A zeteváraljai Kultúrcsűr tervezésének egyik alapvető kérdése az volt, hogyan lehet egy hagyományos, eredetileg mezőgazdasági célokat szolgáló épületből korszerű kulturális teret kialakítani úgy, hogy közben ne vesszen el a csűr karaktere. Lőrincz Barna és Dénes Péter építészek számára a kiindulópontot az épület telepítése, portán belüli elhelyezkedése, tömege és arányai jelentették. Ezeket az értékeket mindenképpen meg akarták őrizni, bár a feladat korántsem egy jó állapotban fennmaradt épület felújítása volt.

– Habár egy létező épületről van szó, ez azért nem volt magától értetődő, hiszen egy romba dőlt, majd szétbontott épületanyagot kaptunk, mikor felkértek a munkára – idézik fel a tervezés kiindulópontját.

A csűr eredeti épületanyagából csak kevés maradt olyan állapotban, hogy újra fel lehessen használni. Amit azonban meg lehetett menteni, azt beépítették az újjáépített épületbe. A tervezők számára ez nem pusztán anyaghasználati kérdés volt: a bontott faanyag megőrzése az épület történetének és hitelességének is része lett. A kivitelezés során nem volt könnyű érvényesíteni ezt az elképzelést, ezért különösen örülnek annak, hogy végül sikerült keresztülvinniük. Mint fogalmaznak, az épület sokat veszített volna, ha új köntösbe bújtatják.

A hagyomány és a kortárs építészet találkozása

A Kultúrcsűr egyik legérdekesebb építészeti megoldása a „ház a házban” elv, amelyet a tervezők ezúttal inkább a külső és a belső héj szétválásaként, illetve párbeszédeként értelmeznek. A megoldás egy olyan alapvető problémára adott válasz, amellyel a csűrök korszerű, egész évben használható épületté alakításakor szembesülnek az építészek.

Ha egy csűrt téliesíteni kell, vagyis fűthetővé kell tenni, dönteni kell arról, hogy az épület eredeti szerkezetét kívülről vagy belülről mutatják-e meg. A két szempont ugyanis nem feltétlenül egyeztethető össze: a korszerű hőszigetelés és a régi szerkezet láthatósága eltérő megoldásokat kíván. Lőrincz Barna és Dénes Péter a külső kéreg eredeti állapotának visszaállítása mellett döntöttek, ezzel az épület faluszövetbe való illeszkedését kívánták biztosítani, miközben a belső, hőszigetelő réteg visszafogott anyaghasználattal béleli ki a régi épületet.

A két réteg elválása nem csupán formai kontrasztot teremt: a közöttük kialakuló köztes terek önálló építészeti minőséget képviselnek, és kapcsolatot teremtenek a különböző korszakok között. A régi boronafal és az új vágású deszkaburkolat egymás mellett jelenik meg: a múlt és a jelen, a tradíció és a kortárs építészet nem kioltja, hanem kiegészíti egymást.

Ez a kettősség a tervezők szerint az épület egyik legfontosabb sajátossága. A hagyományos épülettípus értékeit nem egyszerűen visszaállítják, hanem olyan kortárs építészeti nyelven gondolják tovább, amely nem utánozza a régit, hanem kiegészíti és keretezi azt.

Az egybefüggő tér megőrzése

A csűrök átalakításakor gyakran éppen az eredeti térélmény vész el a legkönnyebben. Az új funkciók rendszerint kisebb helyiségek kialakítását teszik szükségessé, ami megbontja az épület eredeti térszerkezetét. A zeteváraljai Kultúrcsűr esetében azonban a többfunkciós kulturális rendeltetés lehetővé tette az egybefüggő belső tér megőrzését. A tervezők ezt tartják a projekt egyik legnagyobb sikerének.

Nem kellett kisebb helyiségekre osztani a csűr belsejét, így megmaradhatott az a nagy, összefüggő tér, amely az épülettípus egyik legjellegzetesebb sajátossága.

– Erre a térélményre helyeztük a hangsúlyt, ennek az egybetérnek a megmutatása volt a terv fő témája – fogalmaznak.

A belső tér kialakítása tehát nem egyszerűen a kulturális funkciók kiszolgálását célozta, hanem magának a csűrnek az építészeti lényegét is láthatóvá tette. A galéria ugyancsak az eredeti térszerkezet újraértelmezésének része. A tervezők a többszintes szekérbeálló terét fogalmazták át az új használatnak megfelelően. A galéria így tudatosan idézi meg a régi térszerkezetet, miközben az épület megújult rendeltetéséhez igazodik.

Helyi anyagok, helyi mesterségek

A Kultúrcsűr kialakításának fontos célja volt a helyi anyagok, mesterségek és építési módszerek bemutatása. Ennek egyik karakteres eleme a varsági zsindely használata, amely nem csupán burkolati megoldásként jelenik meg, hanem a helyi építési hagyományokhoz való kapcsolódást is kifejezi. A hiányos boronafalak pótlásához a környéken fellelhető, bontott épületekből származó faanyagot használtak fel.

A belső burkolatok egyszerű hajópadlóból készültek, a zsindelyt pedig Varságon pattintották. 

A kivitelezést egy udvarhelyi cég végezte. Az anyaghasználatban így egyszerre érvényesült a meglévő értékek megmentése, az újrahasznosítás és a helyi építési kultúra megjelenítése. A tervezők nem törekedtek arra, hogy minden részletében új épületet hozzanak létre, hanem arra, hogy a rendelkezésre álló régi anyagok és a kortárs beavatkozások egymással összhangban alakítsák a végeredményt. A bontott épületanyag alkalmazása a kivitelezés során külön erőfeszítést igényelt, de a tervezők utólag is helyesnek tartják ezt a döntést. Meggyőződésük szerint a régi anyagok nélkül az épület lényeges értéket veszített volna.

A csűrkapu mint kapcsolat az udvarral

A nagy, üvegezett csűrkapu az épület egyik meghatározó eleme. A hagyományos csűrök esetében a nagy kapuk nemcsak a használatot szolgálják, hanem a belső tér és a külső környezet kapcsolatát is megteremtik. Kinyitásukkor a csűr egybenyílik az udvarral, hátul pedig a kerttel. Az építészek ezt a hagyományos működést fogalmazták át a kulturális funkció igényei szerint. Az udvar felőli oldalon a kinyitható, nagy üvegezett felület nappal beengedi a természetes fényt. Este viszont a belső világítás válik meghatározóvá: a csűrből kiszűrődő fény jelzi a külvilág számára, hogy az épületben élet van, esemény zajlik.

A hátsó kapu más szerepet kapott. A tervezők ezt inkább építészeti játékként értelmezik, egyfajta „árnyékoló csiki-csukiként”. A két kapu tehát eltérő módon, de egyaránt hozzájárul az épület és környezete közötti kapcsolat kialakításához.

Közös gondolkodás, különböző nézőpontok

A Kultúrcsűr két építész közös munkájának eredménye. Lőrincz Barna és Dénes Péter nem úgy tekintenek a tervezésre, mint amelyben előre meghatározott, egymástól elkülönített feladatokat teljesítenek, hanem mint közös ötletelési és érveket ütköztető folyamatra. Véleménykülönbségek természetesen a közös munka során is adódtak, ezek megvitatása és ütköztetése azonban konstruktívan hatott az épület alakulására. A közös tervezői munka tehát nem az eltérő nézőpontok felszámolását jelenti, hanem azok együttes érvényesítését. Az épület végső formája ennek a párbeszédnek az eredménye.

Az épület értékét a használat is megmutatja

Arra a kérdésre, hogy a használat során beigazolódtak-e az előzetes elképzeléseik, a tervezők a leendő és tényleges használók tapasztalatait tartják mérvadónak. Úgy vélik, elsősorban azok tudják megítélni az épület működését, akik nap mint nap vagy a különböző rendezvények alkalmával használják a teret.

A gondolat azért is fontos, mert a csűr kulturális térré alakítása nem csupán építészeti feladat volt. Az új rendeltetésnek úgy kellett helyet teremtenie, hogy közben az épület hagyományos karaktere és a településhez való kötődése is megmaradjon. Hogy ez mennyire sikerült, azt nem kizárólag a tervek vagy az építészeti megoldások, hanem a tér mindennapi használata is megmutatja.

A Kultúrcsűr több szakmai elismerést is kapott. A tervezők szerint az épület karakterét éppen az adja, hogy egy hagyományos, ősi épülettípus helyreállításának eredménye, mégis kortárs építészeti nyelven szólal meg.

A múlt örökségének értékként való elismerése és annak továbbgondolása egyszerre van jelen a projektben. A régi épület nem pusztán megőrzött emlékként áll előttünk, és nem is egy hagyományos csűr formai utánzataként született újjá. A kortárs beavatkozások úgy egészítik ki, illetve keretezik az örökölt szerkezetet, hogy közben nem próbálják eltüntetni a régi és az új közötti különbséget. Ez a szemlélet a részletekben és az épület egészének kialakításában egyaránt tetten érhető: a külső és belső héj kapcsolatában, a nagy belső tér megőrzésében, a galéria kialakításában, a csűrkapuk újraértelmezésében, valamint a helyi és bontott anyagok alkalmazásában. A zeteváraljai Kultúrcsűr így nem egyszerűen egy régi épület újjáépítése. Olyan kortárs építészeti munka, amely a hagyományt nem változatlan formában konzerválja, hanem annak értékeit felismerve új használati lehetőséget teremt számára. A múlt és a jelen közötti párbeszéd pedig nemcsak az épület megjelenésében, hanem az egész tervezői gondolkodásban meghatározó szerepet kapott.