Fiatal sportolóit díjazta az ISK
A tavalyi esztendőben kiemelkedő eredményeket elért fiatal sportolóit díjazta pénteken a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub a városi sportcsarnokban. Az esemény nemcsak a sikeres teljesítményeket értékelte, hanem az egész éves utánpótlásmunkát is: reflektorfénybe kerültek azok is, akik a mindennapokban többnyire csendben, a háttérben dolgoznak a sikerekért. Az ISK-nak összesen 508 leigazolt sportolója van, akiket 16 szaktanár és egy edző irányít.
Első alkalommal rendezte meg Díjosztó Gáláját a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub, pénteken kora délután a városi sportcsarnok adott otthont annak az eseménynek, amelyen a 2025-ös versenyévben kiemelkedő eredményeket elért sportolókat jutalmazták. A rendezvény nem csupán díjátadó volt, hanem egyfajta közösségi számvetés is: a sportolók, edzők, szülők és támogatók együtt ünnepelhették mindazt a munkát, amely a versenyeredmények mögött áll.
A gálát Bartus Attila, az ISK igazgatója, valamint Szakács-Paál István polgármester nyitotta meg. A házigazda szerepét egykori élsportolók vállalták, a műsort Bartus Virág atléta, Fekete Róbert kézilabdázó és Kovács Hunor atléta vezette, mintegy jelezve, hogy az esemény a sportiskola belső világából nőtt ki, saját arcélt és hangulatot kapva.
Bartus Attila köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a gála létrejötte régóta érlelődött. Mint fogalmazott, el kellett jönnie annak a pillanatnak, amikor a sportiskola nyilvánosan is megköszöni sportolóinak azt az áldozatos munkát, amely gyakran láthatatlan marad a mindennapokban.
– Ez ma a ti napotok, becsüljétek meg, mert hétfőtől újra kezdődik a munka – üzent az intézményvezető a fiatal sportolóknak, egyértelművé téve, hogy az ünnep nem a munka végét, hanem inkább egy fontos állomást jelent.
A gálán felszólalt Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere is, aki beszédében a sportiskola szerepét tágabb városi és térségi összefüggésbe helyezte. Kiemelte, hogy Székelyudvarhely sportolói számban és eredményességben is felülteljesítenek ahhoz képest, amilyen infrastruktúra jelenleg rendelkezésükre áll. Hangsúlyozta: miközben más városokban az elmúlt másfél évtizedben jelentős sportberuházások valósultak meg, Udvarhelyen nem történt ilyen léptékű fejlesztés, ami még értékesebbé teszi a most elért sikereket. A polgármester szerint az ISK nemcsak sportolókat nevel, hanem közösséget és értékeket is, és több mint ötszáz gyerek fejlődését biztosítja nap mint nap.
A gála üzenete
A pénteki gála megszervezésének valódi indokairól azonban az igazgató már a rendezvényt követően beszélt részletesebben. Bartus Attila szerint az ötlet egyik forrása az volt, hogy más városok sportiskolái már korábban éltek hasonló kezdeményezésekkel, ennél azonban sokkal fontosabb szempont vezette őket. Úgy látja, a nyilvánosság és a díjazások fókusza rendszerint az országos bajnokokra és a nemzetközi szinten is eredményes sportolókra irányul – teljes joggal –, ugyanakkor rengeteg olyan fiatal dolgozik ugyanazzal az intenzitással, akik végül éppen lecsúsznak a dobogóról.
Az igazgató hangsúlyozta: egy negyedik vagy hatodik hely az országos döntőn nem kevesebb munkát jelent, mint egy aranyérem. Ezek a sportolók ugyanazt az „embertelen edzésmunkát” végzik el, sokszor épp egy rossz nap, egy sérülés vagy a csapatsportok sajátosságai miatt maradnak le a dobogóról. „Ők is megérdemlik, hogy észrevegyék őket, hogy reflektorfénybe kerüljenek, és hogy a szüleik is büszkék lehessenek rájuk” – fogalmazott Bartus, aki szerint fontos üzenete van annak, ha a sportiskola nem csupán néhány kiemelt versenyzőről szól.
Több mint díjátadó
A gála célja túlmutatott a díjak kiosztásán. Bartus Attila szerint az esemény egyik legnagyobb értéke az volt, hogy sikerült bemutatni a sportágakat, az edzői munkát, valamint azokat a „néma katonákat” is, akik nélkül nem működne az intézmény. Ide sorolta az adminisztrációt, a létesítményfenntartást, azokat a háttérben dolgozó embereket, akik gondoskodnak arról, hogy a sportcsarnok fűtött, tiszta és használható legyen. Mint mondta, az edzők munkája is ebbe a kategóriába tartozik: hétvégéket, családi időt feláldozva, sokszor láthatatlanul dolgoznak a gyerekek fejlődéséért.
A Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub múltja és jelene is jól mutatja ezt a szerepet. Az 1969-ben hat sportággal önálló tanügyi intézménnyé váló sportiskolában a 2025–2026-os tanévben 508 beiskolázott tanuló sportol, gyermek- és ifjúsági korosztályban. Jelenleg 38 csoport működik, hét-nyolc sportágban, 16 szaktanár és edző irányításával, emellett Korondon és Farkaslakán is működnek szatellitcsoportok.
Bartus Attila szerint az első gála egy tanulási folyamat kezdete is volt. Úgy fogalmazott, szeretnék, ha az esemény hagyománnyá válna, és a jövőben akár bővülhetne, alakulhatna, tanulva a nagyobb léptékű gálák tapasztalataiból.
– Ez volt az első, örülök, hogy jól sikerült – summázta az igazgató, aki szerint a legfontosabb visszajelzés az volt, hogy a sportolók és a szülők is magukénak érezték az eseményt.
