Hirdetés

Onkológiai betegek közössége

Székelyudvarhelyről és környékéről várják a daganatos betegeket és hozzátartozóikat, barátaikat találkozóra.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 3 perc
Onkológiai betegek közössége
Az egyesület. Empátia és türelem Fotó: Asociaţia Oameni Buni

Első alkalommal szerveznek találkozót az onkológiai betegeknek, valamint családtagjaiknak és barátaiknak Székelyudvarhelyen. Az esemény nyitott, minden érintettet várnak holnap délután 5 órától a Harghita Business Centerben. A kolozsvári székhelyű Jó Emberek Egyesület (Asociaţia Oameni Buni) szeretne Hargita megyében is megalapozni egy olyan közösséget, amelyhez csatlakozva az onkológiai betegek és hozzátartozóik mernek kérdezni, segítséget kérni.
– Nagyon nehéz egyedül megküzdeni a betegséggel, ezért lenne jó, ha minél több családtag tudna részt venni az eseményen – mondta Nagy Boglárka, akit pár évvel ezelőtt szintén negyedik stádiumú rákos betegséggel diagnosztizáltak.
Hozzátette: igény van arra, hogy a daganatos betegségek beszéd tárgyát képezzék, de ehhez fórumot kell biztosítani, ahol a tagok félelmek nélkül oszthatják meg egymással az aggodalmaikat, motivációi­kat, sőt pozitív élményeiket. Mint mondta, az onkológiai diagnózis és kezelése nemcsak a beteget, hanem a családot is érinti. A gyó­gyuláshoz vezető hosszú folyamat erős stresszt okoz a betegnek és családjának.
– A környezet helytállása és érzelmi támogatása elengedhetetlen a kezelés folyamatában. Az egyesület ezért tartja fontosnak az onkológiai betegek érzelmi igényei­nek, illetve egyéb szükségleteinek meghatározását. A félelem és a bizonytalanság mindenkiből más reakciót vált ki egy-egy krízishelyzetben – hangsúlyozta, hozzáfűzve: – A találkozó valós élményeken alapuló, hasznos információkat gyűjt össze mindenkinek, aki elveszettnek érzi magát az egészségügyi rendszer útvesztőjében.
Mint mondta, a kezdeményezés megoldást jelenthet annak az űrnek a betöltésére, amely folyamatosan észlelhető az onkológiai betegek tájékoztatásában.
– A páciensek gyakran elvesznek a rendszerben, a hiányos kommunikáció miatt nincsenek tisztában a saját egészségi állapotukkal, esetleg kétségbeesnek az előítéletek vagy a várólisták és a vizsgálatok sokaságában – hívta fel a figyelmet.
A szervezők szerint az akció csökkenti annak a problémának az előfordulását, hogy a betegek családtagjait csekély mértékben tájékoztatják a beteg kezeléséről. Az egyesületen belül vallják, hogy megfelelő odafigyeléssel kiküszöbölhetők az akadályok, ezért az udvarhelyi találkozót kimondottan a pozitív, példaértékű történetek köré építik fel.
– A legtöbb embernek a rákról önkéntelenül is a halál jut eszébe, de bizakodó hozzáállással átértékelhető az élet. A kezdeményezés megmutatja, hogy van közösségi élet az onkológiai diagnózis után – tette hozzá Nagy Boglárka.
Az onkológiai páciens aktív szerepet vállal a kolozsvári egyesület mindennapi te­vé­keny­ségeiben, ő az első magyar onkológiai modell a megyéből, aki csatlakozott az (On)Cool Art elnevezésű testfestésprogramhoz. Az udvarhelyi találkozón motivációs történetével az előadók sorát erősíti. A szervezőkkel együtt minikiállítással teszi izgalmassá a rendezvényt – az inkubátorházban megtekinthető lesz néhány fotográfia, amely az (On)Cool Art projekt keretében készült. A résztvevők hallhatják Tasnádi Mária pszichológus előadását, aki amellett, hogy saját tapasztalatait is megosztja a rákos megbetegedéssel való küzdelemről, beszél a segítségkérés fontosságáról. A játék és vidámság erejét Bakó Lilla személyiségfejlesztő szakember mutatja be.
A résztvevőknek lehetőségük lesz kérdezni, majd kiértékelő kérdőívvel zárják az eseményt.
A szervezők legalább ötven résztvevőre számítanak, az érdeklődés függvényében állandó jelleggel tartanának újabb találkozókat a helyi közösségnek.
– Jó lenne, ha minden beteg tartozna egy sorstársakból álló közösséghez, s nem csak az orvosával beszélhetne a betegségről – hangsúlyozta Nagy Boglárka a kezdeményezés jelentőségét.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!