Három térség, egy megye
Az RMDSZ javaslatára a kormány pénteki ülésén hivatalosította Hargita megye címerét, amely a megyét alkotó történelmi székek címereinek elemeit tartalmazza. A címer ezüsttel és kékkel negyedelt, lekerekített szélű, háromszögű pajzs, közepén szívpajzzsal. A négy mező fölött elhelyezkedő szívpajzs kék mezőben, arannyal jeleníti meg a csíksomlyói kegyszobor képét. A címer első mezejében ezüst alapon öt vörös kereszt, a másodikban kék mezőben arany nap és ezüst hold, vagyis a székely jelképek láthatók. A harmadik, kék hátterű negyedben egy háromtornyos épület jelenik meg, míg a negyedik, ezüst mezőben négy zöld hegy látható egy-egy fenyőfával, közöttük három ezüst folyó zúdul alá. „Hargita megye szimbóluma és ennek szabad használata örök harc számunkra, és ma egy óriási lépést tettünk abba az irányba, hogy a közösségünk önbecsülését megerősítsük (…) A címeren mindazok a jelképek megtalálhatók, amelyek összekötnek bennünket és amelyek azt mutatják, hogy a három térség megyeként összetartozik, és együtt vagyunk büszkék a múltunkra és közösen építjük a jövőt” – nyilatkozta Bíró Barna-Botond megyeelnök.

.jpeg)
