Hirdetés

Dobogón a csíki ralisok

Mojnyest, valamint Bákó környéke adott otthont a hétvégén a Moldva Ralinak, amely a bajnokság ötödik, a murva kiírásban pedig a második futam volt. A Hargita megyei versenyzők remekül szerepeltek, több kupát is elhozva a viadalról.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc
Dobogón a csíki ralisok
Értékes pontokat szerzett a Teslovan–Cseh páros Fotó: Balázs Attila

Óriási hőség és por, remek csíki szereplés – röviden így lehetne összefoglalni a hétvégén tartott Moldva Ralit, amely a hazai ralibajnokság ötödik, a murva kiírásban pedig a második futam volt. Pénteken Mojnyest, szombaton pedig Bákó környékén száguldottak a pilóták.
A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros már a Moj­nyest környéki szelektíveken bizonyította, a Ford Fies­ta R5 versenygép a murva borítású utakon gyors tud lenni, s noha volt egy kis technikai gondja a csíki kettősnek, egy szakaszt leszámítva végig az első öt között zárták a gyorsokat, a nap végén pedig a 20 másodperces büntetés ellenére a negyedik helyen álltak összetettben. Szombaton a Bákó környéki szelektíveken is remekül ment a csíki páros, mi több, sikerült a tabellán előrelépniük köszönhetően annak is, hogy egyik riválisuk feladta a viadalt. Végül összetettben a Teslovan–Cseh páros a harmadik helyen zárt, akárcsak az RC2 géposztályban, ám a murva kiírásban a második helyen végeztek, így ezt a pontvadászatot összetettben és géposztályban is vezetik két versenyt követően.
A Jakab Attila és Mag Levente kettős számára az első nap a lehető legrosszabbul alakult, hiszen a székelyudvarhelyi páros Mini Cooper S Turbo versenygépe a második szelektíven megállt. A napot záró szervizparkban viszont sikerült az autót megjavítani, így szombaton Bákó környékén – ugyan nagy időbüntetéssel – már harcolhatott a pontokért a székelyudvarhelyi páros. Olyannyira jól sikerült a Bákó környéki száguldása a Jakab–Mag párosnak, hogy az utolsó hat szelektíven géposztályukban ők voltak a leggyorsabbak, ám időhátrányuk ledolgozása egyszerűen lehetetlenek bizonyult, így az N12-es géposztályban a második helyen zárták a Moldva Ralit.
Remek versenyen van túl a 17 éves Teslovan Alexandra is, aki a másodosztályban harcol a pontokért Renault Twingo RS R1-es autójával Vlad Terzi navigátorával. A fiatal lány a másodosztályban és az A csoportban a negyedik helyen zárt, az A1 kategóriában a második lett, míg a Rali-2-ben a junior kategóriát megnyerte, így továbbra is az első a pontvadászatban, és ő a bajnoki cím várományosa.
A Moldva Ralit a bajnoki címvédő Simone Tempestini nyerte Barbu Sebastian (mindketten Skoda Fabia Rally 2) előtt, harmadikként a Teslovan–Cseh csíki páros zárt. Negyedikként Valentin Porcișteanu (Mitsubishi Lancer EVO 9) végzett, egyúttal megnyerve az RC2N géposztályt, míg az ötödik helyen a nagy visszatérő Dragoș Dinu (Skoda Fabia R5) zárt.
A csíkszeredai Csikós Sándor a jászvásári Bogdan Gheorghiunak navigált egy Skoda Fabia R5 versenygépben, a páros összetettben az ötödik helyen állt, amikor a 10. szelektíven technikai gondok miatt feladták a versenyt. Sprencz Tamás a brassói Biró Antal jobb oldalán szerepelt egy Can-Am Maverick homokfutóval az SSV kategóriá­ban, amelyben a két induló közül az elsők lettek.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!