Hirdetés

Zöld lámpa a fejlesztésnek

Jól haladnak a gázhálózat kiépítésével Madéfalván, Csíkcsicsóban és Csíkrákoson. Utóbbi községben a munkálatok 90 százalékát már elvégezték, így ott forgalomkorlátozásokra sem kell számítaniuk az autósoknak.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc
Zöld lámpa a fejlesztésnek
Hamarosan befejezik a gázcsövek földbe helyezését. Gördülékenyebb lesz a közlekedés Fotó: László F. Csaba

Madéfalva és Csicsó községben a gázcsövek földbe helyezése körülbelül 75 százalékban megvalósult – tudtuk meg Madéfalva polgármesterétől, Szentes Csabától. A Forest Önkormányzati Fejlesztési Társulás pályázat útján több mint 40 millió lej támogatást nyert a beruházás kivitelezésére, amit tavasszal el is kezdtek – ennek keretében 72 kilométer csővezetéket fektetnek, fektettek le – és pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a kivitelező képes lesz tartani a szerződésben rögzített határidőt. 

László F. Csaba
Jól halad a kivitelező, nemsokára eltűnnek a jelzőlámpák az útról


Az elöljáró, aki a Forest egyesület elnökeként a projekt felelőse is, elmondta, a nyomáscsökkentő állomás kivitelezési terve elkészült, és jövő héten a közbeszerzési eljárás is megindulhat, majd amint az elkészül, Csíkborzsova mellett csatlakoztatják az újonnan megépített gázvezeték-hálózatot a Transgaz regionális földgázelosztó állami vállalat tulajdonában levő fővezetékhez. Megtudtuk, hogy a gáz – doboz, gázóra – házakhoz való bekötése is zajlik. Körülbelül kétezer háztartás igényelte, és számukra a költséget a pályázatból fedezik.
Szentes Csaba egyúttal közölte, hogy Madéfalván a gázhálózat lefektetésével párhuzamosan egy másik projekt keretében járdát és kerékpárutat is építenek, ezért forgalomkorlátozásra a továbbiakban is számítani kell, de ahogy haladnak a kivitelezéssel, egyre kevesebb fennakadást fog ez okozni a közlekedésben.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!