Öt napon át az édesanyákat és az anyaságot ünneplik Csíkszeredában
Május 2. és 6. között szervezi meg a Csíki Anyák Egyesülete az Édesanyák Hetét Csíkszeredában. A rendezvényen a szülőket szakemberek előadásaira, a gyermekeket pedig különféle foglalkozásokra várják a Zengő Térbe. A programokról és az egyesület célkitűzéseiről annak vezetője osztott meg információkat lapunkkal.
Tizennegyedik éve az anyák napját követő héten szervezi meg az Édesanyák Hetét a Csíki Anyák Egyesülete Csíkszeredában. A tavalyi rendezvényen több mint 250 édesanya vett részt gyermekével, az idei ötnapos eseménnyel is legalább ennyi személyt kívánnak megszólítani.
Érdeklődésünkre Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének vezetője elmondta: az Édesanyák Hetének idén elsődlegesen a Zengő Tér biztosít helyszínt,
az eseményt gyógytornász, hordozási tanácsadó, masszőr, dúla, baba- és gyerekmasszázs-oktató, szülésznő, IBCLC laktációs szaktanácsadó, perinatális szaktanácsadó által bemutatott előadások, műhelymunkák, fotókiállítás, tombolahúzás, mesekoncert, mondókázás, séták, gyermektáncház, babahordozó eszközök bemutatása és vására, Születésfa-öntözés, istentisztelet és zumba is színesíti.
Valamennyi programponton való részvétel ingyenes, minden eddigi és új résztvevőt szívesen fogadnak, de a szombati műhelymunkákra regisztráció szükséges, ez megtehető itt.
Figyelnek az igényekre
A fő hangsúlyt idén a szülés előtt álló vagy nemrégiben szült nőkre helyezik, így több olyan szakembert is meghívtak, akik az élet- és/vagy családkezdet témakörében gazdagítják a tudást. A programok iránt általában elsősorban édesanyák érdeklődnek, de például hordozási tanácsadásra édesapákat és a legtöbb programpontra egész családokat is szívesen látnak, hogy közösen tapasztalhassák meg az egyesület találkozásainak közvetlen, családias hangulatát, valamint a közösséghez való kapcsolódás és tartozás érzését.
– Az Édesanyák Hetén részt vevők gyakran javasolnak témákat és kérdésköröket, amelyek érdeklik őket, amelyekről szívesen hallgatnák egy-egy szakember előadását, a program összeállítását is tanácskozás előzi meg, hogy minél több igényre választ adjunk.
Az esemény tekinthető egyfajta családos hétvégének is, amelyen több generáció részt vesz, mindenki jól érzi magát. Fontos kiemelni, hogy az előadások sem szigorú keretek között zajlanak, inkább kötetlenül, vagyis ott lehetnek a gyermekek is, akik közben játszhatnak, zakatolhatnak, erre az előadóink is fel vannak készítve – vázolta.
Az előzékenység a kulcs
Megjegyezte: Csíkszeredában rengeteg – akár hasonló tematikájú – programot kínálnak, többen is ugyanazt a réteget igyekeznek megszólítani, nagyon gazdag a programfelhozatal, ami jó dolog, de így egyfajta édes keserűség is övezi az Édesanyák Hetének megszervezését. Úgy véli, fontos lenne, hogy a különböző egyesületek, intézmények körültekintőbben és előzékenyebben kezeljék egymás rendezvényeit, akár még hangsúlyosabban vegyenek részt partnerekként ezeken. A cél nem az érdeklődők kegyeiért való versenyzés, hanem egymás kiegészítése kell(ene) legyen. Ez egy „svédasztal”, a lehetőség pedig a szülőké, hogy azt a kikapcsolódási és tanulási formát válasszák, amely számukra a legszimpatikusabb és legmegfelelőbb – foglalta össze.
Tiboldi Bea fontosnak tartja, hogy a fiatalokban, fiatal édesanyákban tudatosítsák, hogy a Csíki Anyák Egyesületének programjai őket célozzák meg, a kisgyermekek és szüleik számára egyaránt kiemelten fontos, hogy minél többet járjanak közösségbe. Azt is
szeretné, ha a rendezvényeiken részt vevő fiatal, kreatív nők a jövőben átvennék a programszervezések egy részét, hogy az egyesület valamennyi eseménye új lendületet kaphasson.
Az Édesanyák Hete programjaiba egyébként több helyi vállalkozás is bekapcsolódott, a regisztrációs karszalag felmutatásával a résztvevők a Doboz üzletben kedvezményesen vásárolhatnak, a Via Napoli étteremből pedig ingyenes desszertet kaphatnak. Helyszíni támogató a Zengő Tér, további támogató az RMDSZ Nőszervezete, a Communitas Alapítvány és a Telescop Expert magánvállalkozás.

