Magyar filmnapok

Ajánló

Folytatódik a négynapos vetítéssorozat, mellyel a magyar film napját ünneplik Csíkszeredában. Pénteken 17 órától a székelyudvarhelyi Fecső Zoltán 2023-ban megjelent, Ahogy az óra jár című dokumentumfilmjét láthatják az érdeklődők, amely a székelyudvarhelyi egykori zsidó közösség történetét dolgozza fel, majd ezt beszélgetés követi a rendezővel. 20 órától pedig a 2024-es Emma és a halálfejes lepke című szlovák–cseh–magyar koprodukció lesz látható, amely a nacionalizmus felemelkedéséről szól. Szombaton 11-től bemutatkozik a Székelyföldi Legendárium Animációs Stúdió, majd 17 órától vetítik a stúdió Csíksomlyói segítő szűz – Babba Mária című rajzfilmjét, amit 20 órától Az almafa virágai (2023) című romantikus film követ. Vasárnap 16 órától Kertész Mihály 1914-ben megjelent, A tolonc című némafilmje lesz látható, 19 órától pedig Gerebics Gábor 2017-ben megjelent, A régi fény ragyogjon – Szigetvár 1566 című dokumentumfilmjét vetítik. A zárónap vetítéseit mindkét esetben beszélgetés követi.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!