Zúg március

HN-információ
A Zúg március történelmi vetélkedő a Lovag Takó János cserkészcsapat egyik legrégebbi hagyományokra visszatekintő, a környék cserkészcsapatai számára is nyitott rendezvénye, ahol minden évben felelevenítjük a magyar szabadságharc eseményeinek valamely mozzanatát. Idén a vetélkedőt március 13-án tartottuk, a Puskás Tivadar Szakközépiskola dokumentációs termében, ezúttal a székely szabadságharcra, Gábor Áron tevékenységére fókuszálva. A feladatok összetett képességeket igényeltek a résztvevőktől: térképre kellett helyezniük Gábor Áron életének eseményeit, megkeresni a hibát vagy egy idézet hiányzó szavait, jó üzleti érzékkel megvásárolniuk vagy célbadobással megszerezniük egy-egy kérdést, volt kirakós, fegyverkészítés hulladékanyagokból, de a televíziós vetélkedők és a videoblog is inspiráltak egy-egy feladványt. A reggeli gyülekező, ima és himnuszok után előbb a kiscserkészek vetélkedője zajlott, ahol négyfős csapatok küzdöttek egymással. Első helyen végzett a Gyer­gyó­újfaluból érkezett Ágyúöntők csapat, őket a ditrói Rézágyúk és G. Á. T. követte. A cserkészek vetélkedőjén háromfős csapatok bizonyították felkészültségüket, első a ditrói RézágyúSokk, második a tusnádfürdői Tusnádi Ágyúöntők, harmadik az újfalvi Márciusi lányok csapata lett. A sikeres vetélkedőért köszönettel tartozunk vendégeinknek a részvételért, a Puskás Tivadar Szakközépiskolának a helyszínért, valamint a Takó János Egyesületnek a díjak és jutalmak biztosításáért. Köllő Zsófia, Ditró lev_kollo




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!