Hirdetés

Fodor Sándornak állítanak emléket

Fodor Sándor nevét veszi fel a hajdani Ifjúsági park, és kortárs művészeti galéria nyílik a Nagy István Művészeti Középiskola földszintjén, telephelyet és töltőállomást létesítenek a helyi közlekedési vállalatnak – többek között erről döntött a csíkszeredai önkormányzati testület tegnap.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc
Fodor Sándornak állítanak emléket
Üzletsor az iskola alatt. Rendeltetésváltás Fotó: László F. Csaba

Számos beruházást, kultúrát, infrastruktúrát és helyi adókat érintő kérdésben fogadott el fontos határozatokat a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete tegnapi soros havi ülésén.
A napirendi pontok között szerepelt, hogy Fodor Sándorról nevezik el az Ifjúsági parkot, kortárs galéria váltja a művészeti iskola földszintjén levő kereskedelmi egységeket, szerződéskötés következhet a sűrített gázzal működő buszok telephelyének és töltőállomásának a kivitelezésére, újabb lépést tettek kilenc tömbház hőszigetelésének folyamatában, és a törvény értelmében a tavalyi inflációhoz igazították a 2024-es helyi adókat és illetékeket.
A mobilitási projektekhez köthető kivitelezési szerződés mihamarabbi megkötése érdekében 47,5 millió lejre növelték az autóbusz-töltőállomás és -telephely projektjének értékét (ez az összeg tartalmazza a buszpályaudvar felújításának költségeit is).
A fentihez hasonlóan növelték az önrészt kilenc tömb­ház hőszigetelése esetében, hogy a hőenergetikai fel­újí­tá­sok foly­ta­tód­hassanak. Az érintett tömbházak a kö­vet­kezők: Decemberi forradalom utca 5/A, B, Octavian Go­ga utca 2/AB, 4/AB, 6/AB, 10., Nárcisz sétány 6/AB, Fenyő utca 11/ABCD, Mérleg utca 12–14. és Szív utca 12–14.
A testület döntött arról, hogy a Nagy István Művészeti Középiskola földszintjén a kereskedelmi egységek helyén kortárs művészeti galériát hoznak létre. Másrészt jóváhagyták az Ifjúsági park átnevezését: ezután Fodor Sándor csíkszeredai író, műfordító nevét viseli majd a zöldövezet. Korodi Attila polgármester kifejtette: ez csak egy első, szimbolikus lépés afelé, hogy a park gyermekzsivajtól „hangos”, dinamikus közösségi térré alakuljon át, és Fodor Sándornak méltó emléket állítson a szülőváros. Emlékeztetett: itt helyezik majd el Sárpátki Zoltán szobrászművész Fodor Sándorról és a Csipike-mesevilág egyes szereplőiről mintázott szoborcsoportját.
A törvényes kötelezettségnek eleget téve, az ország valamennyi önkormányzatához hasonlóan Csíkszereda is a 2022-es 13,8 százalékos inflációhoz igazította a 2024-re vonatkozó helyi adókat és illetékeket. Ugyanakkor meghosszabbította a városháza épületének egyik szárnyában működő katonaközpont bérleti szerződését.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!