Vérszegény óriások

Az üzemanyagárak növekedésével együtt zuhan a nagy európai légitársaságok profitja: a piacvezető Ryanair 34%-os csökkenésről számol be, az EasyJet adózás előtti profitja 70%-os csökkenéssel eltűnt a radarról.

HN-információ
Vérszegény óriások
Michael O’Leary Ryanair-vezérigazgató pózol egy promóció kedvéért. Már kevésbé jókedvű Fotó: Ryanair/FB

Mivel a közel-keleti konfliktus miatt az üzemanyagárak az egekbe szöktek, s a repülőjegyek árában megjelenő drágulás negatívan hatott az eladásokra, a cég nettó nyeresége 34%-kal zuhant – jelentette be az ír Ryanair. A legnagyobb utasforgalmat lebonyolító európai fapados légitársaság adózás utáni nyeresége a június végéig tartó három hónapban 538 millió euróra esett vissza az egy évvel korábbi 820 millió euróról, számol be az AFP. A Ryanair egyértelművé tette, hogy üzemanyagköltségei az Egyesült Államok és Irán közötti háború miatt emelkedtek meredeken.

– Az üzemeltetési költségek 11 százalékkal, 3,81 milliárd euróra emelkedtek, mivel az első negyedévben a 20 százalékos fedezetlen repülőgép-üzemanyagunk ára több mint megduplázódott

– nyilatkozta Michael O’Leary vezérigazgató. Hozzátette, a cég „továbbra is rendkívül érzékeny” a közel-keleti és ukrajnai konfliktusok eszkalációjára, a fedezetlen repülőgép-üzemanyag árára, a makrogazdasági sokkokra és az európai légiforgalmi irányítók sztrájkjaira. 

Mindez ugyanakkor nem föltétlenül az utasforgalom visszaesését jelenti, sőt, a Ryanair ebben 6%-os növekedést könyvel el. A profitkiesés abból adódik, hogy a jegyek árát a cég „mesterséges ösztönzőkkel” kellett kordában tartsa, azaz kénytelen volt azokat kedvezményesen értékesíteni. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Nyeresége zuhanásszerűen visszaesett, jelentette be az EasyJet brit fapados légitársaság is, okként szintén a közel-keleti háború okozta üzemanyagár-drágulást nevezve meg, ami visszafogta a keresletet. Az adózás előtti nyereségük 70 százalékkal, 85 millió fontra esett vissza a június végéig tartó három hónapban az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A cég üzemanyagköltségei 105 millió fonttal emelkedtek az előző évhez képest, jelezte Kenton Jarvis vezérigazgató.

Egy másik iparági óriás, a WizzAir már korábban jelezte, hogy a Közel-Keleten zajló konfliktus várhatóan mintegy 50 millió euróval csökkenti a 2026-os pénzügyi év nettó nyereségét. A Reuters szerint a hatás harmada a régióban több menetrend szerinti járat felfüggesztéséből ered, míg a fennmaradó rész az iráni konfliktus által kiváltott gyengébb makrogazdasági feltételeket tükrözi.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!