Hirdetés

Alakulóban a zetelaki polgárőrség

HN-információ

Újabb lépés történt a zetelaki önkéntes polgárőrség megalakulása felé vezető úton, bejegyeztették a civilalakulat jogi hátterét biztosító egyesületet. A hétvégén esedékes falunapokon testközelből is lehet majd ismerkedni ezzel az önkéntességen alapuló tevékenységgel.polgarorseg logo

Régi terve a zetelaki önkormányzatnak a község közbiztonsága javítását célzó önkéntes polgári őrség megszervezése, többször tartottak fórumokat, sokáig a jelentkezők hiánya gátolta az előrelépést, mára azonban konkrét lépéseket tudnak felmutatni a kezdeményezők. Idén márciusban még arról egyeztettek, hogy az egyik járható út, ha az önkéntes polgárőrök egyesületbe tömörülnek, ez a jogi háttér ugyanis már lehetővé teszi, hogy a szolgálathoz szükséges felszerelésekre pályázzanak, az önkormányzat pedig felvállalta, hogy támogatja és segíti ennek megvalósítását. Időközben megalakult az egyesület, be is jegyeztették, így a helyi közbiztonságot szolgáló önkéntes polgárőrség most már hivatalos formát öltött. A község lakói közül eddig 120-an jelezték, hogy áldoznának szabadidejükből a közösség javára, a jövőben akár bővülhet is számuk. Zetelakán most szombaton és vasárnap rendezik a falunapokat, melynek helyszínén, a községközpontban található labdarúgópályán a polgárőrök is jelen lesznek egy sátorral, ahol további információkkal lehet beszerezni a hamarosan induló őrségről, a kezdeményezők egyeztetni kívánják az eddig jelentkezők listáját, és természetesen lesz lehetőség új tagok felvételére is. Szász Csaba


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!