Megállni tilos – Zsögödben

Megállni tilos! táblákat helyeztek ki tegnap a Zsögödi Nagy Imre utcában a csíkszeredai polgármesteri hivatal munkatársai. A lakóövezetben élők szerint az úttest szélén parkoló gépjárművek akadályozzák a forgalmat.

Pál Bíborka
Megállni tilos – Zsögödben
Új közlekedési tábla. Tiltással próbálják megelőzni a baleseteket Fotó: László F. Csaba

A zavartalan forgalom biztosítása érdekében tegnap 43 darab Megállni tilos! közlekedési jelzőtáblát helyeztek ki a csíkszeredai polgármesteri hivatal munkatársai a Zsögödi Nagy Imre utcában. Lapunk kérdésére Bors Béla alpolgármester elmondta, már korábban jelezték az ott lakók, hogy az úttest szélén parkoló autók akadályozzák a forgalmat és balesetveszélyesek.

– Miután megkaptuk a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának engedélyét a közlekedési táblák kihelyezésére, tegnap a hivatal tulajdonában lévő táblákat fel is szerelték a kertészet munkatársai. Felmerült annak a lehetősége is, hogy záróvonallal vagy a szóban forgó útszakasz egyirányúvá tételével oldjuk meg a helyzetet, de végül a közlekedési táblák általi szabályozást találtuk a legelőnyösebbnek

– tájékoztatott Bors Béla. 
Az alpolgármester szerint az idei költségvetés elfogadását követően az említett városrészben két újabb magasított, a forgalom sebességét lassító gyalogátjárót létesítenek: az egyiket a Zsögöd utcában, a másikat a Zsögödi Nagy Imre utca Brassó felőli bejáratánál. 

A biztonságos közlekedés érdekében a városháza a gyalogosátkelőkre villogó fényjelzéssel figyelmeztető jelzőtáblát helyezett ki a csíkszeredai vonatállomás előtt található átkelőnél. Szintén itt két új villanyoszlop felállításához szükséges alap előkészítését kezdték el, amelyek révén majd jobb megvilágítást kap a vonatállomásnál lévő gyalogátjáró.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!