Elegük van a tanügyi szakszervezeteknek
Az oktatásban működő három szakszervezeti szövetség bejelentette: nem vesznek részt a Munkaügyi Minisztérium által csütörtökre összehívott egyeztetéseken, amelyek az új bértörvényről szólnak, mert azokat csupán látszattevékenységnek tartják. Mint közös közleményükben írták, júniusban már elküldték a részletesen kidolgozott javaslataikat, amelyeket végül nem vettek figyelembe, és az új bértörvény jelenlegi formájában többek között csökkenti az osztályfőnökségért járó díjat, nem rendezi az órabér kérdését és hátrányosabb helyzetbe hozza a kezdő pedagógusokat. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a törvénytervezet súlyosan sérti azokat a jogszabályokat, amelyeket a kormány a 2023-as országos sztrájk lezárásakor maga fogadott el. „Amit a kormány ma tesz, az nem csupán a jogszabályok megsértése, hanem az egész oktatási rendszer nyílt magára hagyása is, ami ismét azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány számára az oktatás továbbra sem jelent valódi prioritást” – olvasható a közleményben.


