Újra ki kell írják a közbeszerzést
Évek óta húzódik Csíkszeredában az önkormányzati kutyamenhely beindítása.
A létesítmény Csíktaplocán, a Pro Animalia Alapítvány telephelyének szomszédságában kapna helyet, az önkormányzat még 2022-ben lebonyolította a közbeszerzési eljárást, többek között műtő-, vizsgáló- és tárolókonténert vásároltak, a területre villanyáramot vezettettek, hogy a szabványoknak megfelelő helyiséget biztosítsanak a vizsgálatok és műtétek elvégzéséhez. Emellett megjavították a meglévő kenneleket is, a működési engedélyt az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságtól kell igényelniük. Az önkormányzat eddig összesen több mint 250 ezer lejt költött a létesítményre Amely azonban nem működik. Bors Béla alpolgármester arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat kiírta a közbeszerzési eljárást a telep működtetésére, cégek vagy egyesületek jelentkezését várva. A kiírásra egyetlen cég nyújtott be ajánlattételt, de az nem felelt meg a tenderfüzetben foglaltaknak, ezért újra meg kell hirdessék a licitet – ez a következő napokban fog megtörténni.
Az alpolgármester ugyanakkor elmondta: a polgármesteri hivatalban létrehoztak a menhely működtetésére egy állást, az azt betöltő személy szaktanfolyam elvégzése után a menhely felelőse lett, és megjegyezte: bíznak benne, hogy tavasztól már el tudják látni a törvények által meghatározott feladatokat.
– A kóbor ebek ügyében a hosszú távú megoldás viszont mindenképp az állatok ivartalanítása lenne, mert csak azzal lehet kordában tartani a szaporulatot
– fűzte hozzá.