Azt valószínűleg senkinek sem kell bizonygatni, hogy az apró emberpalánta szerető gondoskodás nélkül életképtelen, vagy legalábbis nem lesz zökkenő- és problémamentes a fejlődése. Sokáig volt a tapasztalati tudás, „ráérzés”, aztán mintegy száz éve kezdtek sorakozni a tudományos bizonyítékok is a kötődés kialakulásának kritikus periódusairól, természetéről, személyiségfejlődésre gyakorolt hatásáról stb.

Fiókáknál az első az igazi
Konrad Lorenz nevéhez fűződik például az imprinting, azaz bevésődés fogalma. Észrevette, hogy a fészekrakó madárfiókák a kikelésük pillanatában először meglátott mozgó „objektumot” fogják követni. Ez általában az anyjuk szokott lenni, de a modern etológia atyjának tartott tudóssal bizony megtörtént, hogy néhány frissen kibújt nyári lúdfió­ka számára ő lett az „első”. Lorenz rájött, hogy a bevésődésnek jól meghatározott ideje van, azaz a korai egyedfejlődés során létezik egy élesen körülhatárolható, viszonylag rövid, különösen érzékeny „időablak”, amikor ez megtörténhet. Anno, a múlt század harmincas éveiben igencsak izgalmas kérdés volt, hogy vajon az anya-gyerek kapcsolat kialakulásának is van-e egy ilyen „kitüntetett” időszaka. És ha éppen akkor nem vagy nem úgy találkozik egymással az anya és kicsinye, akkor már soha nem lesz olyan „igazi”, biológiai megalapozottságú a kötődés?

Drótanya vagy szőranya?
Aztán kiderült persze, hogy magasabb rendű élőlényeknél azért ennél bonyolultabbak a dolgok. Harlow kismajmokkal történő kutatása (1960-as évek) alapvetés a pszichológiában: az amerikai pszichológus az anyukájuktól elválasztott majomkölyköket a ketrecben két „laboratóriumi műanya” jelenlétében nevelte. Az egyik drótból készült, amelyben meg is lehetett kapaszkodni, sőt, cumisüvegből táplálékot lehetett kapni tőle. A másik nem adott tejet, viszont puha, bolyhos anyag borította. Megfigyelték, hogy a majmocskák a drótanyánál épp csak az étkezés idejére álltak meg, jóval többet tartózkodtak a szőranyánál. Harlow-ék sok egyéb megfigyelés után levonták a következtetést, miszerint a felsőbbrendű emlősök kicsinyei esetében a táplálék mellett alapvető szükséglet a testi érintkezés, az odabújás szükséglete is, illetve a pici korukban izoláltan, bújás nélkül nevelkedő állatkák nem tudtak játszani, agresszív vagy éppen passzív viselkedést mutattak. Harlow szerint a kismajmok esetében az első három–hat hónap a kritikus periódus: ha az etetésen túl ebben az időszakban nincs megfelelő anyai gondoskodás, akkor tartós változás lép fel az állatok viselkedésében, lelassulhat a fejlődés, sőt felnőttkorukban is jól látható a zavarodottság, és nem lesznek jó anyák.

Aranykötelék az egészséges fejlődésért
Kisemberekkel nem etikus ilyenfajta kísérleteket végezni, de az élet – sajnos – produkál olyan helyzeteket, amikor bizony sok, állatkutatásban már bizonyított jelenség nyer bizonyítást. René Árpád Spitz magyar–osztrák származású amerikai kutató a második világháború során kórházba jutott, s így a szüleiktől tartósan elszakadt gyermekek fejlődését vizsgálta. Ő írta le a hospitalizáció jelenségét, amely abban áll, hogy a különböző intézetekben (például kórházak, nevelőotthonok) szülők nélkül nevelkedő csecsemők esetében fejlődésbeli lemaradások érhetők tetten, testi-lelki regresszió figyelhető meg, olyan jelek, mint például az érdektelenség, eltompultság a környezettel, társakkal szemben, a különböző pótcselekvések megjelenése (ringatózás, hajtépkedés stb.). Edward John Mostyn Bowlby angol pszichiáter és pszichológus is hosszú időn át tanulmányozta a gyermekeken az anyjuktól való tartós különélés következményeit. Szerinte az emberi egyedfejlődés során is létezik olyan kritikus, szenzitív periódus, amikor kialakul(hat) az „aranykötelék” a gyermek és anya között, de ez nem annyira rövid és nem is annyira pontosan behatárolható, mint a kislibák bevésődése.
A sok kutatás alapján ma már köztudott, hogy a megfelelő anya-gyermek kapcsolatért rengeteg velünk született, az evolúció során kialakult folyamat felelős, amelyek az anyai gondoskodást biztosítják az élet első néhány hónapjában, évében. Például a baba nemcsak akkor sír, ha éhes, hanem így próbálja befolyásolni anyja viselkedését, mondjuk, a még több simogatás, ringatás, közelség eléréséért, ha épp arra van szüksége. Vannak kutatók, akik szerint már az élet első néhány napjában jól elkülöníthető háromtípusú – az alap, a fájdalmas és a dühös – sírás. Hogy milyen lesz a kicsi kötődése, az attól (is) függ, hogy anyukája mennyire jól érti ezeket. Mary Ainsworth kanadai pszichológus a megfigyelései alapján a kötődés négy típusát írta le: a biztonságos kötődés, a szorongó-elkerülő és szorongó-ellenálló bizonytalan kötődés, valamint a dezorganizált kötődés.

Újabb tévhit dőlt meg
Jóval újabb a Britton-féle kutatás, amelyet a kétezres évek elején publikáltak, és amely a gyermekek kötődésének minőségét, valamint azt vizsgálta, hogy van-e ennek összefüggése az anyatejes táplálással. Elterjedt vélemény ugyanis, hogy a szoptató anyukák gyermekeiben nagyobb valószínűséggel alakul ki a biztonságos kötődés, mint a tápszerrel etetett babák között. A kutatás eredményei cáfolták ezt, azt mutatták, hogy a kötődés minősége független az etetés módjától.
De hát Ainsworth már jóval korábban kimondta: a bizton­ságos kötődés leginkább a megfelelő anyai válaszok mentén épül ki.