Eseménydömping

HN-információ
Az elmúlt hét végén számos rendezvényt szerveztek a megye valamennyi részén, megannyi jelentős tömegeket mozgatott meg, mintegy jelezve, hogy rég vágytunk, vágyunk a közösségi együttlétekre, legyen szó kikapcsolódásról, hagyományőrző tevékenységekről, búcsúünnepről, színpadi előadásról, egyházi szertartásról, alkotótáborról vagy éppen szakmai konferenciáról. A hétvégi történések jelentős hányada a jövőbe vetett hitet erősíti, mintegy dacolva a rideg valósággal: a kiürülő házak, a külföldre távozó fiatalok, a gazdasági elmaradottság valóságával. Számos beruházás a gyermekek, a kisgyerekes családok javát szolgálja, elsősorban rajtuk kíván segíteni, az ő otthonossági érzésüket növelni – talán ezzel is rábírva őket, hogy a maradás mellett döntsenek a menni vagy maradni dilemmában. Ezt a célt szolgálják a magyar állami támogatással épült óvodák, a korszerűsített iskolák és közösségi házak; erre hivatott az Ezer Székely Leány Napja – ami idén ünnepelte létrejöttének 90. évfordulóját –, komfortérzetünket javítja a székely népviselet napja, a kisebb és nagyobb közösségek búcsúünnepe; s ez a szerepe az idegenforgalmi beruházásoknak, no meg a tudományos rendezvényeknek. S bár sokan vannak, akik ezt vitatják, jövőnkbe vetett hitünket erősíti világjárványos korunkban a védőoltási kampány is. Az óvodaépítési programot a rendszerváltás utáni három évtized legjelentősebb közösségtámogató, -erősítő kezdeményezésének tartom. A zömében vagy túlnyomó többségben magyarok által lakott településeken talán nem annyira szembetűnő ezeknek a korszerűen felszerelt, napjaink igényeire ráfelelő intézményeknek a léte – noha sokak számára bizonyára feltűnő lesz a régi, a fenntartók által elhanyagolt intézmények és a korszerű óvodák által nyújtott feltételek közötti különbség –, de a szórványban, ahol a közeli román óvoda és a talán messzebb található, de jobb körülményeket biztosító magyar óvoda közül kell választani, nő az esélye a magyar tannyelvű intézmény választásának. Merkantilista és érdekek által vezérelt világunkban talán megéri gyermekünket magyar óvodába adni, s akkor majd az iskolaválasztásnál is nő a magyar tannyelvű osztály választásának esélye. Mert mint egyik tanárom mondta, mindenki olyan nemzetbe íratja gyermekét, amilyen tannyelvű iskolába adja… A jó óvoda, a jó iskola megléte, az egészség megőrzése feltételeinek közelsége és elérhetősége talán hozzájárulhat az itthon maradáshoz. Noha ennek elsődleges feltétele elsősorban gazdasági, anyagi természetű, de ennek biztosítása nemcsak a politikumon múlik – bár jórészt az ő felelőssége. Múltkoriban – akkor még online zajló – rendezvényen vettem részt, s a vita arról, folyt, hogy milyen jellegű kulturális rendezvényeknek van foganatja. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a legeredményesebbek, így a legfontosabbak is a közösségi élményt nyújtó rendezvények. A jelentős tömegeket megmozgató hétvégi eseménydömping is ezt a felismerést igazolta.

Sarány István





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!