Törölte a TAROM szerdai és csütörtöki bejrúti járatait a közel-keleti feszültségek fokozódása miatt

Törölte a TAROM légitársaság a Bejrútba induló és onnan érkező július 31-i, szerdai és augusztus 1-jei, csütörtöki járatait.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Törölte a TAROM szerdai és csütörtöki bejrúti járatait a közel-keleti feszültségek fokozódása miatt
Fotó: pexels.com

A román állami légitársaság a közel-keleti feszültségek fokozódásával indokolta a döntését, és a külügyminisztérium által kiadott figyelmeztetésre hivatkozik. A szaktárca korábban arra figyelmeztette a román állampolgárokat, hogy a biztonsági kockázatok miatt ne utazzanak Libanonba.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A TAROM azt is közölte, hogy a járattörlésben érintett utasok átfoglalhatnak egy későbbi járatra vagy visszaigényelhetik a jegyük árát. Azok az utasok, akik a TAROM honlapján vagy a légitársaság jegyirodáiban vásárolták meg a jegyet, a (004) 021 9978-as, a (004) 0800500 131-es, a (004) 0371 529 000-s telefonszámon vagy a contact@tarom.ro, valamint a rezervari@tarom.ro e-mail-címen vehetik fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. A módosításokra a jegyvásárlás időpontjától számított egy éven belül van lehetőség – tették hozzá a tájékoztatásban, amelyet az Agerpres hírügynökség idézett.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!