Hirdetés

Videójátékban fogják újraépíteni Székelyudvarhely épített örökségét

Rendhagyó pályázatot hirdetnek Székelyudvarhelyen azzal a céllal, hogy a fiatalokkal részletesebben megismertessék a város jellegzetes épületeit és tereit. A pályázatra jelentkezőknek a Minecraft videójáték díszleteként kell rekonstruálniuk a város épített örökségét alkotó létesítményeket.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Videójátékban fogják újraépíteni Székelyudvarhely épített örökségét
Három korcsoportban várják az ifjak jelentkezését Fotó: Hodgyai István

A játék éve apropóján hirdet rendhagyó pályázatot az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) a helyi művelődési házzal és a városházával együttműködésben. A pályázat során egy építkezős videójáték segítségével kell

Székelyudvarhely jellegzetes épületeit és tereit elkészíteniük a jelentkezőknek,

az ötletről és a pályázat részleteiről szerdán tartottak sajtótájékoztatót.

– Tudjuk, hogy idén a játék éve van, ezért olyan játékokat kívánunk bemutatni, és szervezünk azokhoz kapcsolódó versenyt, amelyek meglepően nagy népszerűségnek örvendnek – közölte Ölvedi Zsolt alpolgármester.

Mint részletezte, meg kell tudni mozgatni a fiatalokat, és haladni kell a korral, ez a pályázat pedig erre megfelelő kezdeményezés lehet. Elmondták:

a Minecraft nevű videójáték lesz az épületek és terek újraalkotásának platformja, erre a célra külön szervert vásároltak meg a szervezők.


– A cél az lenne, hogy akár önállóan, akár csapatban a jelentkezők egy teret, emlékművet meg tudjanak építeni, az ötlet nem számít újdonságnak, hiszen Minecrafttal már az Eiffel-tornyot és a piramisokat is megépítették – mutatott rá Simon Mária Tímea, a művelődési ház igazgatója.

– A tizenéves fiatalok közül nagyon sokan játszanak a Minecrafton, már az UFF csapatából is sokan űzik a játékot vlogolnak is a játékról – jegyezte meg Tóth Tímea, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke. Kifejtette: ezzel a pályázati kiírással

azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok hasznosan töltsék a játékidőt, remélik, ösztönözni tudják a jelentkezőket, hogy járják körbe és alaposan figyeljék meg a  műemlékeket, figyelve az apróbb részletekre is.


A sajtótájékoztatón elhangzott, pályázni három kategóriában: 12 év alatt, 12–17 év között és 17 felett lehet,

a jelentkezőknek május 25-től számítva négy hét áll rendelkezésükre, hogy létrehozzák a digitális épületeket, műemlékeket.


A pályázat szervezői még dolgoznak a virtuális tárlat létrehozásának műszaki részén, de mindenképp azt szeretnék, ha minden érdeklődő számára körbejárható és megtekinthető lenne valamennyi pályamunka. A játék felületéről tudatták: minden jelentkező kap egy meghatározott méretű blokkot, és csak azon belül építhet, emellett a játékban csak építkezésre van lehetőség, a szerveren nem tudnak agresszív cselekvéseket végrehajtani a benevezők.

– Mindenki láthatja, hogy mit épít a másik, de egymáséba nem lehet belenyúlni – jegyezte meg a művelődési ház igazgatója.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!