Hirdetés

Magyarországiakat is várnak

A szokásoshoz képest későn, csupán május első hétvégéjén kezdődik el a hazai raliszezon, az első futamnak Hargita megye ad otthont. A szervező Maxx Racing vezetője szerint ez előny is lehet, a hazai mezőny mellett magyarországi pilóták indulása is várható.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc
Magyarországiakat is várnak
Az útvonalterv a tavalyhoz képest nem változott Fotó: raliulharghitei.ro

Május első hétvégéjén kezdődik el a hazai ralibajnokság 2023-as idénye, a szezonkezdésre a szokásoshoz képest jóval később kerül sor. A 2019-es és a 2020-as – Covid-járvány – évet leszámítva az ideihez hasonló, késői évadkezdés nem volt a hazai bajnokságban, általában március–április folyamán mindig elkezdődött a szezon. Az idei szezon a Hargita Ralival indul május 5-én.
Tavaly április utolsó hétvégéjén, 2021-ben május második hétvégéjén tartották a Hargita Ralit, ám egyik alkalommal sem volt szezonnyitó a futam. – Az a tény, hogy nálunk indul az idény, előny lehet. Ugyanis hat hónapja volt a tavalyi évzáró, így a pilóták ki vannak éhezve a versenyzésre, másrészről az idény első futamán igazából mindenki meg akarja mutatni nemcsak az új technikát, azaz az új autóját, hanem azt is, hogy az elmúlt évhez képest mennyit tanult, fejlődött. Tavaly is a legtöbb nevező a Hargita Ralin volt annak ellenére, hogy nem itt indult a szezon, bízom benne, hogy idén is a mi versenyünkön lesznek a legtöbben a rajtnál – nyilatkozta lapunknak a versenyt szervező Ferencz Csaba, a Maxx Racing vezetője. Hozzátette, a hazai mezőny mellett magyarországi pilótákat is várnak a viadalra. – Érdeklődés van, ahogy az elmúlt évek során, úgy idén is legkevesebb három magyarországi pilóta lesz a rajtnál – mondta Ferencz Csaba.
A Hargita Rali útvonalán a tavalyhoz képest nem változtatott a szervező: pénteken, május 5-én 8.30–13 óra között Székelyudvarhely és Farcád között lesz a hivatalos edzés, a futam első versenyautója 15 órakor indul a székelyudvarhelyi Kossuth utcából, 55 perccel később kezdődik el a Bucsin (28,7 km), 16.53-kor a Libán (11,83 km) szelektív, majd este – 18.40-kor – kezdődik a Dietrich Árpád nevét viselő szuperszpeciál Székelyudvarhely központjában.
Szombaton, május 6-án egy három szelektívből álló hurkot teljesít háromszor a mezőny: Homoródalmás (6,12 km), Homoródszentpál (6,35 km) és Lövéte (13,2 km). Az említett szakaszokon reggel 9 órakor lezárják a közúti forgalmat, viszont amennyiben lehetőség lesz rá, úgy két átmenetel között ideiglenesen feloldják az útzárat. Az utolsó Lövéte szelektív Power Stage, a szakaszon pluszpontokat szerezhetnek a pilóták.
A hivatalos nevezés április 28-án 18 órakor zárul, két órával később már ismert lesz az indulók száma és névsora. Lapunk információi szerint három Hargita megyei páros nevezett már, ugyanakkor egy csíkszeredai navigátor egy moldvai pilótával szerepel majd.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!