Mára a városban elérhető kulturális kínálat állandósult szelete, és az érdeklődőknek tulajdonképpen természetessé vált, hogy rendszeresen szimfonikus estekre járhatnak. Ahogy az is, hogy fiatal zenészek képezhetik magukat, vagy az, hogy neves szólisták, karmesterek látogatnak Csíkszeredába. A kulturális térben történt előremozdulás mértéke akkor igazán szembetűnő, ha visszatekintünk: ilyesmire a 2000-es évek előtt a város zenei élete még kevés lehetőséget kínált. A Csíki Kamarazenekar alapítói, Kovács László és Adorján Csaba úttörőként tekintenek generációjukra, hiszen huszonöt évvel ezelőtt nagy szerepet vállaltak a város zenei életének újraindításában.

Hiányból lett zenei műhely

Ezelőtt 25 évvel, frissen végzett tanárként szerették volna folytatni a muzsikálást Csíkszeredában az alapítók, csakhogy erre kevés mód adódott. Szőnyi Zoltán és Derzsi Albert kéthetente Marosvásárhelyről Csíkszeredába utazott, hogy zenét tanítsanak a diákoknak. Kovács László visszaemlékezése szerint a Csíki Kamarazenekar megalakulását egy ajánlat hívta életre: Szőnyi Zoltán karmesteri szolgálatait kínálta fel a zenészeknek.

– A mi generációnk amolyan úttörő volt. A zene a város akkori kulturális életében hiánycikk volt. Ezt a területet újra kellett indítani. A pedagógia egy biztos pont volt számunkra, de hangszeresként szükségünk volt arra is, hogy formában tartsuk magunkat és szakmailag fejlődjünk

– fogalmaz Adorján Csaba.

Visszaemlékezve, már diákkorukban „mostoha körülmények uralkodtak”. A 80-as években a nagyobb zenei intézmények – mint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vagy a Kolozsvári Magyar Opera – évadonként egyszer ellátogattak Csíkszeredába. Helyi intézmény akkor még nem volt, a 90-es években pedig már a vendégintézmények sem szerveztek kiszállásokat. „Tíz évig nem történt semmi a város zenei életében”, az alapítók pedig ezt a hiányt mindenképp szerették volna pótolni.

Egykori nagyok nyomában

Egyetértenek abban, hangszertanárként fontos, hogy aktív muzsikusok maradjanak: úgy látják, azzal, ahogyan megszólaltatják hangszerüket, példát is mutatnak a diákoknak. Egykor Szőnyi Zoltán és Derzsi Albert töltötték be ezt a szerepet, s az alapítók igyekeztek továbbörökíteni a hajdani nagyok eljárásait.

– Amikor először tudtam beülni a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum egyik előadására, az óriási élményt jelentett. Csodálkoztam, hogy mennyi hangszer szólal meg egyszerre. Most nekünk kell megteremtenünk erre a lehetőséget az itteni fiatal, tehetséges diákoknak

– meséli Adorján Csaba a maradandó élményről. Elmondása szerint a fiatal generációk bevonása és tanítása kezdettől fogva fontos célkitűzésük volt a közönségnek szóló hangversenyek szervezése mellett. A gyermekeknek szóló programokból több mint tíz éve működik az 5–8. osztályosok számára szervezett leckehangverseny-sorozat, partnerségben a városvezetéssel. Emellett az ifjú tehetség program megszervezését is fontosnak tartják, amelyen a Nagy István Művészeti Líceum diákjai szólistaként léphetnek fel a kamarazenekarral.

– Huszonöt év alatt kialakult, hogy olyan előadóművészeket hívunk szólistának, karmesternek, koncertmesternek, akiktől mindannyian tanulhatunk. Igyekszünk lehetőséget teremteni arra is, hogy a meghívott művészek kurzust tartsanak a művészeti középiskola diákjainak. Ez egy hosszú távú pedagógiai projekt számunkra és a diákok számára is

– emeli ki Kovács László.

A szakmán túli ember

A tizenhat tagból álló kamarazenekar helyi tanárokból alakult, s a kezdetek óta törekvésük közönségük számára élményt nyújtani a koncertekkel, illetve a meghívott művészekkel. Kezdetben a zenekar tagjai hívták meg régi ismerőseiket, hogy velük zenéljenek, ám idővel a művészek egymástól kezdtek hallani a kamarazenekarról.

– Oda jutottunk, hogy ma Budapesten a komolyzenei körökben már számontartják Csík­szeredát. Nagy dolog, hogy Kos­suth-díjas művészek is ismernek minket

– mondja Adorján Csaba.

Kovács László úgy véli, mindez a kamarazenekarban tapasztalható sajátos hangulatnak is köszönhető, amelynek alapja a barátság és a közös zenélés öröme. Elmondta: többször előfordult, hogy a meghívott művészek – például Kelemen Barnabás vagy Denis Shapo – meglepetten fogalmazták meg, mennyivel kellemesebb velük muzsikálni, mint mással.

A szakmai tudás mellett a művészek emberi minőségét is figyelembe veszik az alapítók, mielőtt meghívnák őket. Mint mondják, nem elég, hogy valaki felkapott vagy akár elismert előadó: ha emberileg is hozzá tud adni a produkcióhoz, „akkor sokkal jobb és szebb dolgokat” tudnak létrehozni.

Az elvárt színvonal

Tapasztalatuk szerint az elmúlt huszonöt évben nemcsak a zenei élet fejlődött, hanem a közönség is igényesebbé vált. Már nem léphetnek fel akármilyen produkcióval, és nem hívhatnak meg akármilyen előadót sem, mert a közönség elvárja a színvonalat. Adorján Csaba szerint a csíkszeredai közönség azért is motiváló, mert szigorúbb, mint sok más közönség, ,,inspirál, de néha le is lomboz”. Emiatt is véli úgy, hogy nem engedhetik meg maguknak a luxust, hogy egyetlen zenei stílusra álljanak rá. Széles palettával dolgoznak: a gyerekműsoroktól és a jazztől a klasszikus zenén és a barokk historikus előadásmódon át a kortárs zenéig.

– Ínyencek vagyunk, mindenből az igazán jót szeretjük. Nem az a lényeg, hogy minden stílust játszunk, hanem hogy minden stílusból megpróbáljuk a minőséget átadni. A közönség adott, szolgáljunk ki mindenkit

– magyarázza.

Huszonöt éve székhely nélkül

Az évek kihívásairól kérdezve az alapítók elmondják, hogy visszatérő nehézség az anyagi támogatás kérdése. Tevékenységüket Csíkszereda Városháza és Hargita Megye Tanácsa is támogatja, korábban pedig a Bethlen Gábor Alaphoz is pályázhattak. Mint mondják, az anyagi lehetőségeken múlik, hogy milyen eseményeket tudnak megszervezni, és milyen előadókat tudnak meghívni. Azt is szeretnék, ha lenne egy biztos helyük, ahol próbálni, vagy akár hangversenyeket szervezni is tudnak.

– Nehéz helyzetet eredményez, hogy huszonöt év után nincs egy saját székhelyünk, ami mindig a rendelkezésünkre áll. Sok sakkozással jár egy előadás megszervezése: mikor tud jönni a meghívott, mikor szabad a koncerthelyszínként szolgáló Csíki Mozi épülete, és ha esetleg nem elérhető, akkor hol szervezzük meg az eseményt, ha már ősszel is túl hűvös van a templomban

– sorolja Adorján Csaba.

A jelenlét ereje

Ugyanakkor az alapítók bizakodva tekintenek a jövőbe. Adorján Csaba számára a legnagyobb elégtétel, hogy a felnövő generációkban élményként maradhatnak meg a leckehangversenyek – ahogy egykor számára. Úgy látja: „a mesterséges intelligenciával átitatott világban” egyre inkább felértékelődik az élő jelenlét, mert „zenét egy program is tud írni, de élettel megtölteni már nem”.

Kovács László szerint a digitalizált világ átírta a gyermekek és a szülők megfigyelő- és átélőképességét. Eseményeik ezért arra is lehetőséget adnak, hogy kizökkentsék az embereket a „zombiállapotból”, ami azért fontos, mert „manapság az egyik nagy érték maga az ember”, és „nemcsak az a fontos, hogy megteremtsük a minőségi közönséget, hanem az is, hogy meg tudjuk őrizni”.