Hirdetés

Vészhelyzetprogramot indít és javít a belső kommunikációján a Tamási

Független szakértők bevonásával belső kivizsgálás indul a Tamási Áron Gimnáziumban, miután felmerült: lehettek előjelei a múlt hétfői súlyos balesetnek, ám az információk nem jutottak el a vezetőséghez. Az elsődleges cél helyreállítani a bizalmat a rendszeren belül, a tanár-diák, tanár-tanár, diák-diák, beosztott-felettes, tanár-szülő kapcsolatokban.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 1 perc
Vészhelyzetprogramot indít és javít a belső kommunikációján a Tamási
Fotó: Hodgyai István

Szerdán délelőtt ülésezett ismét a tanintézet vezetőtanácsa, döntéseikről közleményben tájékoztatták szerkesztőségünket. Hozzájuk is eljutottak azok a hangok, híresztelések, melyek szerint a december 18-án történteknek lehettek előjelei, ám

a testület úgy tudja, hogy nem akadt senki, aki az észrevételeit jelezte volna a tanintézet vezetősége, a nevelők, a gondnok, a tanárok felé.

A vezetőtanács elhatározta, hogy feltárja ennek okait, és megerősítik belső kommunikációs rendszerüket. „Belső kommunikációs rendszerünk tudatos működtetése nemcsak a megelőzésben és vészhelyzetben játszana fontos szerepet, hanem védelmet nyújt az egyéni nehéz helyzetekben, akár bullying, kitaszítottság, lelki sérülés esetén is. Szükségesnek látjuk hangsúlyosabban tudatosítani, hogy bármely probléma, észrevétel esetén kihez lehet és kell fordulni” – olvasható a közleményben. Ennek érdekében

független szociológusok által elvégzett, névtelenséget biztosító, kérdőíves módszerrel lebonyolított felmérést rendelnek meg, amely a belső kommunikációra és a szervezeten belüli bizalomra fókuszál.

A cél a belső kommunikáció akadályainak azonosítása, módszerek kidolgozása az akadályok elhárítására, ezáltal a belső kommunikáció javítása, aktív és akadálymentes működtetése, a bizalom megerősítése elsősorban a pedagógus-diák kapcsolatban. A felmért eredmények figyelembevételével mind a pedagógusokat, mind pedig a diákokat kommunikációs képzésben részesítik, előadások, műhelymunkák révén – írják. Ugyanakkor további pszichológiai foglalkozásokat biztosítanak a diákok számára, illetve szakemberek bevonásával útjára indítanak egy vészhelyzetprogramot, kiscsoportos krízisképzést az összes munkatárs és a tanulók részére.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!