébresztővel, ünnepi szentmisével, kulturális programokkal és koncertekkel zárult az eseménysorozat.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 2 perc
Értékek, közösség és hit
Sarlós Boldogasszony napja a gyergyóújfalviak búcsús ünnepe Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Szombaton és vasár­nap sportrendezvények­re, hétfőn közösségi ese­ményekre várták a gyer­gyóújfalvi falunapok részt­vevőit: lovas díjugrató versennyel, főzőversennyel, pálinkák vetélkedőjével, gyermekkoncerttel és filmvetítéssel .
Tegnap a helyi Molnár  Antal Fú­vószenekar zenés éb­resztőjét követően ünnepi szent­misére gyűltek össze a gyergyóújfalviak, ahol Sándor Tivadar nyugalmazott plébános, a búcsú szónoka a település értékeire hívta fel a figyelmet, üzeneteket fogalmazva meg a közösség számára.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Közel kétszáz éve épült az a templom, ahová most hazatértetek, hogy hálát adjatok a Jóistennek azért a helyért, amely a kereszténység bölcsője számotokra. Új lelkülettel, valódi újfalusiakként Krisz­tus-hordozóvá kell lennetek, kérve a szentatyát arra, hogy vezessen el életünk céljához, az örök üdvösségbe

– fogalmazott ünnepi beszédében Sándor Tivadar
Az ünnepségsorozat kulturális műsorral és koncertekkel folytatódott.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!