– Mennyire volt nehéz dolga az idén az Ákovita szakmai zsűrijének? A megszerzett rutin mellett milyen újfajta kihívásokkal találkoztak?

– A rutin valóban sokat segít a szervezésben és a lebonyolításban, de kihívások mindig akadnak. Ugyanakkor egy rendkívül profi csapattal dolgozhatom együtt, így a közös munka idén is gördülékeny és élvezetes volt.

– A sok aranyérem és díjazott tétel azt jelzi, hogy a benevezett minták minősége folyamatosan javul. Kijelenthetjük, hogy mára kikoptak a hibás párlatok az erdélyi pincékből?

– Határozottan megmutatkozik egy nagyon szép minőségbeli fejlődés, nemcsak Székelyföldön, de egész Erdélyben is, ami a pálinkák színvonalában is erősen meglátszik. Ennek ellenére még mindig találkozunk hibás tételekkel, de szerencsére a klasszikus, „kerítésszaggató”, hibás technológiával készült pálinka már inkább kivételszámba megy. Szakmai szempontból egyébként ezeknek a hibás mintáknak is megvan a maguk haszna: a Pálinka Akadémián kiválóan be tudjuk mutatni rajtuk keresztül, hogy mi az a hiba, amit el kell kerülni, és mi az a párlat, ami már egyáltalán nem felel meg a modern pálinka követelményeinek.

– Melyek a leggyakoribb technológiai hibák, amikre a pálinkakészítőknek jobban oda kellene figyelniük?

– A legfőbb hiba még mindig az utópárlat nem megfelelő elválasztása. Istenigazából az a legrosszabb és legfájóbb, amikor látni, hogy egy gyönyörű, gondosan előkészített, a fajtajelleget szépen hordozó cefréből indult párlatot azzal rontanak el a legvégén, hogy az utolsó deciket is meg akarják menteni. Sajnos sokan esnek abba a csapdába, hogy a főzés végén azt gondolják: na, még ez a rész is jó lesz, még itt is folyik valami, és ezzel a kapzsisággal két-három frakciónyi utópárlatot is visszaengednek az italba. Versenyszempontból ez azonnal tönkreteszi a tételt. Ha baráti körben valahol megkínálnak egy enyhén utópárlatos pálinkával, az még elfogyasztható – ellentétben az előpárlatossal, amit semmilyen körülmények között nem szabad meginni –, de egy szakmai versenyen ez már komoly hiba.

– Milyen új irányokat lát a székelyföldi pálinkakultúra fejlődésében?

– Mindig van hova fejlődni. Ami most kifejezetten tetszett az idei Ákovitán, az a fajtatisztaság előretörése. Régebben szinte csak a klasszikus szilva, alma vagy körte kategóriákkal találkoztunk. Idén viszont már külön, tisztán jelentek meg az egyes szilvafajták: előfordult, hogy 20-30-féle szilvapálinkát hoztak a termelők a versenyre. Emellett egyre inkább jelen vannak a tudatos házasítások is. Ez egy teljesen új tudományág, amely folyamatosan nyitja meg előttünk a kapuit, és még nekünk is rengeteg tanulnivalót, fejlődési lehetőséget tartogat.

– Mi jelentette a legnagyobb szakmai élményt?

– Nem is egy konkrét, rendkívüli gyümölcsöt vagy meglepetést emelnék ki, hanem magát a színvonalat. Számomra az jelentette a legnagyobb élményt és adott pozitív visszajelzést, hogy milyen sok kiváló pálinkát kaptunk kóstolásra, illatolásra. Amikor ilyen magas minőségű tételekkel dolgozhatunk, az a zsűri számára nem egyszerű munka, hanem valódi, tiszta élvezet.